„Akik ezekben a korrupciós ügyekben közreműködnek, súlyos bűncselekményeket követnek el, és felelősségre lesznek vonva” – írta egy szélsőséges figura az MTI-nek leadott közleményében. Kövesdi Károly Európa-érmes újságírót kérdezte a Présház.
– Szerkesztő úr, a rendszerváltozáskor megtanultuk a hatalmi ágakat: törvényhozás, végrehajtás, igazságszolgáltatás. A fenyegetőző szélsőséges figura a végrehajtás feje, miniszterelnök akar lenni, ám igazságszolgáltatási csapással fenyegetőzik. Miért juttatja ez eszünkbe a kommunizmust, annak is a legvadabb idejét, a Rákosi-korszakot?
Hogy ki mi akar lenni, jó kérdés. Álmaimban olykor én is madár vagyok, és boldogan lebegek égbe nyúló szirtek, susogó erdők, csobogó vizek fölött. Aztán felébredek, és konstatálom, hogy nincsenek szárnyaim. Aki nem képes tudatosítani, mihez elegendők az adottságai, ne akarjon miniszterelnök lenni. Aki még egy kis csapatot, „pártja” „vezetését” sem képes összefogni, a körülötte levőkben sem tud megbízni, hogyan tudna országot vezetni? Isten mentse meg Magyarországot az ilyen miniszterelnököktől!
Elődje, Fletó elvtárs „csak” gumilövedékekkel és viperákkal, névtelen rendőrökkel osztogatta a demokráciát. Elhíresült mondását sose feledjük: „El lehet menni ebből a kurv@ országból.” A szélsőséges figura elődei lájtosabb pillanataikban „csak” azzal fenyegetőztek, hogy ha kormányra kerülnek, szétrúgják az alkotmányt, mert nekik azt is szabad. A magyar nép szerencsére elég érett ahhoz, hogy nemet mondjon az ilyen megváltókra, a megtévesztett tömeg pedig előbb-utóbb szembesül azzal, hogy ismét, sokadszor is átverték.
– A fenyegetés mint politikai manőver miért juttatja eszünkbe Lenint, Sztálint és azt az ezekkel egyívású politikust, akinek a nevét nem akarjuk kimondani?
Ez az uszítás és fenyegetőzés sajnos, nagyon ismerős. Ha messzebbre, több mint száz évre nyúlunk vissza az emlékezet ködébe, felrémlik előttünk egy másik „nagy” előd, Kun Béla, aki szintén platón ágálva mondott lázbeszédeket. Majd a beszédeket követték a Lenin-fiúk hadjáratai, Szamuely népbiztos vonata, amellyel keresztül-kasul bejárta a magyar vidéket, és papokat, parasztokat akasztott szakmányban. Az irigység, a harácsolás, a hatalmi vágy vezette őket, hogy elvegyék a másét, és közben, csak úgy mellékesen, megágyaztak az ország pusztulásának. Ezekben a figurákban – akiket szintén magyar anya szült – sűrűsödik össze a kommunizmus minden szennye és bűne, embertelensége és hazaárulása. A hazaárulás mai jelképe lehetne az a „politikus”, akit csak az aljas bosszú motivál, és mindent végrehajt, amit külföldi elvtársai diktálnak neki.
– A szélsőséges figura korrupciót emleget, miközben egy nagy európai szervezetben éppen a leginkább korrupciós gyanúban vergődő politikusok alatt vár kegyelmi döntésre. Miért fordul fel a gyomrunk?
Ez a korrupciót emlegető figura, aki a rendszer gyengeségeit kihasználva évekig dagonyázhatott a semmittevés langyos mocsarában, élhette a maga hedonista életét, valami megvilágosodás folytán egyszeriben igazságosztó szeretne lenni. Tudjuk persze, hogy csak a bosszú motiválja, éppen azért, mert kibillentették a kényelmes életéből. A korrupció fellegvárából – ahol az elszámoltatás ismeretlen fogalom, sőt a legrovottabb múltú egyének lehetnek hangadók és döntéshozók – kiabál korrupcióról és leszámolásról, azok takarásában, akik nagymesteri szinten művelik a korrupciót. Ezek a figurák természetesen nem fogják kiadni az igazságszolgáltatásnak, hiszen maguk sem abban érdekeltek, hogy az igazság tegye a maga dolgát. A szélsőséges figurát nem azért fogadták be, hogy lemondjanak róla, hiszen terveik vannak vele. A magyar kormány az útjukban van, el kell takarítani, s ehhez úgy vélik, megtalálták a megfelelő embert. A gyomrunk ugyan felfordulhat tőlük, de nem árt résen lenni, mert ezek bármire képesek.
Molnár Pál
Kép: neb.hu