Böszme játékvezetői döntés a 11-esnél

Komplett böszmeséget gyakorolt a játékvezető a Ferencváros-Honvéd rangadón, amikor 11-est ítélt a Honvéd javára tizenhatoson belüli „kezezés” miatt. Az történt, hogy a Honvéd csatára kapura lőtt, s a körülbelül egy méterre lévő kézfejet, a védőjátékos teljesen természetes testtartásban lévő kezét eltalálta. 

A labda kis irányváltással továbbra is a kapu felé tartott, a kapus bravúrral védett.

A védő képtelen volt a kezét hátrahúzni, hiszen a kapuralövést közvetlen közelről küldték.

A lövést a kis eltérés még veszélyesebbé tette, a kapusnak vetődnie kellett, hogy hárítson.

A VAR jelzése jogos volt: a stáb azért ül a képernyőknél, hogy a finomságokat is észlelje. A döntést a játékvezető hozta. Hibázott.

A sors volt igazságos, a büntető kimaradt.

Már az idiotizmus határát súrolja, sőt túllépi. A teljesen vétlen védőjátékos sárgalapot kapott, és kiállították.

Nemzetközi mérkőzéseken is tapasztalható hasonló böszmeség. Mindamellett a magyar játékvezetői karnak tisztában kell lennie valamivel: a kéz a játékos fontos testrésze, nemcsak a taccsdobásra szolgál, hanem a küzdelemben az egyensúly tartásához nélkülözhetetlen. Egyébként is: a kéz fontosságát hangsúlyozni infantilizmus lenne.

A játékvezető „a pálya tartozéka.” Ha a játékvezetőt a labda eltalálja, nem tiltják el hetekre a játékvezetéstől.

Ugyanez a helyzet a kézzel.

Ha természetes helyzetben a labda közelről eltalálja, nem büntethető a játékos és a csapat.

Ennek értelmi felfogása egy negyedikes általános iskolai diáktól is elvárható.

Kép:

Zsótér Donát (j), a Honvéd és Eldar Civic, a Ferencváros játékosa a labdarúgó OTP Bank Liga 5. fordulójában játszott Ferencvárosi TC-Budapest Honvéd mérkőzésen a Groupama Arénában 2022. augusztus 28-án. Ferencváros-Budapest Honvéd 3-1. MTI/Koszticsák Szilárd.