Németh László, orvos, író, esszé- és drámaíró, műfordító, száz évvel ezelőtt a Horváthné meghal című novellájával nyerte meg a Nyugat novellapályázatát. „Írói pályámon (…) egy novella volt a sorsjegy, amelyen nevemet az íróvá avató húzáson kihúzták.” A díj átvétele után, nászútjáról, Bécsből írta Osvátnak „…a magyar szellemi erők organizátora” szeretne lenni. Ötven éve annak, hogy 1975. március 3-án, Arany születésnapján elhunyt. Temetésén, a Farkasréti sírkertben, a hatalmas gyászoló gyülekezetnek tilos volt Himnuszt énekelni.
A sokrétű témáról mindenféle teljességre törekvés nélkül, csupán vázlatosan szólhatok. Némethet szellemi-organizátori, kritikusi, szépírói szerepe emelte fénybe. Sok műfajú, sokrétű életműve ezer ívre, 16 ezer oldalra tehető. Esszéi, regényei, drámái szerves egységet alkotnak, teljességet képeznek: egy egyetemes kifejezőkészség megnyilvánulásai. A „teremtő leltározást” végző magyar népi írói mozgalom mintaadó személyisége volt, de nem ideológusa. A népi írók a parasztságra építettek, Németh pedig az értelmiségre. Eszme- és eszményteremtő, kultúraközvetítő tevékenysége kivételesen gazdag.
Legfőbb példaképei: Gandhi, Schweitzer, Tolsztoj, s főleg Széchenyi: az „Itt alkotni, teremteni kell” eszmény megtestesítője.
A teljes anyag.
Kép: Németh László édesapjával 1905-ben – fortepan/Németh László Társaság