A villanypiac látványos zavarait követően az utóbbi időben a villamosenergia-rendszer működőképességével kapcsolatban több értelmező írás jelent meg. A legutóbbi ilyen esemény a Paksi Atomerőmű május 9-i visszaterhelése volt, amit az időjárásfüggő naperőművek energiatermelésének rendszerre gyakorolt hatása váltott ki. Ezekről az értelmezésekről kérdezte a Présház.Eu Járosi Mártont, az Energiapolitika 2000 Társulat elnökét.
– Elnök Úr! Kezelhetők ezek a zavarok csupán piaci eszközökkel, alkalmazható a kutyaharapást kutya szőrivel recept?
– Új üzleti lehetőség az energetikai befektetőknek, fókuszban a rugalmas termelés című, a Portfolió.hu hírportálon 2021. május 10-én megjelent írás szerint igen. A szerzők helyesen állapítják meg, hogy az időjárásfüggő megújulók terjedésével egyre fontosabbá válik a tartalékokat biztosítani képes, könnyen szabályozható eszközök rendelkezésre állása, amelyek megteremtése pedig komoly, új üzleti lehetőséget teremthet az energetikai befektetőknek. A szükséges fejlesztések megvalósulását kell támogatniuk az érintetteknek, a rendszerirányítónak, a szabályozónak és a többi döntéshozónak, például a beruházási akadályok mérséklésével vagy a közeljövőben elérhetővé váló uniós pénzügyi források allokálásával. Ezek helyes követelmények, a cikk szerint új üzleti lehetőséget jelenthetnek a befektetőknek. Felmerül a kérdés, hogy miért nem éltek/élnek ezzel?
Szerintem azért, mert a mostani villanypiac nem, illetve rosszul működik. Ezt a népszava.hu május 15-én megjelent, „A Nap már most legyőzte Paks 1-et” című —, a megújuló villanytermelést hozsannázva ünneplő és az atomerőműveket temető — írásában, szándéka ellenére adatokkal látványosan bizonyítja. Május 9-én, napsütéses időben a naperőművek 2075 MW-os termelése miatt kellett a Paksi Atomerőművet leterhelni. Ezt a tényt a paksi eseményeket általában ellenségesen kommentáló hazai média így közölte: a MAVIR-ral egyeztetve, annak kérésére a „tervezett” menetrendtartás miatt terhelték le a Paksi Atomerőmű a 2-es és 3-as blokkját. Vagyis piaci rutinműveletről van szó. Ezt tényként kezelve erősen vitatható, mondhatjuk fals állítások sorát tartalmazza az írás, amely ahhoz hasonlít, amikor a használhatatlan kabát kifordított bélését dicsérik. Vegyük tehát sorra a olvasók megvezetésére készült írás állításait, amelyek teljességgel nélkülözik a minimális hozzáértést is. Méltatlannak tartom ugyan ezt a ”vitát”, de a szakmai tisztesség okán nem lehet válasz nélkül hagyni.
– Mivel a naperőművek és a környező államok áramtermelői egyre olcsóbbak, mind többször szükség lesz majd a nukleáris blokkok – kevéssé szerencsés – visszaterhelésére!
Járosi Márton
– Ez a szöveg a bevezetőben említett cikkhez hasonlóan a gazdaságosság látszatával mesterkedik, tisztán piaci jelenségnek tünteti fel az eseményt. A tervezett leterhelésnek nem volt hatása a nukleáris biztonságra, az esemény – nukleáris üzembiztonsági szempontból — valóban nem volt rendkívüli, csak gazdaságilag volt rendkívül káros, A paksi erőmű visszaterhelésével a legolcsóbb villany helyett a legdrágább, támogatott, naperőműben termelt villamos energiát jutatták piacra. Ez szemléletesen mutatja, hogy a liberalizált villamosenergia-piac nem a fogyasztók érdekei, vagyis a legkisebb fogyasztói költség elve szerint működik.
A cikk szerint alacsony terhelésű időszakokban „a megújulók által akár ingyen termelt [a valóságban drágán!] áram túlkínálatot, így alacsony, nulla, vagy akár negatív nagykereskedelmi árakat eredményez. A drágább termelők pedig, kötelezettségeiktől és műszaki lehetőségeiktől függően, leállnak. A rendszerirányító ezt az adott szereplő számára kedvezőbb, gazdasági szempontból érthető megoldásnak nevezi.” A valóság ezzel szemben az, hogy a rendszert a rendszerirányító (MAVIR) csak a rendelkezésére álló eszközök igénybevételével tudja vezényelni. A MAVIR alacsony terhelésű időszakban csak az általa szabályozható teljesítményekkel rendelkezik. A naperőművek termelése azonban olyan kényszer, amit nem tud befolyásolni. Az ebben az időszakban átlagosan 1600 MW körüli importot 200 MW körüli értékre csökkentették. Ezért a drágább naperőművek termelése miatt kénytelen volt az olcsóbban termelő Paksi erőművet visszaterhelni. A Paksi erőműben termelt villany ára kb. 16-18 Ft/KWh, a naperőművekben termelt villany a jelentős támogatás miatt ennél jóval magasabb, 37-38 Ft/KWh (KÁT). A fogyasztói árszínvonalat a rendszerszintű költség befolyásolja, vagyis a maperőművek termelése miatt a villany a rendszerben többe került. Ez az időjárásfüggő, szabályozatlan naperőművek által okozott probléma alacsony rendszer terhelés esetén.
– Hogyan alakítják a naperőművek az ellátásbiztonságot?
– A gazdaságtalanságnál is súlyosabban kedvezőtlen az időjárásfüggő megújulók (nap- és szélerőművek) hatása az ellátásbiztonságra. A rendszerváltozást követően alig létesült erőmű, a természettudományos (műszaki alapú) energetikát az ideológiai, politikai energetika váltotta fel hazánkban is azáltal, hogy az energetikára rátolták a klímavédelem maszlagját. A (villamos) energetika a globalista klímaharc céltáblájává vált, elsősorban a klímavédelmi ideológiára alapoz. A klímahisztéria ugyan a lakosságra nézve nem jelent rövidtávon valós veszélyt, de az ország erőforrásait indokolatlanul megterheli, s a figyelmet elvonja a valóban szükséges energetikai fejlesztésekről. Ezzel szemben a villamos energiatermelő kapacitás hiánya az ország teljes lakosságát érintő valódi veszély.
2040-re a villamosenergia-igény kielégítésére a magyar rendszerben akár 6000 MW-ot megközelítő saját rendelkezésű, folyamatosan üzemeltethető erőmű kapacitás működésére is szükség lehet. Márpedig a tervezett 12000 MW naperőművi, erősen időjárásfüggő, 13-15 százalékos kihasználhatóságú kapacitás ezt a feladatot nem tudja ellátni. A villamos energia, ellátás biztonságot nyújtó mennyiségben pedig nem tárolható. Ezért jelentős mértékű importra is szükségünk lenne, amivel az új Nemzeti Energiastratégia számol. Az import azonban egy látszólagos kapacitás, amivel nem mi rendelkezünk. A biztonságot csak az jelentheti, ha a termeléshez szükséges szabályozható teljesítményű erőművekkel a közösség, az adott állam rendelkezik. Más államoktól való kereskedelmi beszerzés, az importvillany nem nyújt biztonságot, mert nem csak a termelés technikai lehetősége korlátozott, de a potenciális exportálók lehetőségei is meghatározóak. A nagyarányban elavult régiós hagyományos erőműpark elöregedése, a banki manipulációk miatt nagyon magas CO2 kvótaárak és a politikavezérelt energetika (atomerőművek kivezetése) miatt nem lesz importálható villany régiónkban már középtávon sem. A magyar villamosenergia-rendszer megbízható, gazdaságosan üzemeltethető működését csak egy optimális struktúrájú, a műszaki lehetőségekhez igazodó megújuló áramtermelés, a rendszerszintű egyensúlyt biztosítani tudó földgáz-tüzelésű erőművek és az ellátásbiztonságot garantáló atomerőművi kapacitás biztosíthatja.
– Hogyan lehet ezt mégis megvalósítani a mai viszonyok között?
– A válaszhoz szükséges a klasszikus „villanypiac” működését áttekinteni. A kapacitáshiány a liberalizált villanypiac működésének egyenes következménye. Érdemes hát összefoglalni ennek káros jellemzőit egy 2003-as (!), Sötét órák címet viselő kerekasztal-megbeszélésen általam kifejtett érvek alapján, amelyet abból az alkalomból szervezett a Magyar Nemzet, hogy a kaliforniai üzemzavarok először jelezték a villanyszolgáltatás piacosításának várható káros következményeit.
A villamosenergia nem tárolható gazdaságosan, ez a tulajdonsága azt mutatja, hogy jelentősen eltér minden más árutól. A villamosenergia-rendszer működtetése technikai és gazdasági jellegű együttműködést tételez fel. A termelés és a fogyasztás egyensúlyát megvalósítva a rendszernek folyamatosan kell alkalmazkodni mind az aktuális, mind a jövőbeli várható igényekhez. A hálózatok úgy épültek ki, hogy az egyes rendszerrészek önellátóak legyenek, de kapacitáscsökkenést okozó üzemzavarok esetén ki tudják segíteni egymást. A termelés és a fogyasztás egyensúlyát tehát két aspektusból kell megvalósítani: a jelenben mindig annyi villany kell, amennyit elfogyasztanak; és a jövő szempontjából, mert ahhoz, hogy rendszer hosszabb távon működhessen, biztosítani kell a távlati igények ellátásának feltételét is.
Az erőműfejlesztéseket az befolyásolja, hogy mekkora a várható fogyasztói igény, és mennyi a ténylegesen rendelkezésre álló erőműi kapacitás. Ezt hívjuk rendszerfejlesztési igénynek, kötelezettségnek. Kulcskérdés, hogy a rendszer idejében tudjon alkalmazkodni a növekvő igényekhez. Nagyon fontos, hogy gazdasági szempontból milyen alapon történik az együttműködés. A klasszikus modell szerint a célfüggvény kettős. Első a biztonság, tehát az, hogy mindig legyen áram, a második pedig a legkisebb költség elve. Ez az elv azt jelenti, hogy először a legolcsóbban termelő egységeket üzemeltetik, és ha növekszik az igény, az egyre nagyobb költségűeket léptetik be a rendszerbe. Ezt nevezik növekményarányos terheléselosztásnak, és ez a legkisebb költség elvének az érvényesülése az üzemeltetésben. Amikor szabadjára engedik a gyeplőt és liberalizálják a rendszert, a privát szereplők önállóvá válnak, akkor a termelők saját érdekeik szerint vesznek részt az együttműködésben, és arra törekszenek, hogy minél nagyobb jövedelemhez jussanak.
– Miért baj, ha a minél nagyobb profit kerül a célkeresztbe?
– Egy ilyen liberalizált rendszerben az ár elméletileg is magasabb, mint ott, ahol a legkisebb költségre optimalizálnak. Az önálló termelő nem annyiért adja a villanyt amennyibe neki kerül, — plusz a tisztességes haszon —,hanem megnézi, hogy a többiek mennyiért adják, és amikor azt tapasztalja, hogy az övénél drágábban, akkor ő is feljebb srófolja az árat. Közgazdasági nyelven szólva: nem önköltségtípusú lesz az áram ára, hanem értéktípusú. Vagyis a legmagasabb árakkal dolgozó piaci szereplő határozza meg az értéktípusú piaci árat. Ezért mese, hogy a verseny csökkenti a villanyárakat. A liberalizált árampiac szereplőit nem érdekli az ellátásbiztonság. A szolgáltatás helyébe a személytelen kereskedés lép. Megjelentek a rendszerben villanykereskedők, a viszonteladók és a korábbi tényleges műszaki-gazdasági tevékenység virtualizálódiott; a kereskedők jószerivel azt sem tudják, hogy mivel kereskednek. Óriási a tülekedés az átviteli hálózatokon, amelyeket nem ekkora forgalomra méreteztek. Viszont senki nem akar azért fizetni, hogy a hálózatot fejlesszék, mert az az illúzió alakult ki a kereskedőkben, hogy kereskedelmi szerződésekkel az egész rendszer működtethető. Ezt az illúziót táplálja a számítástechnika, amellyel rengeteg szerződést nyilván lehet tartani. A liberalizált piac szereplőinek nincs fejlesztési kötelezettségük, nem kötelességük új erőművekről és a hálózatról gondoskodni, és itt megjelenik egy alapvető ellentmondás. A tőkének nincs ellátási kötelezettsége, ő a szabadság híve, szabadon ad-vesz, kínál. Ez mindaddig működik, amíg a piacon felesleg, kínálat van. Amikor a felesleget felemésztik, akkor jelentkeznek a zavarok. A tőke csak akkor fejleszt, ha garanciát kap arra, hogy ez megtérül neki. Tehát hosszú távú garanciát követel a tőke, mivel hitelből építenek mindent, s csak így hiteleznek a bankok. Ez az alapvető ellentmondás: szabad a piac, de a beruházásokhoz piacidegen garanciára lenne szükség, ennek hiánya akadályozza a beruházást. Ez a kétarcúság globális jelenség. Amikor a cégek eladni akarnak, természetesen azt mondják, hogy őket senki ne korlátozza, amikor pedig pénzt fektetnek be, akkor mindenféle garanciákat követelnek. Ez ennek a rendszernek a sajátja.
Zavarok esetén mindenki természetesnek tartja, hogy az állam beavatkozik. A piaci szereplők azt várják, hogy az állam teremtse meg a gazdasági működés infrastrukturális feltételeit. Mert az állam feladata az, hogy biztosítsa a tőke szabad áramlását. A fogyasztó is az államra apellál, mert úgy gondolja, az állam azért van, hogy biztosítsa az életfeltétellé vált áramot. A problémák mélyén alapkérdés húzódik meg: mire való az állam? A piac működőképességnek biztosítására, vagy a közjó szolgálatára?
– Személyesen kik sodorták bele az országot ebbe a kockázatos helyzetbe?
– A magyar villamosenergia-rendszer részekre bontását, privatizálását és liberalizálását, vagyis a „piacosítást”— hamisan —az EU-hoz való csatlakozás feltételeként tüntették fel. Az unió olyan közös piac, amelynek keleti bővítése a multinacionális energiaszolgáltatók piacának kiterjesztését jelentette. Az uniós irányelvek a privatizáció és liberalizáció trójai falovának szerepét töltötték be a csatlakozni szándékozó kelet-európai országokban, s elsősorban e szegény országok energiapiacainak megszerzését célozták. Az EU azzal érvelt, hogy a verseny, amelynek fő eszköze az energiahordozó hálózatokhoz való szabad hozzáférés, árcsökkenést eredményez. Ezzel szemben privatizáció óta végrehajtott áremelések a befektetők profitját növelték. Ebből a pénzből meg lehetett volna újítani a rendszert.
A privatizáció előtt nagy konferenciákat rendeztek, amelyeken a külföldi befektetők sok ezer megawattos erőművek építését helyezték kilátásba. Ennek ellenére előre látható volt, hogy mi fog történni. Épült néhány gázturbinás erőmű, a 200 MW-os blokkokat felújították, Egyetlen komoly fejlesztés indult be, az állami Paks 2 (!), amit a kívül zöld, belül vörös nemzetközi globalista politika és annak hazai képviselői, a minél rosszabb, annál jobb elv szerint azóta is folyamatosan támadnak. Ebből is látszik, hogy az ország valódi érdekeit nem veszik figyelembe.
– Hogyan jelentek meg a villamos rendszer problémái a rendszerirányító kommunikációjában?
– Az Egyre nehezebb egyensúlyban tartani a magyar villamosenergia-renszert című nrgrepot.com írás a MAVIR piacműködtetési igazgatójával folytatott beszélgetésre alapozva megállapítja, hogy a probléma megoldásán a MAVIR, a Minisztérium és az Energiahivatal (MEKH) is dolgozik, és bár léteznek gyors, tüneti kezelést lehetővé tevő piaci beavatkozások, azt kell látni, hogy elsősorban a fundamentumok szintjén vannak óriási problémák, így a hosszú távú megoldást is itt kellene keresni. A villamosenergia-rendszer nagy tehetetlenségű, amelyben a gyors beavatkozás (kapacitás létrehozás) lehetősége korlátozott. Ahogyan a megújulók támogatásáról évekkel ezelőtt meghozott döntés is most kezdi igazán éreztetni a fentebb tárgyalt kellemetlen mellékhatásait. A 2000 MW napelemes termelő kapacitás létrejöttét követően felülvizsgálat tárgyává kell tenni, a további növekedés infrastrukturális feltételeit. A megfelelő rugalmasságot nyújtó erőművek építése éveket vesz igénybe, amihez valószínűleg a beruházások ösztönzését is célszerű lenne megfontolni. Be kell fékeznünk a naperőművi fejlesztéseket mert nem is olyan sokára még nagyobb bajokkal szembesülünk, akár fogyasztói korlátozások formájában is.
– Miképpen lehet megvédeni a társadalmat az energetikai visszaélések okozta károktól?
– A szakemberek etikai felelőssége, hogy a szakmai igazságok mellett kiálljanak és ezzel a politikát befolyásolják. Ehhez szakmai függetlenség kellene, csakhogy nemcsak az energiarendszert, de a szakembereket is „privatizálták”. A tőke megvásárolta a szakemberek és a szakmai egyesületek többségét, s ők, egzisztenciális félelmükben, általában azt mondják, amit várnak tőlük.
A villamosenergia-rendszer klasszikus működését persze nem lehet visszaállítani, de növelni kell az állami tulajdonosi szerepvállalást, mintahogyan ezt 2010 után a nemzeti kormány teszi. Persze az uniós nyomást nehéz figyelmen kívül hagyni, de az energetikai szuverenitásunkat sem szabad feladni, mint ahogyan ezt a Paks2 esetében sem tettük. Az uniós szabályozások sem megváltoztathatatlanok. Ebből a szempontból figyelemre méltó, Graham Weale professzor szakmai véleménye az EU egyik energetikai szabályozási csomagjáról, amely elszakad a közgazdasági alapoktól, és általában összekeveri vagy szándékosan összemossa a piac és a verseny fogalmát.
Graham Weale
A professzor szerint bizonyos időjárási viszonyok esetén az európai villamos energia piac a jelenlegi állapotában nem kerülheti el a “blackout”-ot. A liberális piaci vízió és stratégia összeomlott. Szükséges lenne egyfajta kapacitás piaci elem beépítése az energetikai beruházások megtérülésének biztosítása érdekében. Ez önmagában még nem fenyegeti a piaci versenyt. A versenyt egyébként fenn kell tartani – mert hasznos -, de csak a helyes arányban/mértékben. Meg kell szüntetni bármilyen piactorzító beavatkozást, támogatást, így például a megújuló energiaforrások állami támogatását. Az EU hosszú távú céljai így is elérhetők, azokat nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ezt a szakmai elvet, szövetségesekkel (V4-ek) az EU-ban is hangsúlyosan kellene képviselni.
Kép:
gepagy.blog.hu
preshaz.eu
chartwellspeakers.com