Menekülni csak valamiBŐL lehet

Az embercsempészek egyre erőszakosabbak, egyre több a fegyverük, minden akciót gondosan megterveznek, saját felderítőik vannak, a legmodernebb katonai eszközökkel szerelik fel magukat, éjjellátó készüléket is használnak – írja a sajtó. Dr. Somogyi János nyugalmazott ügyvédet, politikai publicistát kérdezte a Gondola képviseletében Molnár Pál, a Présház főszekesztője.

– Ügyvéd úr, a szerb határon tevékenykedő géppisztollyal felfegyverzett embercsempész bandák katonai szintű akciókat hajtanak végre, már a magyar rendőrökre is lőnek – mondta Boross Zoltán, a Nemzeti Nyomozóiroda főosztályvezetője a televízióban. Az itthoni szélsőség azonban továbbra is ártatlan menekülteknek füllenti a migránsokat. Meddig tehetik ezt meg?

– Mindenek előtt tisztázni kell egy alapvető fogalmat. Mi a menekülés és ki a menekült? Menekülni nem valamiBE, hanem csak valamiBŐL lehet. Ami ma Európa Uniós határainál folyik, az nem menekülés, hanem a tiltott határátlépés bűncselekménye, de nevezhető illegális bevándorlásnak, vagy még inkább hódító szándékú betolakodásnak is.

Azok, akik Európába a munkával elérhető jobb élet reményébe, jó szándékkal jönnének, legális módon is kérhetnék a bebocsátást, meg is kaphatnák az Uniós államok többségétől, akik a saját hazájuk nemzetállami státuszának megszüntetésére törekednek és kormányzati hatalmuk megőrzését is a bevándorló idegenek szavazataitól remélik.

A teljes interjú.

Kép: hirtv.hu