Eltávolodtak a normalitástól azok az EU-politikusok, akik a háború folytatását erőltetik. Balgának látszanak – de senki sem balga ingyen! A hadiipar tette
Napjainkba sokan, sokat elmélkednek az orosz-ukrán háborús konfliktus befejezésének esélyeiről, a lehetséges kompromisszumos megoldásokról. Mérlegelik a békekötés lehetséges változatait, a politikai, katonai,
Egy nőtől vették el a 20. század egyik legnagyobb felfedezését, amiért három férfi kapott Nobel-díjat?
Négy embernek köszönhetjük a 20. század egyik legfontosabb tudományos felfedezését, a földi cellularis élet örökítőanyagául szolgáló DNS szerkezetének leirását: Francis Crick angol
Az Unió vezetői nem hülyék, maguk is tisztában vannak vele, mekkora hazugság az ukrán győzelem lehetőségét szajkózni, ennek ellenére nem képesek megváltoztatni
Ki? Trump, az USA elnöke, egyben a NATO főparancsnoka és Putyin Oroszország elnöke? Együtt, vagy akár egyedül, külön-külön is? Vagy az EU
Fejreállították Celsius fokrendszerét
Anders Celsius svéd csillagász, matematikus és fizikus volt, aki elsősorban az általa 1742-ben bevezetett hőmérőrendszerről ismert. Anders Celsius 1701-november 27-én született Uppsalában
Meggyőződésem szerint az Orbán Viktor által Washingtonban említett „liberális óceán” változóban van, és előbb-utóbb patrióta óceánná válik, amelyben azért nyilván marad néhány
Trump a globalista „cigarettás rendőr”?
A kommunista-imperializmus új neve: a Globalizmus? Oroszországnak tényleg pusztulnia kell? Ki akarja valójában folytatni az öldöklést Ukrajnában? Mikor fog kezdődni a Budapesti
Brüsszeli erőpolitika
„Moszkva csak az erőből ért, és csak akkor hajlandó tárgyalni, ha valóban nyomás alá kerül” – mondta Kaja Kallas kül-és biztonságpolitikáért felelős
A New York Timesban megjelent álhírben az amerikai lap azt állította vasárnap online kiadásában, hogy Mráz Ágoston Sámuel állítólag arról beszélt, hogy
