Borrell fenyegeti Nicaraguát

„Minden rendelkezésére álló eszköz használatát fontolóra veszi” esetleges további, akár az egyéni korlátozásokat is meghaladó intézkedések meghozatala érdekében – fogalmazott Borrell.

A választások Nicaraguában demokratikus garanciák nélkül zajlottak, ezért az eredményének nincs legitimitása – jelentette ki az unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn arra reagálva, hogy az előzetes eredmények szerint Daniel Ortega hivatalban lévő államfő elsöprő fölénnyel nyerte meg a vasárnap tartott elnökválasztást.

Josep Borrell, az Európai Unió nevében közzétett nyilatkozatában kijelentette: Daniel Ortega az ország alkotmányát figyelmen kívül hagyva megszüntette a választási versengést és ezzel megfosztotta a nicaraguai népet a szabad, hiteles, inkluzív, tisztességes és átlátható választáshoz való jogától.

Kiemelte, hogy a nicaraguai népet megfosztották a véleménynyilvánítás és békés gyülekezés gyakorlásának szabadságától is, a kormányzattól eltérő véleményeket pedig elhallgattatták, számos civil társadalmi szervezetet betiltottak.
Az uniós főképviselő hangsúlyozta: a nicaraguai hatóságoknak véget kell vetniük az elnyomásnak, és teljes körűen tiszteletben kell tartaniuk az emberi jogokat, beleértve a polgári és politikai jogokat is. Lehetővé kell tenniük, hogy a nemzetközi emberi jogi szervezetek visszatérjenek az országba.
“Az Európai Unió az összes politikai fogoly azonnali és feltétel nélküli szabadon bocsátására, valamint az ellenük folyó jogi eljárások megszüntetésére szólít fel” – fogalmazott.
Kijelentette: az EU gondosan elkerül minden olyan intézkedést, amely növelheti a nicaraguai nép nehézségeit. Szankciói következetesen csakis azokat a személyeket veszik célba, akik felelősek az antidemokratikus fejleményekért az országban. Ennek szellemében minden rendelkezésére álló eszköz használatát fontolóra veszi esetleges további, akár az egyéni korlátozásokat is meghaladó intézkedések meghozatala érdekében – tette hozzá Borrell.
Az 1980-as években Ortega egyetlen cikluson át volt elnök, majd 2007-ben tért vissza a hatalomba.
Nicaraguaiak ezrei menekültek el hazájukból a kormányellenes tüntetések 2018-as leverése óta, amelyekben több mint 300 ember halt meg. Sok menekült vasárnap a szomszédos Costa Ricában gyűlt össze, hogy így fejezze ki szembenállását az Ortega-rendszerrel.
Az Európai Unió és az Amerikai Államok Szervezetének nemzetközi megfigyelőit nem engedték be, az újságíróknak pedig megtiltották a belépést az országba a választások idején.

MTI

Kép: European Parliament