Megdöbbenéssel olvastam a pápa látogatásáról

Megdöbbenéssel olvastam a pápa látogatásáról szóló hivatalos közleményt.

1924-es születésű vagyok, tehát mint cserkész aktívan részt vettem az ünnepségekben, a háború előtti Eucharisztikus Kongresszus rendezvényein.

Pacelli, akkor még bíboros, érkezését is láttam az Alagút portál tetejéről. A látvány lenyűgöző volt. Lobogók a Lánchídon, rengeteg ember az út mindkét oldalán. Amint átértek a Lánchídon a menet lassan ráfordult a Hunyadi János útra. Az akkor még gyönyörű Várkastélyban szállásolták el a Bíborost.

A másik élményünk a hajózás volt. Mi cserkészek égő fáklyákkal körbeálltuk a Margit szigetet, míg a bíboros és kísérete a Zsófia gőzösön állva körülhajózták a szigetet. A Hősök terén lezajlott misére nem vittek el 16 év alattiakat.

És mi történik ma?

A Pápa reggel fél nyolckor érkezik, mise előtt találkozik a köztársasági elnökkel, és a miniszterelnökkel egy múzeumban (remélem reggelire  csak a büfében kap egy hamburgert kólával.). Majd az  egyházi vezetőkkel beszél,  Mise után lóra pattan és elvágtat Szlovákiába napokra, ahol majd Pozsonyban, a történelmi  magyar koronázó város várában a  szlovákok  nyakába roskad.

Ez sértés, megalázás a javából. Hogy ő  nem ismeri a  magyar  történelmet, érthető. Ami érthetetlen, hogy a  magyar tanácsadói sem, tájékoztatták a  keserű tényekről. Még mindig volna lehetőség e  diplomáciai botrány  elkerülésére, ha  volna akarat hozzá. Például diplomáciai járványos  betegséget is  kaphatna…

Ha mindezek  ellenére  végrehajtja a szlovák látogatást, sok magyar hívőt veszit el. Engem is. Ne feledjük:  Mindszenthy hercegprímás urunk mondotta: „Előszor  magyarnak  születtem, csak azután kereszteltek katolikusnak”.

Magyaródy Szabolcs