„Ha megvan a megállapodás decemberig, akkor ez egy végleges megállapodás lesz vagy utána még jönnek utókövetések? „Biztos vagyok benne, hogy jönnek utókövetések.” Navracsics Tibor miniszterrel készült interjúból idéztünk. Az Európai Bizottság nem utalja át azokat a pénzforrásokat, amelyek hazánknak az EU-ba való belépésünk feltételeként 2004 óta járnak. Dr. Somogyi János nyugalmazott ügyvédnek, politikai publicistának tett föl kérdéseket a Gondola képviseletében Molnár Pál, a Présház főszerkesztője.
– Ügyvéd úr, az európai testület tipikusan úgy viselkedik, mint egy alvilági zsaroló. A nekünk járó pénzt nem utalja át, hanem alantas feltételeket szab. Majd amikor ezeket teljesítettük, újabb, még alantasabb feltételekkel lép elő. Ez ellen a köztörvényes magatartás ellen mit lehet tenni?
– Mindenekelőtt, már sokadszorra, szögezzük le, hogy az Európai Unió intézményei (Parlament, Bizottság, Bíróság) nem önálló entitásúak, hanem a Globalista Imperialista Birodalom (USA) európai kirendeltsége, helytartósága, lerakata. Direkt része egy világuralmi törekvésnek, világkormány létrehozásának. Az EU esetében, az Európai Egyesült Államok megalakításának. A globalisták (benne az EU-val) a világuralom, világkormány céljának elérése alá rendelnek minden politikai, gazdasági, pénzügyi, katonai, diplomáciai tevékenységet. Ennek során nem tűrnek el semmilyen ellenvéleményt, sőt még a kétkedés is megtorolják. Mindenkinek egyszerre kell lépnie, aki rétest akar kapni estére.
A globalista imperialista birodalom hatalmas befolyással, erőforrással, katonai erővel rendelkezik. De nem mindenható! Nem legyőzhetetlen! A mocskos mancsára, amivel rá akar tenyerelni a világra, rá lehet ütni, úgy, hogy elmenjen a kedve a világuralomtól. A világuralom, világkormány megvalósítása még soha senkinek sem sikerült és most sem fog sikerülni senkinek sem. Az emberiség egy csoportjának kizárólagos hatalomgyakorlása a világ felett ellentétes az egészséges emberi természettel. Persze mindig voltak, vannak és lesznek, akik próbálkoztak és ma is kacérkodnak a világuralommal. Manapság mit tehetünk ennek sikere ellen? Nagyon sokat.
A teljes interjú.
Kép: wallpaperhack