„Kell immár énnékem csak jó ló, hamar agár” – írta Balassi Bálint. Kolozsi-Kecskés Zsófia magyaragár-tenyésztőt, a Fényűző Magyar Agár Kennel vezetőjét kérdezte
Egy egyiptomi régészeti misszió bejelentette csütörtökön, hogy megtalálta a 3000 éves „elveszett aranyvárost”, amelyet a homok temetett maga alá az ókori emlékekben
A magyar válogatott három helyet javítva a 37. helyen áll a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) világranglistáján, amelynek legfrissebb kiadásában a legjobbak között
A jegyank (MNB) hosszútávú nemzet- és gazdaságstratégiai céljait szem előtt tartva 31,5 tonnáról 94,5 tonnára emelte Magyarország aranytartalékát – értesítette a Présház
Aláírta hétfőn Vlagyimir Putyin a választási törvény módosítását, amely összhangba hozza az orosz elnökválasztás rendjét a tavaly elfogadott alkotmánymódosítással, megnyitva a lehetőséget,
A Marcal Tánc- és Népművészeti Egyesület egyik fiú tagja – a koronavírus-járvány miatt maszkban, valamint a kellő távolságot megtartva – meglocsolja egyikőjük közeli
Pekingi vakcinadiplomácia
Vang Ji kínai külügyminiszter „vakcinanacionalizmussal” vádolta meg a fejlett országokat egy hétvégi interjúban, amelynek a szövegét a kínai külügyminisztérium hétfőn tette közzé
Kőfeszület látszik egy virágzó vérszilva díszfa ágai között Gyöngyöstarján közelében 2021. április 4-én. MTI/Komka Péter
385 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák péntektől vasárnapig – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t. A rendőrség honlapján olvasható
Seregély
Seregély (Sturnus vulgaris) a Pest megyei Pomáz környékén 2021. március 27-én. MTI/Kovács Attila