Az iskolában azt tanultuk, hogy a Nap keleten kel reggel, és este nyugaton nyugszik. Közben, a nap
első felében, vagyis délelőtt, egyre magasabbra emelkedik az égbolton, majd a nap második felében,
vagyis délután, egyre alacsonyabban halad nyugat felé.
A fizika törvényei szerint akkor van dél, amikor a Nap a tetőponton van. Ez az időpont választja el a
délelőttöt és a délutánt. Ilyenkor a Nap égtáj szerint is déli irányban látható, vagyis a Déli Sark
irányában, nem véletlenül nevezzük délinek ezt a pólust.
Ez határozza meg a természetes élet ritmust, amelyhez a földi élőlények évmilliók óta szinkronizálják
a belső biológiai órájukat.
A politikusok erre azt mondják, nem nagyon érdekel minket, hogy mit csinál a Nap, és az sem,
hogyan működik valakinek a belső biológiai órája, mi ennél sokkal okosabbak vagyunk, és többségi
szavazással eldöntjük, és jogszabályban rögzítjük, hogy mikor legyen dél, és mindenki köteles ehhez
igazítani a biológiai óráját.
Nem az első eset, hogy a politika, a maga pökhendi fölényes magabiztosságával tudományos
kérdéseket dönt el.
Egy másik példa lehet a sokat emlegetett gender elmélet.
Az iskolában azt tanultuk, hogy az ember nemi hovatartozását az X és Y kromoszóma dönti el. X–X
kromoszóma kombináció esetén a születendő gyerek lány lesz, X–Y kombináció esetén pedig fiú. Bár
elvileg lehetséges Y–Y kombináció is, ilyen nem fordul elő.
A neoliberális gender elmélet szerint azonban az ember nem két nemű, hanem legalább 77 nemű, de
az is lehet, hogy 83 féle nem van. A végeredmény még nem dőlt el, a kutatás jelenleg is folyik, óriási
állami támogatással, olyannyira, hogy a művelt nyugati világban legalább 3-szor több egyetemi
tanszék foglalkozik gender elmélettel, mint atomfizikával. Ha pedig valaki mégis ragaszkodik a két
neműséghez, az nyilvánvalóan homofób, rasszista, fasiszta, izlamofób, náci, antiszemita, stb. (nem
kívánt törlendő)
További példa lehet a hivatalos klímaelmélet, amely szerint az éghajlat megváltozását az ember által
kibocsátott széndioxid okozza, ezért hatalmas költségvetéssel folyik a „dekarbonizáció”, vagyis a
környezet szennyező káros széndioxid kiküszöbölése a levegőből.
Az iskolában tanultuk, hogy a Földön az életet az oxigén és a széndioxid körforgása biztosítja. A
növények széndioxidot használnak fel a fotoszintézishez, és közben oxigént termelnek. Az ember és
az állatok pedig oxigént használnak fel, és széndioxidot termelnek. Ezért, ha a széndioxidot levegő
szennyező káros anyagnak tekintjük, indokolt lenne az oxigént is levegő szennyező káros anyagnak
tekinteni.
A kérdés persze nem ilyen egyszerű. A széndioxid nagy másik nagy bűne ugyanis az, hogy emiatt
veszélyesen melegszik az éghajlat. És valóban, az iparosodás kezdete óta az átlagos felszíni
hőmérséklet kb. 1,2 fokkal lett magasabb. Azt azonban elfelejtik hozzá tenni, hogy az iparosodás
kezdetekor volt az elmúlt 10 ezer év leghidegebb időszaka, amikor az emberek éheztek és fáztak,
nyáron is meleg ruhákat hordtak, és otthon is sapkát vagy (a tehetősebbek) gyapjúval bélelt meleg
parókát viseltek, miközben járványok tizedelték a legyöngült szervezetű lakosságot.
Azt is elfelejtik hozzátenni, hogy az átlag hőmérséklet emelkedése nem mindenütt egyforma.
Melegedés esetén ugyanis a forró égövekben, vagyis az Egyenlítő környékén a hőmérséklet alig
változik, de a sarkok felé haladva a változás egyre jelentősebb. A sark körökön túl pedig akár 20 fokos
hőmérséklet emelkedés is bekövetkezhet, és a korábban megszokott mínusz 40 fok helyett pl. „csak”
mínusz 20 fokos lesz a hideg. És ezekből jöhet ki egy átlagos 1-2 fokos melegedés.
A hivatalos klímatudomány döntő érve az, hogy a tudósok 97 százalékos konszenzusos többsége
szerint az ember okozza a klímaváltozást.
2
Ennek azonban ellentmond néhány tény. Amerikában például 31847 tudós javasolta, hogy az USA
lépjen ki a klímaegyezményből, mert a széndioxid nem okoz klímaváltozást, nem káros anyag, és ha
több a széndioxid a levegőben, az jót tesz a növényeknek és az élő világnak.
Név szerint ismerjük mind a 31847 amerikai tudóst, akiknek a névsora itt olvasható:
http://www.petitionproject.org/
Hasonló nyilatkozatot tett a Clintel (Klímaintelligencia) alapítvány, közel 2000 tudós, közöttük két
Nobel díjas fizikus aláírásával:
https://clintel.org/wp-content/uploads/2025/01/WCD-250123.pdf
Hasonló nyilatkozatot adott ki hazánkban a Professzorok Batthyány Köre:
Ide kívánkozik Elon Musk felmérése is, amelyben klímával foglalkozó 11944 lektorált publikációt
dolgoztak fel:
Reviewing Elon Musk and His Position on the Climate ‘Crisis’
A publikációk között azonban mindössze 41 olyan akadt, amelynek a szerzője azt állította, hogy
tényleg az ember okozza a klímaváltozást. Ez bizony csak 0,3%, ami valamivel kevesebb, mint 97%.
Ha figyelembe vesszük a hasonlóan tisztességes, nem manipulált felméréseket, legalább 50 ezer olyan
tudós véleményét ismerhetjük meg, akik szerint a hivatalos klímaelmélet megalapozatlan. Ha ezek
alkotnák a mindössze 3% „törpe kisebbséget”, akkor vajon ki lehet a legalább másfél millió tudós,
akik a 97% „konszenzusos” többséget alkotják. Ismerjük ezeket? Van ezekről hiteles nyilvános
névsor? Vagy ha van, miért titkolják? Talán félnek a szénhidrogén lobbi bosszújától?
Mindez persze nem zavarja a „main-stream” klímatudomány apostolait, akik az egyedül üdvözítő
biztos tudásuk birtokában, lesajnáló fölénnyel gúnyolják a „lapos Föld hívő” elmaradott, tudatlan
dilettánsokat (közöttük Nobel díjasokat), akik még azt sem képesek kiszámítani, hogy mekkora
hőmérséklet emelkedési „kényszert”okoz az ember által kibocsátott széndioxid.
És még ez a jobb eset. Az EU Parlamentben például olyan felszólalás is elhangzott, hogy a
„klímatagadók” közönséges bűnözők, akiket börtönbe kellene csukni.
További példaként említhetnénk a politika által még most is tabuként kezelt vízlépcső kérdést, amely
szerint folyók duzzasztása károsítja a természetet.
Ellen példaként érdemes idézni egy nagyon régi történelmi példát, nevezetesen a sumérok
vízgazdálkodását. Mezopotámia egy kicsit hasonlít a Kárpát Medencéhez, hatalmas hegyek között
terül el egy alföld, két nagy folyóval. Ez az alföld valamikor terméketlen homok sivatag volt, akárcsak
nálunk a Homokhátság. Kb. hat évezreddel ezelőtt, amikor a sumérok elfoglalták ezt a területet,
azonnal hozzá kezdtek a munkához.
Megtanulták a vizek szabályozását, a mocsarakat lecsapolták, öntöző csatornák, hidak, gátak,
duzzasztóművek, és víztárolók épültek, megalkották a gémeskúthoz hasonló elven működő,
vízenergiával mozgatott víz átemelő szerkezeteket, és főleg az Eufrátesz bal partja mentén dúsan
termő gabonaföldeket, datolyapálma ligeteket, legelőket, és zöldséges kerteket varázsoltak. Olyan
tökéletes csatornarendszert alakítottak ki, amely ötezer évig fent maradt, és csak a tatárok romboltak
le később. A sumérok állítólag a rokonaink, akár csak a hunok. Ha azonban a sumérok látnák azt a
mérhetetlen dilettantizmust, amit a magyarok a vizeikkel művelnek, nem biztos, hogy hajlandók
lennének vissza igazolni a rokonságot.
Mindez azonban nem zavarja az öntelt, mindenkinél okosabb politikusokat, akik nem csak mindent
tudnak, hanem mindent mindenkinél jobban tudnak.
2025. március
Dr. tech. Héjjas István