Magyaródy Szabolcs Európa-érmes újságíró betöltötte századik életévét. A Kanadában élő sajtóember most, a 101. évében is küldetésének tekinti, hogy a magyar újkori történelem tényeit ismertesse az angolszász értelmiségi, politikai körökben, főleg a sajtóban. Tapasztalata szerint ugyanis a Trianonban magyar területekhez jutó utódállamok jelentős erőforrásokat nyitnak avégett, hogy az ő érdekeiknek megfelelő értelmezések, gyakran hamisítások terjedjenek el a nyilvánosságban.
Ennek ellensúlyozására ő maga, Magyaródy Szabolcs, illetve az általa szervezett, nagyrészt öregcserkészekből álló csapat évtizedeken át könyveket, tanulmányokat fordított, adott ki és juttatott el főként nagyobb egyetemi könyvtárakba és másoknak, illetve írt elemzéseket, esszéket a valós történésekről, ez utóbbiakat nagyrészt a világhálós sajtótermékek számára. És teszi ezt a főként tengerentúli csapat mind a mai napig. Ezt a világon egyedülálló agytrösztöt Hunyadi Mátyás Munkaközösség néven ismerjük.
Az Európa-érmet a 25. – jubileumi – alkalommal vehette át, akkor a tengerentúlra – Kanadába – most először érkezett el Ligeti Erika szobrászművész alkotása, az Európa-érem, és a Vincze László papírmerítő mester által készített oklevél.
A teljes anyag:
https://gondola.hu/cikkek/153972-Szazeves_az_Europa-ermes_ujsagiro.html