Dübörög a „megújuló”-propaganda. A médiában harsányan hirdetik, hogy egyre nagyobb a napenergia részaránya a villanytermelésben. A
megtermelt villamos energia 22,4 százalékát már a megújulók (nap és szél) adták – olvashatjuk. Erről kérdeztük Járosi Mártont, az Energiapolitika 2000 Társulat elnökét.
– Elnök, úr, húsz éve még kiváló német szakemberek is azt mondták, hogy az úgynevezett „megújuló” forrásokból a villanyszükségletnek csak kis része állítható elő. Megváltozott az univerzum?
– A megújuló propaganda részeként félrevezető játék folyik a számokkal. az
idézett tudósítás is ezek közé tartozik. Amikor azt olvassuk, hogy „egyre
nagyobb a napenergia részaránya”, akkor az első jogos kérdés, hogy miben? A
hiteles tudósításban azt is közölni kellene, hogy a hazai villanytermelés ma már
a teljes fogyasztásnak csak 60-70 százalékát fedezi, merthogy 30-40 százalék az
import. Ezt figyelembe véve a megújulók részaránya a villanytermelésben csak
15 százalék körüli, körübelül annyi, mint a lignittüzelésű Mátrai Erőműé. Ebbe a
félrevezető híresztelésekbe tartoznak azok a tudósítások is, amelyek arról
szólnak, hogy egy-egy „naperőmű” mekkora település energiaigényét tudja
biztosítani.
– A Mátrai Erőmű valaha 800 megawatt teljesítményű volt, ma a
legnagyobb „naperőmű” ennek töredéke 20,6 megawattos. Miért torzítja az arányokat a propaganda?
– A 20,6 megawatt beépített teljesítményű paksi naperőmű átadásáról úgy
tudósított a média, mintha a teljesítménye összevethető lenne a folyamatos
üzemű atomerőmű teljesítményével. Azt írták, hogy átlagosan évi 22200
megawattóra villamos energia termelésére képes, ami mintegy 8500 háztartás,
azaz több mint 20 ezer ember villamosenergia-ellátását biztosítja. A termelt
villamos energia mennyiségét a beépített teljesítménnyel osztva azonban
kiderül, hogy ez a teljesítmény, a napsütéses időszakokat összeadva is összesen
csak 1078 órában termel. És amikor nem süt a nap, akkor miből látják el ezeket
a háztartásokat villannyal? Vagyis a naperőművekre ellátásbiztonság
szempontjából nem lehet számítani, mert az energiát nem folyamatosan, hanem
az időjárás szeszélyétől függően csak időszakosan termelik, s azt sem lehet
tudni, hogy mikor. A fogyasztókat pedig folyamatosan el kell látni.
– Mintha a közvélemény az energiát is megawattokban mérné. Érzékeltetné a teljesítmény és a termelt energia közötti különbséget.
– Ezért a tudatlanságért a média hamis propagandája felelős. Valóban a
félrevezetés másik bevett eleme, amikor a termelt energiát (a megawattórát) a
teljesítménnyel/kapacitással (MW) azonosítják. A különbséget jól szemléltetik a
hazai villamosenergia-rendszer 45. heti (november 8 és 14 közötti) adatai is.
Ebben az időszakban a villanyfelhasználás (fogyasztás) forrása a következő volt:
import 34 %, hazai termelés 66 %, amiből a megújulók 12 %-ot(!) biztosítottak.
Ebben az időszakban november 10-én volt a 6815 MW-os csúcsterhelés
/csúcsigény. Ebből 2689 MW volt az import(!), a 313,3 MW beépített
teljesítményű szélerőművek 0,06 MW-ot, a 2622,3 MW kapacitású
naperőművek 43 MW-ot biztosítottak. Remélem ezek az adatok érthetővé teszik,
hogy a teljesítmény(kapacitás) és az energia nem azonos fogalmak.
Ellátásbiztonság szempontjából alapvető a teljesítmény folyamatos
rendelkezésre állása, ami a megújulóknál igen kicsi és előre nem tervezhető.
– Mi szavatolhatja az ellátásbiztonságot?
– A termelés és a fogyasztás egyensúlyának biztosítása minden pillanatban,
lehetőleg hazai forrásokból. Ezt két vonatkozásban kell megvalósítani: a
jelenben mindig annyi villanyt kell termelni, amennyit elfogyasztanak, de
biztosítani kell a távlati igények ellátásának lehetőségét is. Ez utóbbit hívjuk
rendszerfejlesztési kötelezettségnek. Az erőműveknek van egy, a rendszer
szempontjából értékelhető teljesítőképességük, és ez a nap- és szélerőművek
esetében sokkal kisebb más típusú erőművekénél. A szélkerék csak akkor tud
energiát termelni, ha fúj a szél, a naperőmű, ha süt a nap. Ha viszont nem fúj a
szél, vagy nem süt a nap, akkor, mivel a villany számottevő mértékben nem
tárolható, egy másik erőműből kell pótolni a hiányt, ahol folyamatosan
rendelkezésre áll az energiahordozó. Megújulós fejlesztések esetén erre a pótló
erőműre, vagy ha nincs, ennek a beruházására volna szükség. Németország
önpusztító energiapolitikája mellett a villanyellátás, az import mellett, eddig úgy
volt biztosítható, hogy a beépített, mintegy 120 000 MW-os megújuló kapacitás
mellett mintegy 100 000 MW-os hagyományos (atom, szén és gáz) erőmű még
rendelkezésükre állt. Ez az a „biztonsági tartalék”, amelyet ha felszámolnak,
elérkezik az igazság pillanata: a teljes sötétség (blackout).
– Mindez azt jelenti, hogy ezek a beruházások nem hatékonyak?
– Így is mondhatjuk, mert az ellátásbiztonság szempontjából a megújulók
gyakorlatilag alig értékelhetők, termelésük számottevő mértékben nem
tárolható. Ezért aztán teljesen félrevezető, amikor a különböző típusú
villanytermelők beruházásai költségeit hasonlítják össze. Hiába csökken a
megújulók beruházási költsége, ha ellátás biztonsági szempontból alig
értékelhetők, alacsony hatékonyságú beruházások. A villanytermelés
gazdaságossága csak az egész rendszer szintjén értelmezhető.
– Lehet, hogy a rendszerüzemeltetés ideológiájának megváltozása az oka a kedvezőtlen tendenciáknak?
– A liberalizációval a szolgáltatás helyébe a személytelen kereskedés lépett.
Megjelentek a rendszerben a villanykereskedők, a viszonteladók és a korábbi
tényleges műszaki-gazdasági tevékenység virtualizálódott; a kereskedők
jószerivel azt sem tudják, hogy mivel kereskednek. Óriási a tülekedés az átviteli
hálózatokon, amelyeket nem ekkora forgalomra méreteztek. Viszont senki nem
akar azért fizetni, hogy a hálózatot fejlesszék, mert az az illúzió alakult ki a
kereskedőkben, hogy kereskedelmi szerződésekkel az egész rendszer
működtethető. Ezt az illúziót táplálja az informatika (számítástechnika),
amellyel rengeteg szerződést nyilván lehet tartani. A liberalizált piac
szereplőinek nincs fejlesztési kötelezettségük, nem kötelességük új erőművekről
és a hálózat fejlesztéséről gondoskodni, és itt megjelenik az alapvető
ellentmondás. A tőkének nincs ellátási kötelezettsége, ő a szabadság híve,
szabadon ad-vesz, kínál. Ez mindaddig működik, amíg a piacon felesleg, kínálat
van. Amikor a felesleget felemésztik, ami mostanában bekövetkezett, akkor
jelentkeznek a zavarok. A tőke csak akkor fejleszt, ha garanciát kap arra, hogy
ez megtérül neki. Tehát hosszú távú áramvásárlási szerződést, garanciát követel
a tőke, mivel hitelből építenek mindent, s csak így hiteleznek a bankok. Ez az
alapvető ellentmondás: szabad a piac, de a beruházásokhoz „piacidegen”
garanciára lenne szükség. (Figyelemre méltó, hogy a kialakult nyugat-európai
gázellátási zavarok miatt, ellátás biztonsági szempontból, ismételten felmerült az
ilyen szerződések szükségessége.)
– Hogyan hat ez a kereskedelmi ideológia a villany árára?
– Kedvezőtlenül. Nagyon fontos, hogy gazdasági szempontból milyen alapon
történik a villanyrendszer szereplői közötti együttműködés. A klasszikus modell
szerint a célfüggvény kettős. Első a biztonság, amiről az előbbiekben már
beszéltünk, tehát az, hogy mindig legyen áram. A második pedig a legkisebb
költség. Ez az elv azt jelenti, hogy először a legolcsóbban termelő egységeket
üzemeltetik, és ha növekszik az igény, az egyre drágábban termelőket léptetik be
a rendszerbe. Ezt nevezik növekményarányos terheléselosztásnak, és ez a
legkisebb költség elvének az érvényesülése az áramtermelésben. Ezt szüntette
meg a villanyrendszer piacosítása, amikor is megszűnt az ellátási kötelezettség,
a kötelező távlati tervezés, és a gazdaságos terheléselosztás helyére kizárólag
kereskedelmi szempontok kerültek. A szereplők a saját érdekeik szerint vesznek
részt az „együttműködésben”, és arra törekednek, hogy minél nagyobb
jövedelemhez jussanak. Ezért a liberalizált piacon az ár magasabb, mint a
klasszikus elveken működtetett rendszerben.
– Mit mond erről az Ön által vezetett szakmai civil szervezet?
– Társulatunk június 15-én kiadott állásfoglalását idézem. A Paksi Atomerőmű
május 9-i, majd június 13-i „tervezettnek” minősített leterheléseknek az volt az
oka, hogy az alacsony fogyasztású napsütéses időszakban a naperőművek által
termelt villamos energiát kötelezően át kellett venni. Ezért kellett a Paksi
erőműben kb. 16-18 Ft/kWh áron termelt villany helyett a jelentős támogatás
miatt ennél jóval magasabb, 37-38 Ft/kWh árú villanyt átvenni a rendszernek.
Ezt a veszteséget, amit végső soron a fogyasztók fizetnek meg, a média
szenzációsnak ható hamis állításokkal próbálta leplezni, amikor a megújulók
által ingyen termelt áram túlkínálatáról, exportálható villanytermelésről, a
naperőművek Paks feletti győzelméről beszélt. Mindez ahhoz hasonlít, amikor a
használhatatlan kabát kifordított bélését dicsérik, hiszen a rendszerirányító
(Mavir) a Paksi Erőmű visszaterhelésével a legolcsóbb villany helyett a
legdrágább, támogatott, naperőműben termelt villamos energiát jutatta piacra.
– Ezek a gazdasági szempontból teljesen abszurd események is arra
figyelmeztetnek, hogy az ideológiai alapú megújuló energiatermelés
fejlesztése zsákutca. De hogyan lehet ebből kijönni?
– 2040-re a villamosenergia-igény kielégítésére a magyar rendszerben akár 6000
MW-ot megközelítő saját rendelkezésű, folyamatosan üzemeltethető erőmű
kapacitás működésére is szükség lehet. Ebben már benne van Paks 2
teljesítménye is. Márpedig a tervezett 12000 MW naperőművi, erősen
időjárásfüggő, 13-15 százalékos kihasználhatóságú kapacitás ezt a feladatot nem
tudja ellátni. A villamos energia, ellátás biztonságot nyújtó mennyiségben
ugyanis nem tárolható. Ezért új Nemzeti Energiastratégia jelentős mértékű
importtal számol. Az import azonban egy látszólagos kapacitás, amivel nem mi
rendelkezünk. A biztonságot csak az jelentheti, ha a termeléshez szükséges
szabályozható teljesítményű erőművekkel a közösség, az adott állam
rendelkezik. Más államoktól való kereskedelmi beszerzés, az importvillany nem
nyújt biztonságot, mert nem csak a termelés/szállítás technikai lehetőségei
korlátozottak, de a potenciális exportálók lehetőségei is meghatározóak. A
régiónk hagyományos erőműparkja nagyarányban elöregedett, a banki
manipulációk miatt nagyon magas CO2 kvótaárak és a politikavezérelt
energetika (atomerőművek kivezetése) miatt már középtávon sem lesz
importálható villany régiónkban. A magyar villamosenergia-rendszer
megbízható, gazdaságos működését csak egy optimális struktúrájú, a
rendszerszintű egyensúlyt és az ellátásbiztonságot egyaránt garantáló
erőműrendszer tudja biztosítani. Ebben a fenti követelményeknek eleget tevő
atomerőművek, földgáz-tüzelésű erőművek és a reális lehetőségekhez igazodó
megújuló energiatermelők egyaránt részt vehetnek. Ezért tartjuk szükségesnek
az erőmű építési stratégia felülvizsgálatát, amit a legutóbbi európai
energiaellátási fejlemények is sürgetnek.