Gyurcsányi igazmondás buktatta le az EU-t

„Valójában az unió azt mondta, hogy akkor kaptok pénzt, mármint Magyarország, ha fölszámoljátok a NER-t” – ismerte el Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke egy rádióinterjúban. Galló Béla politológusnak tett föl kérdéseket a Gondola képviseletében Molnár Pál, a Présház főszerkesztője.

– Galló úr, Gyurcsány Ferenc lebuktatta az Európai Unió agyonfizetett politikusait egy rádióinterjúban: kiderült, hogy a demokráciát megkerülve az „elit” titokban adott feladatot egy magyarországi pártnak. Miért tudjuk, hogy Brüsszel ebben az ügyben (is) majd süketnek tetteti magát?

– Gyurcsány politikai szövegeit mindig fenntartásokkal kell kezelni, hiszen tőle magától tudhatjuk, hogy bármely napszakban, skrupulusok nélkül kész a hazugságra, amennyiben neki az a hasznos. Amit mond, azt mindig minimum kettővel, de inkább hárommal-néggyel érdemes elosztani. Ugyanakkor az EU főáramú „demokratikus elitje” tényleg sokat „fektet” abba, hogy az évek óta folyamatosan nagy többséggel nyerő, szuverén magyar kormányt megbuktathassa. De egy krónikusan gyenge ellenzéki térfélen vajon kinek érdemes pénzt adni?

A jelenlegi amerikai vezetés nemrég Márki-Zay Péterbe képzelte bele az elképzelhetetlent, nem is térültek meg Bidenék súlyos dollármilliói, s ki tudja, milyen zsebekben landoltak.

A teljes interjú.

Kép: Mandiner/Mátrai Dávid