„Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, amelyet az Úr a te Istened ád te néked” – olvasható Mózes II. könyvének 20.12 versében a vizsolyi Biblia lapjain. Bogár László közgazdász professzornak tett föl kérdéseket a Présház.
– Professzor úr, a dzsenderszélsőség szeretné betiltani az apa és az anya szavakat, mert azok diszkriminatívak. Ezzel megtámadják közvetlenül a Tízparancsolatot, közvetve Mózest, a nagy zsidó vezetőt. Rögzíthetjük-e az antiszemitizmus tényét?
– A kor, amelyben élünk a társadalmi valóság teljes összeomlásnak, pontosabban tudatos és szándékos romba döntésének kora. Bármilyen hamis mesterséges valóság felépíthető és uralkodóvá tehető, ha kellő energiájú médiafegyverzet van hozzá. Ennek a mindent elsöprő globális háborúnak a stratégiai célja a még létező hagyományos önazonosság, és ezzel tulajdonképpen a valóság végfelszámolása. Most nyer csak igazán értelmet az Internacionálé szövegének az a sora, hogy a „múltat végképp eltörölni”, most közvetlenül a múlt, a hagyomány, a történelem végső felszámolása zajlik. A cél értelemszerűen a teljes gyökértelenség, és ennek nyomán az totális ellenőrzöttség és engedelmesség olyan globális berendezkedésének a létrehozása, ami eddig teljesen elképzelhetetlen volt.
A világ rohamos gyorsasággal zuhan bele egy olyan sötét disztópikus állapotba, aminek a legmélyebb lényegét kellene megértenünk, ha nem akarjuk, hogy minden elpusztuljon. Ahogy arról már többször beszéltünk, az emberi létmegértés egyik legdöntőbb elemét a fogalmak jelentik, hisz ezeken keresztül tudjuk a külső világ összefüggéseit a tudat belső szellemi világában megragadni. A fogalmak tehát arra szolgálnak, hogy segítségükkel egy emberi közösség számára elbeszélhetővé váljon a külső világ. Ahhoz azonban, hogy ez a folyamat sikeres legyen arra van szükség, hogy a fogalmak legmélyebb jelentéstartalma a közösség minden tagja számára ugyanaz legyen. Ha a fogalmak jelentéstartalmának ez az önazonossága megsérül, a közösség nagy bajba kerül, mert nem tudja elbeszélni a helyzetét és nem tudja megbeszélni a teendőit, így nem lesz képes átgondoltan és összehangoltan cselekedni. A napjainkban zajló globális identitásháború egyik legdöntőbb célja pontosan ez, a fogalmak egységes jelentésének összezavarása, az emberi létmegértés legfőbb elemének a romba döntése. Michel Foucault francia szociológus Les mots et les choses (A szavak és dolgok) címet viselő művében drámai pontossággal írta le ezeket a folyamatokat már évtizedekkel ez előtt. Műve a Társadalomtudományok archeológiája alcímet viseli, ami közvetlen utalás arra, hogy az emberi világ legmélyebb lényegének a megértéséhez a szavak és dolgok, vagyis a világ fogalmi megragadásának őstörténete adja a kulcsot. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a szavak jelentése feletti uralom a legmélyebb és legfontosabb hatalmi pozíció. Ráadásul egy abszolút „láthatatlan”, következésképpen teljesen ellenőrizhetetlen hatalom, a hétköznapi megfigyelő ész számára lényegében megragadhatatlan. Amikor e „nem létező” globális főhatalomra szoktunk utalni, akkor többnyire mindjárt csapdába is estünk, hiszen ezt a sejtésünket éppen azért nem tudjuk igazolni, mert akik ezt a rejtett jelentés-meghatározó hatalmat gyakorolják azonnal összeesküvés elméletgyártással és/vagy gyűlöletbeszéddel vádolnak meg minket. És hát lássuk be, aki tudatlan, hisz „összeesküvésekben” hisz, és/vagy gonosz, és ezért gyűlölet-beszél, az ezzel lényegében „kiírja” magát a történelemből, de a komolyan vehető beszéd-térből egész biztosan. Ami a mai világban zajlik az nem más, mint ennek a jelentés-meghatározó főhatalomnak az intenzív tevékenysége. Ez a globális főkonstruktőr vagy inkább fődestruktőr folyamatosan gyártja le azokat a fogalmakat, amelyek vagy „üresek” tehát teljesen jelentés-nélküliek, mert úgy építik fel őket, hogy mindenki olyan jelentéssel használja, amilyennel csak akarja, tehát a szó szoros értelmében „semmit mondóak”, vagy eleve megbélyegzésre szánják, tehát fegyverként alkalmazzak őket. Az antiszemitizmus mint a beszédtérben forgalomban lévő fogalom egyszerre mindkettő. Részben abszolút semmit mondó, mert mindenki úgy használja, ahogy akarja, részben pedig megsemmisítő fegyver, azonnal ki van írva a létezésből, akire alkalmazzák. E feltevésem alátámasztására hadd idézzek egy igen neves liberális közbeszélőt, aki egyébként szellemes iróniával-öniróniával a következő mondattal jellemezte azt a találkozót, ami a Dohány utcai zsinagógában zajlott le néhány évvel ezelőtt Netanjahu izraeli miniszterelnök és a V4 országok miniszterelnökei között. „Ennyi Izrael-barát antiszemitát, és antiszemita zsidót egy légtérben még nem látott Budapest.” Ez a mondat azt hiszem minden elemzésnél pontosabban írja le azt, aminek a lényegét és történeti kontextusát az előbb említett Michel Foucault adta meg. A zsidó vallás a világ legősibb szakrális kultúráinak egyike, s mint ilyen az emberi lét legmélyebb hagyományainak, e hagyományból következő erkölcsi normarendszerének a megfogalmazója, a Tízparancsolat ennek a történelmi lenyomata. Az embernek a nemi önazonossága, a családot alkotó férfi és nő, majd az utódnemzedék világra hozásával az apa és anya szerepének elsajátításával alakul ki. Ez az emberi lét legalapvetőbb azonosság-rétege, így teljesen érthető, hogy a Tízparancsolat ezt az önazonosság legfőbb erkölcsi talapzatának tartja. Aki ezzel szembefordul, az az egész emberi létezés legfőbb rendjével fordul szembe, és így a zsidó kultúra legmélyebb rétegét is durván felsérti. E destruktív törekvés alapvető célja nem lehet más, mint az emberi világ káoszba döntése, és ez sajnos egyelőre legalább is, sikeresnek látszik. Ahhoz, hogy ezt a végzetes lét-felszámoló folyamatot megállíthassuk legfőképpen arra volna szükség, hogy feltárjuk e „láthatatlan” és persze „nem létező” jelentés-hatalmi komplexum működési mechanizmusait, hogy a világ jóravaló, de megtévesztett és/vagy megfélemlített többsége számára láthatóvá váljon az, ami ma még sajnos valóban „láthatatlan”. De talán képesek leszünk láthatóvá tenni.
– „És bocsáta az Úr Sodomára és Gomorára kénköves és tüzes esőt az Úrtól az égből” – olvashatjuk Mózes I. könyvének 24. versében a vizsolyi Biblia lapjain. E két város az ott lakók Istennek nem tetsző magatartása miatt kapta a pusztulást: például Lót két férfi vendégét a helyi férfiak akarták erőszakkal „megismerni”, és ehhez ragaszkodtak akkor is, amikor Lót a két lányát ajánlotta fel vendégei helyett. Időnként a magyarok fővárosában is kialakul olyan rendezvény, amely Szodomát idézi. Mivel ekkor is Mózes könyvével szemben cselekednek a rendezvények létrehozói, fölmerülhet-e az antiszemitizmus gyanúja?
– Ahogy már említettem, az antiszemitizmus mint részben jelentés nélküli, tehát teljesen önkényesen használt meta-fogalom, részben pedig, mint eleve fegyverként megbélyegzésként használt jelentés-hatalmi eszköz alkalmatlan arra, hogy segítségével közelebb kerüljünk a világ megértéséhez. Inkább arra szolgál, hogy még mélyebbre süllyedjünk az egymást megsemmisíteni igyekvő narratívák gyilkos globális háborújába. Aki szembe megy a világ egyik legősibb kultúrájának, a zsidó vallásnak a hagyományaival, az „minden-ellenes”, az az egész emberi létezést akarja felszámolni. De ha már az Ó Szövetségnél tartunk, talán érdemes felidézni Németh Lászlónak azt a drámai mondatát, miszerint az Ó Szövetségben feltárul az emberiség történetének véres méhe. Igen, vérben és mocsokban, megsemmisítő csapások és végtelenül felemelő csodák között születik az emberi történelem. Most éppen újra a mocsokban látszunk elsüllyedni, de éppen az Ó Szövetségi példákból tanulhatjuk meg, mit kellene tenni, hogy újra helyreálljon a méltóságteljes rend, az élet rendjének méltósága, amire Mózes is utal.
Bogár László – MTVA
– A kilencvenes évek első felében egy harsány szélsőséges párt „kódolt antiszemitizmussal” vádolt meg politikusokat. A dzsenderszélsőség itt taglalt megnyilvánulásai után ez a vád miért nem merül fel?
– A válasz részben nagyon egyszerű, részben nagyon bonyolult. Az egyszerű válasz az, hogy azért nem merül fel, mert az Ön által említett „szélsőséges párt” ugyanannak a globális pusztító erőnek egy lokális osztaga volt, mint amelyik most a minden hagyományos önazonosság felszámolására irányuló világ-programot éppen végrehajtja, így értelemszerűen aligha fogja önmagát e megsemmisítő váddal illetni. A feladatunk pontosan az volna, hogy feltárjuk ennek a jelentés-hatalmi háborúnak a legmélyebb lényegét. Ez azért igen nehéz és rendkívül bonyolult feladat, mert amint elindulnánk ezen az úton, azonnal átéljük ezt az egész halálos csapdát. Azt, hogy már az „indulásnál” olyan dolgokat kellene kimondanunk, amit ha kimondunk, azonnal önmagunkat semmisítjük meg. Ez a bizonyos „nem létező” globális jelentés-hatalmi komplexum ugyanis minden identitás felszámolásra irányuló destrukció elleni fellépést automatikusan „mérgezett” fogalmakkal illet. Így lesz a hagyományos nemi identitás hordozója homofób és transzfób. Így lesz a nemzeti önazonosságához ragaszkodó személyből nacionalista és populista. És végül így lesz a keresztény európai fehér ember kultúrájához ragaszkodóból rasszista és fasiszta gazember. Az „antiszemitizmus” fegyverként való használata pedig mindezek „burkoló görbéje”, olyan jelentés-hatalmi csúcsfegyver, amit pontosan azok ellen fordítanak, akik csupán éppen a Mózes által megfogalmazott zsidó őshagyomány intelmeit szeretnék betartani és betartatni. Akik, és ez a „legborzalmasabb gondolatbűn”, és én is csak félve merem kimondani, szóval, akik egyszerűen csak normálisok szeretnének maradni. Az, hogy a normalitás szó használata a legsötétebb, legaljasabb bűntetté tudott válni, arról kizárólag mi tehetünk. A tudatlanságunk, gyávaságunk és becstelenségünk vezetett oda, hogy ma már annak kell megszégyenülten menekülnie, aki még szeretne normális maradni. Hogy a totális szabadság ultraliberális „szép új világában” minden szabad (sőt lassan kötelező), ami megbontja a rendet, ami lerombol minden normát. Egyetlen dolgot nem szabad: a rendet szolgálni, aki ezt mégis megteszi, az megvetett, kitaszított páriává válik. De fejezze be helyettem ezt a kissé hosszúra nyúlt mondatot Radnóti Miklós, aki így ír erről a Töredékben: „Oly korban éltem én e földön, mikor ki szót emelt, az bújhatott, s rághatta szégyenében ökleit, az ország megvadult, s egy rémes végzeten vigyorgott vértől és mocsoktól részegen.” Talán még nem késő cselekedni.
Főkép – Michelangelo: Mózes