A Ceausescu diktatúra idején egy lánglelkű költő, de szerény életű magyartanár, Magyari Lajos, írta az alábbi verset, ami hatalmas erőt adott és vígaszt nyújtott számomra, amikor a Kádár rendszer „puha” diktatúrájában, – „Kispolgár” célszemélyként – a „destruktív” magatartásom miatt, az állambiztonsági szolgálat izolációs, tiltó és korlátozó rendelkezéseit voltam kénytelen viselni.
Magyari Lajos: Lázár Mihály üzenete
„A rácsokon túl, ím felkel a nap, apró zajokkal jön a reggel. Ott lépdel
most, túl a falakon… Fényt iszik a szomjas ember.
Fényt iszik az, ki fényre szomjas, lelkét csordultig teletölti – aki ily itallal
oltja szomját tán nem is lehet azt megölni,
mert oly szabad, oly sérthetetlen, mint az éjben surrogó madár: messze
néz, arra nem figyelhet, hogy körül mily tivornya áll,
hogy mily szeszekkel, szédülettel hajtják a népet ronda táncba: biz
összezúzzák ki nem táncol és belerokkan, aki járja.
De felkél a nap újra reggel, rácsokat olvaszt ragyogása. A kínt, a kínt
rejtsd el mélyre, egyetlen hóhér meg ne lássa.
Hát ne sziszegj, ha körmöd tépik, akkor se szólj, ha megölnek… Lelked
csordultig tele fénnyel, s ez elég lesz túlélni őket.”
Ma, amikor a Globalista Birodalom – M. Péter képében – tort ül az országban, ismét aktuális lett számunkra ez a vers. Fel a fejjel
magyarok. Mindenkinek adjon erőt és vígaszt Magyari Lajos üzenete.
Budapest, 2026. április 13.
Dr. Somogyi János