„Fennáll annak a veszélye, hogy a NATO közvetlen konfliktusba keveredik Oroszországgal a fegyverszállítmányok ügye miatt” – jelenti ki Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő, az MCC Geopolitikai Műhelyének kutatótanára. Őt kérdezte a Présház.
– Tanár úr, a NATO már rég belekeveredett a háborúba, hajóelsüllyesztéssel, fegyverszállítással, kémkedéssel szerzett információk átadásával. Moszkva, ha akarta volna, észre vehette volna a casus bellit, ám nem akarja. Elérkezhet-e a határ, mikor?
– Ebben a háborúban semmi sem az aminek látszik. Bár a NATO arra nagyon vigyáz, hogy közvetlen katonai összeütközésbe ne kerüljön az orosz erőkkel, rendkívül jelentős segítséget nyújt az országuk szabadságáért küzdő ukránoknak. Mondjuk ebben semmi új sincs, hiszen ezt tette a Szovjetunió is Vietnámmal, amikor az Egyesült Államokkal szemben harcolt.
Valahol a háttérben biztosan zajlanak egyeztetések arról, hogy a felek meddig „mehetnek el”, amikor nem volt közvetlen kommunikáció a két fél között olyan április-május táján, nekünk szakértőknek az volt a leghideglelősebb időszak, mert egy – a lengyelországi rakéta becsapódáshoz hasonló – incidens, komoly következményekkel járhatott volna. Jól mutatja az amúgy rendkívül harcias lengyelek realitás érzékét, hogy végül nem a közvetlen támadást jelentő ötödik cikkely, hanem a tanácskozás kezdeményező negyedik cikkely alapján hívták össze a NATO tagokat. Mármint a NATO alapító okiratának számító Washingtoni Szerződésről beszélek.
Ami a casus bellit illeti, hivatalosan nincs hadiállapot Ukrajna és Oroszország között, manapság úgy tűnik nem divat hadat üzenni. Az viszont biztos, hogy ha valami fájdalmasan érinti az orosz vezetést habozás nélkül eszkalálja, kiterjeszti a konfliktust. Ilyen volt a kercsi híd elleni támadás. Szóval onnan fogjuk észrevenni, hogy Oroszország komolyan veszi a nyugati fegyverszállításokat, hogy a konfliktus még durvább szakaszába lép. Erre egyelőre a nehezen csordogáló nyugati eszközök miatt kicsi az esély.
– Ön szerint az ukrán fronton nem egy második világháborús hadviselést látunk, hanem sokkal inkább egy első világháborúsat. „Golyószórósra zárkózz!” – ezt a második világháborús, akkor is alkalmatlan támadást gyakorolták az egykori Magyar Néphadseregben. A rakéta-sorozatvetők, a drónok, a légvédelmi radarok korában mi idézi a Nyugaton a helyzet változatlan világát?
– A modern összfegyvernemi hadviselés kvintesszenciája az ellenséges erők bekerítése, utánpótlásuk elvágása. Nem annyira felmorzsolásuk, elpusztításuk hanem olyan helyzetbe hozásuk, amely megakadályozza hogy sikeresen tudjanak harcolni. A kis domb egy hurrá, nagy domb két hurrá körülbelül ezt volt hivatott szimbolizálni. Azonban a gyalogos harcászat alapvetéseit legfeljebb az egyre több helyen megjelenő drónok befolyásolják, de alapvetően azok sem írják át, mert a fegyverek fizikai tulajdonságai lőtáv, tűzgyorsaság, az optikák szenzorok, valamint az ember adottságai határozzák meg alapvetően. Az állásharc és a tüzérségi fókuszhoz három tényező járul hozzá. Az első a teljeskörű NATO információ megosztás Ukrajnával, amelynek során nem lehet katonai szakszóval meglepést elérni, ugyanis az ukránok pontosan tudnák hol járnak, merre mennek a bekerítő csapatok és azonnal ellenintézkedéseket tudnak tenni. A másik az az ukrán politikai döntés, amit „egy lépést sem hátra!” mondattal lehet a legjobban jellemezni. Így a harcok jellemzően helységharcok formáját öltik. A harmadik pedig az orosz hadsereg nyilvánvaló felkészületlensége a modern manőverező hadviselésre. Ebben nemcsak a pilóták és a tisztek képzetlensége, és a haderőnemek összeszokottságának a hiánya, hanem az ehhez szükséges tapasztalat, valamint a precíziós fegyverek alacsony száma is közre játszik. Amiben viszont jók az oroszok az a tüzérség és a gyalogság együttműködése, pont mint az első világháborúban.
–„Ukrajna légvédelmi fegyverei már elfogyóban vannak” – állapítja meg Ön. Ugyanakkor mindennapi hír, hogy az atlanti tengely önti – a pénz mellett – a fegyverajándékokat Ukrajnába. Ez a forrás kiapadhatatlannak látszik. Miért aggódhat mégis a kijevi garnitúra?
– Kijev egy szovjet jellegű centralizált és átgondoltan kiépített légvédelmi rendszert örökölt a Szovjetuniótól. Ezt nagyrészt sikerrel őrizte meg az elmúlt évtizedek alatt is. Azonban a folyamatos támadások az infrastruktúra ellen lassan kimerítik a készleteiket, a tartalék rakétákat, és már minden európai ország átadta nekik saját szovjet gyártású légvédelmi eszközeit. Szlovákia még az ország védelmét szolgáló teljes rendszert is eladományozta. De ez sem elég a folyamatos támadások miatt. A modernebb, de rendkívül drága nyugati légvédelmi rendszerek viszont csak csordogálnak. Az eddig átadott eszközök nagyjából a főváros és környékének légvédelmére elegendőek. Ha ez a légvédelem a kilőhető rakéták hiányában összeomlik, az eddig meglehetősen gyengén muzsikáló orosz légierő tevékenysége felerősödik és ez nemcsak az infrastruktúrára, hanem az ukrán hadseregre is komoly hatást gyakorolhat.
Eközben a nyugat is több évnyi haditechnikai termelését áldozta Ukrajnára, jelenések szerint a vállról indítható páncéltörő és légvédelmi rakéták esetében évekig is eltarthat, amíg a most elhasznált több tízezer példányt pótolják. És ez már nemcsak a kijevi kormánynak, hanem a NATO-nak és az Európai Uniónak is gondot jelent.
Molnár Pál
Kép: facebook