„A következő két-három hónap nagyon fontos és szinte döntő lesz ebben az ütközetben, amelyre mi, és ellenségünk, az agresszor is készülünk” –
„Márki-Zay Péter elismerte, hogy a guruló dollárokból, amit még a tavalyi országgyűlési választások előtt kaptak az amerikai Action for Democracy nevű szervezet
A migránsok egyre agresszívebbek, az idén 15 rendőr és 29 honvéd sérült meg támadásaik következtében – jelentették be a határvadászok védelmi feladatának
Reménysugár blackout helyett
A természet- vagy műszaki tudományokban jártas polgárok számára megdöbbentő az ökológiai problémákról folyó naiv vitákat hallgatni a médiában és a Parlamentben, vagy
A leköszönő év a „nehéz, szükséges döntések, nagy lépések” éve volt Oroszország teljes függetlensége felé, és most az ország a jövőjéért küzd
Levél Ronald Reagennek
Igen tisztelt Elnök úr! Emlékszem egykori mondatára: a Szovjetunió a gonosz birodalma. És azokban az időkben így is lehetett. De Önnek sikerült
Az ortodox egyház avatta szentté, de Piroskát mégis magyar szentként is tiszteljük. Miután édesapja, I. László magyar király meghalt (1077-1095), sokáig Könyves
Hídblokád, államelnöki kegyelem
Egyfajta hisztéria előszele csap ki a budapesti Duna-hidak személygépkocsik használatától való eltiltása mögül. Dr. Somogyi János ügyvédnek tett föl kérdéseket a Présház.
Vége a kényelmes béke korának
Az utóbbi évek erőfeszítéseinek ellenére ma Magyarország Németország után Európa legdemilitarizáltabb állama – jelenti ki Somkuti Bálint hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő, az MCC
A Karácsony utat nyit a szeretetnek
A Karácsony hagyománya rendkívül erőteljesen tartja magát: a magyar családok sok pénzt költenek arra, hogy szeretetben megüljék ezt az ünnepet. Dr. Vejkey