Döbrentei Kornél Hit és Hűség-díja

Hit és Hűség – Sinkovits Imre emlékezete díjat kapott  Döbrentei Kornél költő. Őt kérdeztük.

– Mester, a Pesti Magyar Színházban tartott díjátadó ünnepség helye is fölidézte a színészóriás Sinkovits Imrét. Önnek miért jelent ez, a Vele való spirituális találkozás különleges örömet?

– Minden nagyképűség nélkül mondhatom: „a hasonló a hasonlónak örül”. Similis simili gaudet. A latin kifejezés természete teszi ma is egyetemes érvényűvé ezt a kifejezést, mely egyfajta összetartozást jelképez. Nem véletlen tehát, hogy korunkban ritka alkalom, ha a hasonló a hasonlóval találkozik. Bár többször fordulna elő, majd azt követné a sokadik. Sinkovitscsal nálunk ez véletlenszerűen megadatott, mint Latinovitscsal, Bánffy Gyuri bácsival, vagy később Szersén Gyuszival is. Összekötő erő az anyanyelv, annak dimenziói, ezáltal az erkölcsi, politikai kiállás és térnyerés. A szó szoros értelmében azonos nyelvet, azonos dimenziókat élünk meg. Efféleképpen is testvérek vagyunk. Megegyező fehérjeállomány és vérszövetség tagjai. Vállalható a törzsszövetség kifejezés is. Ebben minden benne van, ami fontos és közös vagyis, hogy összetartson az öröm, a fájdalom, a közös dics, vagy kudarc, akár elüvöltve is egy hangskálán összeköt. Emellett kitartani: HIT és vállalt HŰSÉG. Már csak ezért is sokat nyom a latban, tehát elég súlyos a kitüntető díjszobor.

A szó szoros értelmében, mint már említettem, azonos nyelvet beszélünk, afféle rebellis-félét.  Ettől  már a megértés is könnyebb, hát még történelmi dimenzióban, amiféle a vers is. A hajdani, „őskori Vasárnapi Újságban” – ez a Rádióban volt úgy a 80-as évek közepétől  a 90-es évek elejéig, vagy tán azon is túl, Sinkovits gyakran mondta el  némely kiemelkedőnek számító versem.

Az ötvenedik születésnapomra barátaim által megjelentett kötetben, ez mint „ősbemutató  a  Magyar Rádió Vasárnapi Újság  című műsorában jelent meg . Azóta  is egyedülálló. Tetézte mindezt  a személyes magától értetődő,  jó kapcsolat, az egymást félszavakból értés. Egyéb helyzetekben is találkoztunk, nyilvánosan is cserélhettünk eszmét, azonos hanglejtéssel az utolsó efféle nagy találkozásunk, amikor nem   az Ő nagy darabjait néztem meg: Balkáni gerle… s a többi. Különleges nagy összetalálkozás  a Nagyváradi Operaházban történt, többek közt Szörényi Leventével együtt.

Tőkés László Őeminenciájának meghívottjaiként együtt léphettünk fel a romániai forradalom 10. évfordulójának megünneplése alkalmából. Ott és akkor másokat nem hívott meg. Vajh miért?

Ezekkel az alantas  erőkkel szemben az egyetlen bevált fegyver a HIT és a HŰSÉG. Ez ellen nem képesek hosszú távon sem gondolkodni, sem cselekedni. A bukott angyalokat e két meghatározó megsemmisíti. Mivel nem fogadják el a két magatartás lényegét, nincs szerük sem a megsemmisítésre, sem a lejáratásra. Védtelenek. Ez az emberré válás folyamán a „hozadéköröm”.

– Mai szabadságharcunkat a korrupt brüsszeli garnitúra és az itthoni Szamuely-düh harapófogójának öblében vívjuk. Mekkora erő ezekkel szemben a hit és a hűség?

– A kérdés mélyen húsbavágó. Vélem, példa nélküli korunk történelmében az a most már jogerőre emelt folyamat, amely országunk balfelét jellemzi, sajnálatosan már jelképezi. A gátlástalan hazaárulás, amely minden országberendezkedésen túl: halálbüntetéssel járt…Nos, Szamuelyék óta megszűnt, érvényét vesztette. Ez a nemzetárulás csimborasszója. Pénzért elkövetett nemzetmegtagadás. És folyamatos! Szamuelyék óta mindig képviselte magát ez a hitványság, sőt mintha Rákosi, Kádár óta még jobban erőre kapott vóna ez a tendencia, említhetném például a magyarokra lovas rendőröket küldőket is. Igen elment velük a ló, nekik már az is mindegy, fordítva ülnek rajta, vagy előre szőrén. Párdon: szőrmentén! Marx abban nem tévedett nagyot, hogy „kísértet járja be Európát, a kommunizmus kísértete.” Főként azt az Európát, amelynek nagy részét nem szállták meg az oroszok, a maguk különösen szörnyű módján. Fogalmuk sincs, mit mesélnének erről a lengyelek, akik érezhették az akkori Nyugat máig felejthetetlen impotenciáját és árulását. Röviden: jellemtelenségét.

Kevésbé választékosan, a mindmáig ellenszenvesen kufárkodó USA képmutató, üzletszerű kéjelgését, csekély történelmi múltjának szánalmas „demokráciaexportját”. Csak ne jutna eszembe – látván ezt a véres színjátékot Kijev és Moszkva között – 1956 előadását, elüzletelését. Mi lehet a különbség?

Nyilván: számos. Más a világpolitikai érdekhelyzet, tán a vezetők személye is más, mint ahogyan az amerikai elnöké is, mint ahogyan az amerikai nép habitusa is. Magyarán a világhelyzet, amely a magyarságot valóban szabadságharcra mozgósítja. Sokaknak nem tetszik; annyi tetszhalál után csak felemelte, fel akarja emelni a fejét, ráadásul példamutató módon. Valószínű, Istennek ez a terve velünk.

– A magyarral a nagy Istennek megvan a terve. Mit tehetünk mi, hogy ne csalódjon bennünk a Teremtő?

– Valószínű, hogy ki kell tartanunk a Himnusz mellett, hogy ne csalódjon a Teremtő. Bár lassan Néki is cselekednie kéne érdekünkben, hogy mi se csalódjunk. Ez a balsors mintha kicsit hosszúra sikeredett volna. Természetesen ez csak rövid, ember szempontú meglátás. Mit tehetünk? Rendíthetetlenül ápoljuk elevenen ható erényeinket, és ami a legnehezebb: igyekezzünk végre valahára

ÖSSZEFOGNI!

ÉS NE CSAK A SZÁJALÁS SZINTJÉN: ne kopjon el vagy ne kophasson el körünkben a HIT és a HŰSÉG érvénye. Induljunk ki abból, hogy ritkán, de néhányszor hatékonyan világmegváltón sikerült.

Molnár Pál

Kép: mma-tv.hu