A Dunakanyar 2021. május 18-án a visegrádi vár felől. Molnár Csenge Hajna felvétele
Az Európai Unió tizennégy tagországa, köztük Németország és Franciaország, olyan gyors reagálású katonai erő létrehozását javasolja, amely azonnali beavatkozásra képes nemzetközi válságok
A csúcsbürokrata birodalmi szemellenzői
Az információhoz jutás jogának érvényesülését, a sajtó szabadságát és függetlenségét, valamint a szólásszabadságot mindenhol elő kell mozdítani és meg kell védeni –
Hamász-ultimátum Izraelnek
A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász szervezet hétfőn ultimátumot intézett Izraelhez – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet. Az
Elfogták a beregszászi hungarofóbokat
Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) felderítette az ortodox húsvét vasárnapján Beregszászon történt magyarellenes provokáció feltételezett elkövetőit – közölte az SZBU a honlapján.
A Gondviselés felfénylett a válságban
Visszatérhetett a parlamentbe dr. Aradszki András KDNP-s képviselő, aki öt hétig volt lélegeztető gépen, miután elkapta a koronavírus-fertőzést. Újra együtt! Szívből köszönöm
Ötvenmilliós európai kisebbség
Magyar politikusok üdvözölték, hogy az Országgyűlés szerdán határozatban jelentette ki, továbbra is kiáll a Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezés mellett. Őry Péter, a
Magyar májusfák Észak-Bácskában
Májusfát állítottak Horgoson a Művelődési Ház előtti téren. Az eseményt hagyományteremtő céllal szervezte meg a Művelődési Ház a helyi Bartók Béla Magyar
Autonómia – Minority Safepack
A Minority Safepack a nemzeti kisebbségek védelmére kéri fel az Uniót, hogy alakítson ki jogi környezetet is a nemzetiségek védelme érdekében. Ez lehetne az
Liberális erkölcs alacsony nívón
Az európai balliberális horda a nyílt társadalom utópiáját kergeti, a keresztény alapokat megtagadta, Istent száműzte Európából – írja cikkében dr. Petrin László