-I.M. Kálloy Molnár Péter
Egy eredeti táj eredeti alkotója lépett be a mennyek művészetének együttesébe, Kálloy Molnár Péter.
Mezőcsáton született 1970. június 6-án és meghalt a Székely Hadosztály születésnapján, 2025. december 1-én.
Mezőcsáton 1928-ban találták meg a 37 cm hosszú és 409 gramm súlyú, a Kr. e. V-IV. századból származó szkíta aranyszarvast. A városnak 3 kastélya, egy zsinagógája és egy református temploma van, itt született Kiss József költő. Itt készültek először a Miska-kancsók és a madárdíszes pálinkás butéliák is.
Történelme rendkívüli, feldúlt, letarolt és makacsul újjáépülő hely, 100 százalékban magyarok lakják.
Talán ennek a sokrétűségnek hordozója volt Kálloy Molnár Péter. Ezt a sokszínűséget vitte magával Debrecenbe, ahol az Ady Gimnázium drámatagozatán végzett. Mi, kicsit nagymellényű diplomások gyakran látogattunk el a vizsgákra és örömmel fogadtuk azokat a nebulókat, akik jöttek hozzánk statisztálni.
Ilyenkor azt szokták lódítani kollégák, meg más nyilatkozók, hogy: már akkor kitűnt, mekkora tehetség, csillag az ég boltozatán. Péter nem volt több, mint a többi diák,talán csak a zsörtölődéseivel tűnt ki, amire érdemes odafigyelni, ha egy diák teszi, mert valami túlfeszíti.
Péterről most könnyezve mondják első körök művészei: életünk része volt, ha focizott, ha zenélt, ha varázsolt a színpadon, a filmvásznon, ha drámát írt vagy dramatizált, vele énekeltünk, ha leült a zongorához, ha verseit olvastuk fennhangon, elájultunk, mikor a szinkronhangját meghallgattuk, szemünket nem tudtuk levenni, mikor feltűnt a filmkockákon, döbbenetes tehetség volt…..
Lépjünk le a deszkákról és beszéljünk a tényekről elfogulatlanul, hamis álarcokat levetve:
47 jelentős szerepet játszott, 16 színdarabot rendezett, 4 műfordítása volt, 27 film- és 41 tévéfilmszerepet játszott, 60 szerepet szinkronizált, 7 könyvet írt, 10 hanglemezt és 6 CD-t, hangoskönyvet adott ki.
Mindezen jelentős munkálkodást látva és kollégák elcsukló hangját hallva csak az jut az ember eszébe a gyász óráiban, hogy egyetlen felsőbeosztású kollégában, közéleti szereplőben nem fordult meg: lobbizzunk már ki egy állami kitüntetést ennek a kiválóságnak?
Zárjuk mélyen szívünkbe ezt a mezőcsáti-debreceni férfit és gyászoljuk meg illendően.
Isten emeljen tenyerére drága Péter!
KISS JÓZSEF: TÜZEK
Ismeritek a vidám rőzselángot
S ropogását a vályog-tűzhelyen?
A nyílt arcokat, a nyájas világot,
Hol tréfa és dal önként megterem?
Recsegő gallytól, pattogó szilánktól
Lestem el egykor a dal ütemét.
Hol az a tűz? Mi lett a rőzselángból?
Nekem elhamvadt – talán másnak ég.
S hova lett, ki játszva élesztgette
Kis tarka köténnyel, a gyermekleány?
És hova tűnt a fiú méla kedve,
Ki ott lebzselt a leány oldalán?
Együtt dobáltuk a háncsot a tűzre,
A redveset úgy, mint a nyirkosat,
És találgattuk, boldog álmot fűzve,
Hogy a síró fa vajjon kit sirat?
Szálló időnek suhogó fövénye –
Minek bolygatni, amit betemet?
A rőzselángra más tüzek jövének.
Emésztőbb láng ragadta lelkemet.
Hírért lobogni – istenem, mi dőre!
Az igazságért – ó mily elfogult!
Amíg örök lázban törtettem előre,
Hajam megszürkült, lelkem elborult.
Az én mezőmön nem értek kalászok,
Az én aratásom egy marék virág,
Az én gyönyöröm az álomlátások,
Az én világom egy álomvilág. –
Kialvó lángok pernyéje szitálva,
Szürkén, szomorún csak esik, esik, –
Félek, hogy álmaim összezilálja,
S elhagynak, mire beesteledik.
Hideg van… Fázom… Friss szenet a tűzre!
Gyilkos melegét hadd fújja reám,
Mint macska teszi a madarat űzve,
Akit felvert gyanútlan éjszakán.
Ó milyen tűz ez! Mi más, mint a régi!
Nem erdőn termett, a mélység dobta ki:
Világforrongás volt az anyja néki
És forradalmak az ő fiai.
Hogy zúg, hogy dohog, hogy kattog, hogy lármáz,
Hogy mormol, veszekszik a kürtő alatt!
Mintha rab démonok az ajtót ráznák,
Hogy börtönükből szabaduljanak.
Haragvó isten! Mi lesz a világból,
Ha egyszer a kőszén öntudatra jut,
S a buta rög megindul magától,
S a sistergő katlan majd egyszer kifut.
Ha összeomlik mindaz, ami korhadt,
Mi évezredek véres bálványa volt,
És oduikból elővánszorognak
A rászedett, a megcsalt milliók…
Látom mozdulni – látom keveredni –
Egy új Marseillaise gyújtó hanginál,
Az ócska tetőkbe üszköket vetni,
Míg az utolsó is véres lángban áll!
– S amíg lelkemmel káprázatok játszanak,
S jövendő tüzek délibábja von,
Amelyek távol ég alján cikáznak –
Valamikor – beomlott síromon:
Itt ülök némán, magamba rogyva,
Míg száll az óra, mint egy pillanat,
És félig ébren és félig álomba’
Piszkálgatom a húnyó parazsat.