Eldőlt, melyik 2021-ben az Év Kenyere, illetve az Év Innovatív Kenyere. A hétfős szakmai zsűrinek idén sem volt könnyű dolga, a versenyzők kiváló minőségű kenyereket hoztak.
Az idén harmonikusabb, lágyabb ízekkel találkoztunk, mint a tavalyi versenyen, ahol a fűszerek, gyógynövények domináltak az Innovatív kategóriában. Ennek elsődleges oka az lehet, hogy változtak a szabályok, és az Innovatív kenyerek esetében szinte szabadkezet kaptak a versenyzők. Ők pedig inkább a technológiai újításokat helyezték előtérbe. Szokatlan, nagyon erőteljes ízek így most nem voltak. A zöldségek, gyümölcsök, magvak használata, ezek párosítása volt most dominánsabb. Többségében olyan termékek kerültek a bírák elé, amivel inkább a konyhaművészeti párosításokra, a fogyasztók szélesebb körének igényeire alapoztak a versenyzők. Talán a legmerészebb házasítás idén az aszalt szilva és a tepertő kapcsolata volt.
A hagyományos, Szent István napi kenyér esetében előírás volt, hogy kovászos technológiával, legalább kétféle liszt felhasználásával készüljön, döntő részben gabonaőrleményekből, kizárólag magyar alapanyagok felhasználásával, adalékanyagok, célkeverékek nélkül, csak természetes alapanyagokból. A versenyzők itt a burgonyának, csicsókának, kukoricának adtak teret, a termékek jelentős részében szerepeltek alapanyagként.
A versenyfeltételek közt idén változás volt, hogy lehetett élesztő hozzáadásával és anélkül is készíteni a kovászt. A Magyar Élelmiszerkönyvi előírás jelenleg egyértelműen fogalmaz a kovász meghatározásánál (élesztő hozzáadásával készül), de egyrészről a szabályozás módosítása az Élelmiszerkönyvi Bizottság napirendjén kiemelt témaként szerepel a Pékszövetség javaslatára, másrészt a fogyasztók igénye a spontán erjedésű kovásszal készült termékek iránt nőtt a pandémia időszaka alatt.
A szakmai zsűri mellett az újságíróknak is volt lehetősége értékelni a második körbe bejutott, versenyben lévő, 7 Szent István napi kenyeret és a 7 Innovatív kenyeret. Ilonka Boldizsár, a zsűri elnöke köszöntőjében kiemelte, hogy kíváncsian várja az újságírók értékelését, hiszen ők a fogyasztó képviseletében mondanak ítéletet a kenyerekről. Elmondta, érdekes és tanulságos lesz összevetni a szakmai zsűri véleményével.
Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke a rendezvényen elmondta, a magyar sütőipar jelentős átalakulás előtt áll, amit már a fogyasztók is érzékelni fognak. Az 5-6 nagyüzem mellett azoknak a pékségeknek lesz esélye a talpon maradásra és a gazdaságos működésre, akik egyedi termékekkel, magas minőséggel szolgálják ki a vásárlókat. A szövetség kenyérversenye jó alkalom arra, hogy a pékek megmutassák tudásukat, kreativitásukat és egyben teszteljék új termékeiket a szakma és a fogyasztók előtt is, hiszen az újságírói visszajelzések ez utóbbira is lehetőséget kínálnak. Örömmel tapasztaltuk, hogy a rutinos, évek óta versenyző pékek mellett idén sok új jelentkező is volt, akik remek termékekkel, szép eredményeket tudtak elérni. – mondta a szakmai szervezet vezetője.
A zsűrizés eredményére még várnia kell a versenyzőknek és a nagyközönségnek is, hiszen a szokásoknak megfelelően csak az augusztusi parlamenti sajtótájékoztatón jelentjük be, hogy melyik kenyér lett 2021-ben az Év Kenyere, illetve az Év Innovatív Kenyere.
Addig is a Magyar Pékszövetség felületein megismerhetik a döntőbe jutott kenyereket.
A szakmai zsűri tagjai:
Dr. Felkai Beáta, az Agrárminisztérium Élelmiszergazdasági és Eredetvédelmi Főosztályának vezetője,
- Oravecz Márton, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnöke
Szécsényi Tamás, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Élelmiszeripari igazgatója
Egervári Erika, a Kemence Sütőipari Kft. kereskedelmi igazgatója
Nardai Anita – a Magyar Pékek Fejedelmi Rendjének vezetője
Galicz István, a Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakgimnázium és Szakközépiskola gyakorlati-oktatás vezetője,
és a zsűri elnöke: Ilonka Boldizsár, a Világ Pék- és Cukrászszövetség nagykövete és tiszteletbeli tagja
A döntőbe jutott kenyerek:
Szent István napi kenyér kategória | |
Termék neve | CÉGNÉV |
Édesburgonyás kenyér | Rubók Kft – Vecsés |
Falusi kovászos burgonyás kenyér | Heim Sütöde Bt – Dunabogdány |
Kézműves kenyér | Fejedelmi Pékség Kft – Tiszakécske |
László kenyér | László és Szász Kft – Budapest |
Nagyi kenyere | Rábai Sütöde Kft – Monor |
Napkenyér | Fejedelmi Pékség Kft – Tiszakécske |
Telki parasztkenyér(kölessel és mangalicazsírral) | Kovászda KKT – Telki |
Innovatív kenyér kategória | |
TERMÉK NEVE | Cég NEVE |
Burgonyapelyhes cipó | Körös Pékség Kft – Kőrösladány |
Édesburgonyás-kakukkfüves vekni | Coop Kápolna Zrt – Kápolna |
Kézműves magvas kenyér | Fejedelmi Pékség Kft – Tiszakécske |
Növényi színanyagokban és rostokban gazdag többgabonás, kovászos kenyér | Szegedi Sütödék Kft – Szeged |
Okoskenyér | m-GEL Hungyary Kft – Budapest |
Tokaji Aranykenyér | Balmaz-Sütöde Kft – Balmazújváros |
Vásári Káposztás kenyér | Szega Camembert Kft – Budapest |
fotók: Princz Mihály, Pékmester