A múlt idő nyomaiban – Balassi Bálint útjain címmel nyílt fotókiállítás az esztergomi Rondella Galériában. Szabó Béla fotóművészt kérdezte a Présház.
– Művész úr, miből merítette az energiát arra, hogy egy több mint négy évszázada élt európai költőóriás életpályájának földrajzi pontjait fölkeresse, és fényképen hozzáférhetővé tegye a mai magyaroknak?
– Gyerekkorom óta érdekelt a történelem, földrajz és az irodalom. Negyven éve életem a fotográfia körül forog. Számomra ez se nem hobbit, megélhetést jelentett, hanem egy életformát. Középiskolába a győri Kazinczy Gimnáziumba jártam. Kitűnő pedagógusok voltak itt az 1970-es, 80-as évek fordulóján. Nem csak oktattak, hanem neveltek is a szó legnemesebb értelmében.
– Az élményeken túl mi volt az a szellemi újdonság, amellyel gyarapodott?
– Erre nagyon nehéz egy rövid választ adni. Megismertem a történelemnek egy olyan időszakát, amely már távol esik napjainktól. Bele tudtam tekinteni a magyar-lengyel kapcsolatok ezen korszakába és sok érdekes új felfedezéssel gyarapodott tudásom. Kaptam egy kis áttekintést a 16 sz. második felének politikai, kulturális életéről, a mindennapokról. Megismertem új tájakat, városokat, várakat és a legfontosabb: új emberi kapcsolatok alakultak ki.
A teljes anyag.
