Évek óta folyik a harc a kurucos gerincű magyarok és az Európai Unió bolsevik mentalitású, birodalmi gondolkodású politikai elitje között. Az ukrajnai háború keményebbé, élesebbé tette ezt a küzdelmet, ami már a világ újrarendeződésének részévé vált.
Az Orbán Viktor vezette magyar kormány, a magyar társadalom egyfajta kovászává vált a nemzeti függetlenségükhöz ragaszkodó országok, népek közösségének. Az Európai Unió, az USA Globalista Birodalom vazallusaként már nem is titkoltan a magyar miniszterelnök „fejét” akarja, és egészpályás letámadást folytat a törvényes magyar kormány ellen. Politikai, gazdasági, pénzügyi zsarolással, bírósági eljárásokkal, kötelezettségszegési indítványokkal, pénzmegvonásokkal, a társadalmi rend ideológiai támadásával és más eszközökkel gyakorol nyomást Magyarországra.
Mindhiába.
A magyar társadalom kitart a szabadon választott nemzeti kormánya mellett, amit már egymást követően, negyedszer választott meg kétharmados többséggel az ország vezetésére.
A nemzeti kormány politikai ellenfele, a globalista törekvéseket mindenben, feltétel nélkül támogató magyar ellenzék, akit akár dollármilliókkal (milliárdokkal?) is kitömhet a világuralomról álmodozó internáci globalista birodalmi elit, csak azt éri el vele, hogy gond nélkül élvezi az ostoba nyugat nagyvonalú pénzkidobását. De igyekszik azt meghálálni, pl. minden fronton, minden erejével támadja a kormányt, akadályozza az ország legcsekélyebb mértékű fejlődését, boldogulását is.
A magyar ellenzékiek – kivétel nélkül!- minden kormánydöntés ellen, minden beruházás ellen, minden kulturális, minden sport létesítmény, minden gyár, minden üzem építése ellen, minden egészségügyi, oktatási fejlesztés ellen tiltakoznak , a sikeres megvalósításuk ellen mozgalmakat szerveznek, népszavazást kezdeményeznek.
Azt gondolhatják a szerencsétlen, pitiáner karrierista, közéleti tevékenységre alkalmatlan, ellenzéki politikusok, hogy akkor nyerik el a magyar társadalom támogatását, ha az ország épülését akadályozzák, ha az oktatási és az egészségügyi rendszert szét tudják verni, ha az ifjúság oktatását, a lakosság betegellátását el tudják lehetetleníteni. Vajon hány választási vereség kell még nekik ahhoz, hogy megértsék: a magyar társadalom ellen nem lehet választást nyerni, nem lehet sikeresen politizálni.
A Globalista Birodalomban gondolkodó nyugati bolsevik mentalitású internáci elit politikusai sem vették még észre, hogy nem lehet az egész Világ felett uralkodni, nem lehet több százmilliós, milliárdos lakosságú atomhatalmakat háborúban legyőzni, vagy akár csak gazdaságilag ellehetetleníteni.
Úgy tűnik semmivel sem okosabbak, mint a magyar ellenzéki vezérek. Sőt, az utóbbiaknak több eszük van, mert egészen jól, kényelmesen eléldegélnek a nyugati guruló dollárokból, a választási győzelmük halvány reménye nélkül is.
Persze a küzdelmet nem adják fel, sem a magyar ellenzékiek, sem a nyugati globalista támogatóik. Ha pénzzel, agymosással, rágalomhadjárattal nem sikerül, akkor majd fegyverrel próbálják megdönteni a törvényes magyar kormányt. Ami szerintük egyébként sem törvényes és Magyarország nem is jogállam, ahol nincs sem demokrácia, sem sajtószabadság és még a LMBTQ-s tömegek is akadályozva vannak a kiskorú gyermekek megrontásában.
Mindezért nem mondtak még le a „Majdan-projektről” sem. A magyar kormány külföldről beszivárgó fegyveres terror különítményesek támogatásával való megdöntéséről sem.
Azonban ebben is hiábavalóan reménykednek. Magyarországon fegyveres puccsra semmi esélyük sincsen. A szabadságszerető magyarok nincsenek egyedül. Vannak és még lesznek szövetségeseink a világban. De a Jóisten is segít bennünket.
Dr. Somogyi János