Hetzmann Róbert szerint miért ne dönthetne úgy valaki, történetesen aki a (szakrális tartalommal átitatott!) népi kultúrát közvetíti, hogy olyan célra nem nyújt szolgáltatást, ami ellenkezik az elveivel. A Magyar Patrióták Közössége elnökének tett föl kérdéseket a Présház.
– Elnök úr, az Alaptörvény kimondja a gondolat és a lelkiismeret szabadságát. Egy biológiai nemű állampolgár esetében a végtelen tolerancia harcosai miért ne kötelezhetnék tűrésre a másként gondolkodás kisebbségbe szorult képviselőit?
– Mindenekelőtt szögezzük le: a hagyományos értékrendet követők egyáltalán nem szorultak kisebbségbe. A magyar társadalom viszonylag egységesnek mondható a társadalmi keretrendszer legalapvetőbb pilléreit illetően. Ez nyilvánvalóan annak is köszönhető, hogy a kommunista diktatúra, bármennyire is embertelen volt, a társadalmi együttélés alapjait – így a családot, a biológiai tények tiszteletét – nem kezdte ki. Ez a globalizmus ideológiájának került elsőként a kereszttüzébe, ami már nem áll meg a vallás és a nemzet lebontásánál. Ha a neoliberális véleményterror arra kötelez, hogy a magam részéről fogadjam el egy személy képzelt önmeghatározását, sőt az áltudományos kitaláció fogalmi körébe tartozó társadalmi nemeket tekintsem a biológiai nemekkel egyenrangúnak, az egyet jelent: a gondolat és a lelkiismeret szabadságának a halálát.
– Az SZDSZ-es társadalompolitikai boszorkánykonyhában előkészített törvény alapján az Egyenlő Bánásmód Hatóság – a szószólóval ellentétben – nagyon erős jogosítványokat élvező intézmény, különösen azáltal, hogy a jogalkotó rendkívül széles körben határozta meg a diszkrimináció fogalmi körét, bevezetve a közvetett hátrányos megkülönböztetés tilalmát is. Kimondhatjuk-e, hogy a magyarok hazájában ebből a szempontból is tökéletes – az európai átlagszintet magasan felülmúló – a jogállamiság, a demokrácia?
– Ha a genderpropaganda kötelező elfogadtatásához politikai-gazdasági szankció is társulhat, mint az Egyenlő Bánásmód Hatóság elhíresült hollókői népviselettel kapcsolatos döntésekor felmerült, a helyzet kezd különösen veszélyessé válni. Ebből a szempontból tehát nem a jogállamiság tökéletességéről kell beszélnünk, hanem éppen annak csorbulásáról, holott ez a törvény minden bizonnyal jelesre vizsgázna azoknak az EU-s bürokratáknak a tesztjén, akik a számukra nem kedves intézkedések miatt folyton a magyar jogállamiságot kritizálják.
– Példátlan módon megfordul a bizonyítási teher: nem a panaszosnak kell bizonyítania, hogy vele szemben jogsértést követtek el, hanem az eljárás alá vontnak kell „kimosakodnia magát”, vagyis igazolnia kell, hogy az egyenlő bánásmód követelményét megtartotta. Jól látjuk-e, hogy itt megsérül egy alapvető jogelv? A bizonyos „jogelvekre” hivatkozva van „elévülés” – holott egy meggyilkolt ember, például Fenyő János nem támadt fel a 20 év elteltével sem. Miközben a jogelv révén a gyilkos felbujtója, ha ismertté válik, szabadon élhet tovább. Mi lehet az a perverz ok, amely miatt a jogelvekhez rögeszmésen ragaszkodó szélsőség ebben az egyenlő bánásmódra vonatkozó esetben felrúgta a megfelelő jogelvet?
– A különböző jogintézmények mögött általában széles társadalmi-szakmai konszenzus áll. Például a büntetőeljárásból ismert elévülésnek is meg vannak az indokai: ha ilyen hosszú idő alatt sem képesek a bűnüldöző szervek felderíteni a bűncselekmény elkövetőjét, akkor annak viselniük kell a kockázatát. Más kérdés, ezek az intézmények nem mindig érvényesülnek, hanem néha meghajolnak egy másik elv elsőbbsége előtt: az emberiesség elleni bűntetteknél például nincs elévülés. Mindkét esetnél jól látszik, hogy a jogot a politikától nem lehet teljes mértékben különválasztani, mert a jogintézmények fogalmának meghatározása sokszor politikai döntés. A fordított bizonyítási teher indokaként szokták emlegetni, hogy ne a sérelmet szenvedett félnek kelljen megjárnia a bizonyítás procedúráját. Van ebben igazság, de a jelenlegi jogi szabályozás veszélyeket rejt magában, mert a hatóság adott pillanatban a genderlobbi közhatalmi szervezetévé válhat.
– Ha a följelentett állampolgár nem tud bizonyítni, hatmillió forintig meg is bírságolhatják. Ez már sokak számára vagyonelkobzás. Az Önök civil szervezete milyen védelmet tud nyújtani a vagyonelkobzásra ítélt törvénytisztelő állampolgároknak?
– Fontos jelezni, hogy bár az egyenlő bánásmód kötelezettsége kapcsán nem elsősorban az egyszeri állampolgárok mindennapi életére kell gondolni, hanem a kiskereskedelemre vagy a munka világára, az üzleti forgalomban nem csak a cégek vesznek részt: a hétköznapi példa kedvéért, ha nem adjuk bérbe a lakásunkat egy transznemű párnak, az EBH-hoz fordulhat, és valószínűleg neki fognak igazat adni. Ebben jelenleg csak a nyilvánosság ereje segíthet. Ezzel valószínűleg az EBH is tisztában van, ezért a keményebb, nagy felháborodást keltő döntéseket egyelőre kerüli. Kérdés, hogy a genderlobbi mikor érez majd kellő erőt maga mögött?
– Valljuk, hogy a történeti alkotmányunkban gyökerező önazonosságunk védelmezése az állam alapvető kötelessége – olvasható Alaptörvényünk Preambulumában. A hollókői üzletember tevékenysége a szakrális tartalommal átitatott nemzeti önazonosság védelmét szolgálja. Vele szemben áll az állam, amely – hátrányos megkülönböztetéssel – ráküld egy hatóságot. Ilyen diszkrimináció ellen az Önök által is szélesített nyilvánosság hogyan tudja megvédeni a valódi alkotmányosságot az alkotmánysértésre készülő állammal szemben?
– Nem ismerem a hollókői üzletember álláspontját. A történet szempontjából nem is ez a lényeges: adott egy ügy, amelyben született egy elfogadhatatlan hatósági döntés. A megoldás a jogalkotás terén keresendő, módosítani kell az egyenlő bánásmódról szóló törvényt, és ki kell gyomlálni belőle a genderelmélet passzusait. Azt gondolom, alapelvárás, hogy a törvényeink legyenek magyarul, ne genderül.
– Alaptörvényünk kimondja: XXIV. cikk; (2) Mindenkinek joga van törvényben meghatározottak szerint a hatóságok által feladatuk teljesítése során neki jogellenesen okozott kár megtérítésére. Eszerint a hollókői üzletember miképpen kérhet és remélhet kártérítést az államtól, ha az állami egyenlő bánásmód hatóság neki – a hátrányos megkülönböztetéssel – üzleti kárt okoz?
– A hatóság döntése jogszabályokon alapul, így jogi értelemben nem okozott kárt. Emiatt az állam kárfelelőssége sem merülhet fel.
– Alaptörvényünk rögzíti: VI. cikk * (1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy … kapcsolattartását és jó hírnevét tiszteletben tartsák. A hollókői üzletember kapcsolatait vélhetően már eddig is valamennyire rombolták, hírnevére pedig valamekkora árnyékot vetettek. Ebben a konkrét esetben mekkora a tényleges esély arra, hogy a jogállamiság követelményét a falusi üzletember érvényesítse?
– A jó hírnév tiszteletben tartása ebben az ügyben nem merül fel, mivel a hollókői üzletember anonim módon szerepelt a tudósításokban.
– A mai világban a szakrális tartalommal átitatott nemzeti sajátságokhoz ragaszkodó állampolgárok kisebbséget alkotnak. Ezt a kisebbséget miért érheti hátrányos megkülönböztetés, miért nem védi meg a diszkrimináció ellen az állam?
– A szakrális tartalommal átitatott nemzeti sajátosságokhoz valóban egyre kevesebben kötődnek, a globalista tömegkultúra sajnálatos térhódítása következtében, azonban még mindig nem lehet kijelenteni, hogy ennek az értékrendnek a támogatói kisebbségben lennének. A magyar alaptörvény szellemében ennek a kulturális alapnak a megőrzése államcél, így a magyar hatóságoknak az lenne a feladatuk, hogy biztosítsák érvényesülését.