„Kell immár énnékem csak jó ló, hamar agár” – írta Balassi Bálint.
Az európai költőóriás jól választott kutyát.
„Őshonos nemzeti kutyafajtánk… A magyarok agarászatának nyomai a kazár birodalomig nyúlnak vissza… A középkori Magyarországon a királyi és nemesi udvarok nagy becsben tartották… Mátyás király szenvedélyesen szerette az agarakat… A magyar agár évszázadokon át terepagár volt… A magyar agár értelmes, éber, jó személy- és házőrző.”
Ez utóbbi mondatokat már dr. Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakcióvezetője írta. A Magyar Mercurius Kiadó most adta ki A családhoz tartozó – Canis Lupus Familiaris – Gondolatok a kutyáról című könyvet, melynek szerzője a politikus: országgyűlési képviselő, volt honvédelmi miniszter, jogász–közgazdász, sportjogi szakjogász, a hadtudomány doktora és kungfumester.
A könyv megírásának indoka meglehetősen egyszerű: „Azért, mert gyermekkorom óta nagyon szeretem a kutyákat” – vallja dr. Simicskó István.
Komondor, kuvasz, puli, pumi, mudi, vizsla, magyar agár erdélyi kopó – a magyar kutyafajták. Eggyel több van, de ha azt is beillesztjük, akkor a lista megtanulhatatlanná válik: a rövid szőrű vizslát és a drótszőrű vizslát külön említi a szakma. Az ősi szelindek sajnos eltűnt a történelem viharaiban.
Hatalmas kincs ez az eleven örökség.
Ezt onnan is tudhatjuk, hogy irigylik – és lopják – tőlünk azok, akiknek nincs kutyakincsük. „…a két világháború között olyan vadászati törvényt vezettek be Romániában, amely az erdélyi kopót és a magyar agarat, illetve a velük kapcsolatos vadászatot betiltották, és a kutyákat dúvadnak minősítették, tehát bárki háborítatlanul lelőhette őket. A II. világháború után sem lett sokkal jobb a helyzet…” – írja dr. Simicskó István. Vannak olyan szomszédos népek, amelyeknél felbukkantak „saját” kutyafajták újabban, ezek azonban feltűnően hasonlítanak egy-egy ősi magyar kutyára.
Van tehát kutyapolitika is – meglehetősen vicsorgó.
Noha a békés, gazdagító nemzeti politika is él a kutya példájával, még ha hasonlatként is: „Igen sokat kezdeni egyszerre többnyire igen ártalmas, s az, ki így cselekszik, nem dolgozik nagyobb sikerrel, mint azon agár, mely egy ízben több nyulat hajhász” – fogalmaz Széchenyi István a Hitelben. Ám a legnagyobb magyar nem „csak” írt: „1839-ben gróf Széchenyi István már megalapította az első Pest Megyei Agarász Társaságot. Tehát a minőségi állattenyésztés, ló- és kutyatenyésztés is a reformkor időszakában indult útjára” – jegyzi le könyvében dr. Simicskó István.
Milyen érdekes: a bevezetőben idézett Balassi-vers is egy sorban említi a „jó ló” és a „hamar agár” értékét: és valóban, évszázadokkal később a huszárként előtte másfél évtizedet szolgáló gróf a lótenyésztést akarta megsarkantyúzni azzal, hogy a vadászatokhoz az akkori lovaknál gyorsabb agarakat vizionált: tenyésztődjenek hozzájuk a gyorsabb – mint Balassi írta volna: hamarabb – lovak is!
Dr. Simicskó Istvánnál a sorrend fordított: e könyv megírását évekkel megelőzte a politikai cselekvés. A kereszténydemokrata politikus már 2003-ban országgyűlési határozathoz nyújtotta be anyagot „a védett őshonos vagy magas genetikai értéket képviselő tenyésztett magyar állatfajták nemzeti kinccsé nyilvánításáról.” A joganyag jegyzéket is tartalmazott, ez tartalmazza – számos más között – a magyar szürke szarvasmarhát, a gyimesi rackát, a szőke mangalicát, az erdélyi kopasznyakú tyúkot, a bronzpulykát, a kisbéri félvért, a dinnyési tükörpontyot, az alföldi buga galambot – és a már felsorolt magyar kutyafajtákat.
Dr. Simicskó István 2008-ban a hungarikumok védelméről is nyújtott be határozattervezetet, ennek elfogadásával az Országgyűlés kinyilvánította, „hogy a hungarikumok megőrzendő, egyedülálló nemzeti értéket képviselnek.” A kilenc magyar kutyafajta „2017-ben került be a Hungarikumok Gyűjteményébe.”
A könyv remek képekkel bemutatja a magyar kutyafajtákat, a méltóságteljes komondortól a dr. Simicskó István által is tulajdonolt pumiig. Megtudjuk a leírásból, hogy a román hungarófóbok által – az agár mellett másik – dúvadnak minősített erdélyi kopó is nehéz helyzetben van: számos magyar családnak kellene tehát ilyen kitűnőséget befogadni, és felelősséggel nevelni, tartani.
A kötet a hazánkban jelen lévő, ám nem magyar fajta kutyákról – köztük az orosz fekete terrierről, az akita inuról, a kangalról – is érzékletes leírást ad, pazar fényképekkel. Megtudjuk, hogy számos filmet forgattak kutyák főszereplésével, ilyen például a Lelkipásztor-kutya, a Marley meg én, a Hacsi, a leghűségesebb barát című alkotás. Híres kutya volt a többi között Balto, amely – „aki” – Alaszkában mentett embereket diftériajárvány idején. Történelmünk része Roland, a kuvasz, II. Rákóczi Ferenc négylábú barátja. Bo, egy portugál vízi kutya pedig magának Obama exelnöknek a kedvence.
A könyv élményt ad azoknak is, akik számára a komondor és a puli között nem nagy a különbség: egyik kutya, másik eb. Tompítja azok emlékét, akik kutyatámadást szenvedtek el: „Az ember elleni kutyatámadások elsődleges felelőse általában a kutyatartó másik ember. Sajnos sok a felelőtlen ember, nem tudják, vagy nem akarják felismerni, hogy ha vásárolnak egy kiskutyát, akkor azt nevelni kell, csak úgy, mint egy kisgyermeket” – hívja fel a figyelmet a kötet elején dr. Simicskó István.
A KDNP frakcióvezetőjének műve érzékelteti, hogy az ember a digitális korban sem mondhat le eleven, áldozatkész barátjáról, amely összeköti a természettel, s amely a család védelmezője sok fenyegetéssel szemben. Olyan társ – erre több példát hoz fel a kötet –, amely gazdájának halála után is hűséges marad.
A kikristályosodó konkrét teendő: barátul fogadni és gondosan tartani egy erdélyi kopót vagy egy magyar agarat a családban.
Mert konkrét és tág értelemben is igaz a közmondás: Nem örülnek a nyulak, midőn az agarak fiadzanak.
Molnár Pál