Oroszország az ukrajnai háborúban a létéért küzd – jelentette ki kedden Vlagyimir Putyin a szibériai Ulan-Ude helikopter gyárában munkásokkal találkozva. „Oroszország saját
Terroristaképzés
Gyuri bácsi már régen ügyködik a „demokrata” vezetőképzés terén. Ha megvakarjuk az balos vezetőket, valószínűleg kiderül, hogy Amerikában kapták a kiképzést valami
A parlamentben Vejkey Imre, a KDNP vezérszónoka kiemelte: Madách fő műve, Az ember tragédiája tükrözi a költő életének és ars poeticájának központi
Nyomul a WHO
A WHO Pandémiamegelőzési, -felkészültségi és -reagálási eszközével foglalkozó kormányközi tárgyaló testület ülése március 3-án ért véget. Ez az Egészségügyi Világszervezet (WHO) különleges
Fuck You EU – mondta Viktória Nuland, az USA vasladyje, a Kijevi Majdan téri „forradalom” kapcsán. Néhány aktuális kérdés: Lesz-e világháború? Lesz-e
Heves vármegyei gyökerek
Molnár Pál gyöngyösi származású újságíróról többek között az olvasható a világhálón, hogy a Balassi Bálint-emlékkard és más művészeti díjak alapítója. A vele folytatott beszélgetés
Zalán Tibor Balassi-kardja
Bárki zavarban lenne, ha most itt kellene állnia helyettem, hiszen Zalán Tiborról és a költészetéről beszélni még a legnagyobbaknak is feladja a
A békéért imádkozó politikusok
A Parlamenti Imacsoport tagjai 24 órán keresztül imádkoznak a békéért az ukrajnai háború kitörésének évfordulóján – közölte Vejkey Imre KDNP-s képviselő, az
Putyinból kitört az őszinteség…
„Hazánk léte forog kockán” – vallotta be Putyin orosz elnök a nemzet helyzetéről mondott beszédében az orosz parlamentben kedden. Stier Gábort, a
Mindszenty-film sikere Kalkuttában
Két jelentős indiai filmfesztiválon /Kalkutta és Tamil Nadu/, és a Bhutáni Nemzetközi Filmfesztiválon kapta meg első három legjobb filmnek járó díjat a