„Azért nem csökkent eddig (és emelkedett némiképpen a termékenység), mert még a szülőképes kor felső határán volt a legnépesebb női generáció a kapuzárási
Játszmák
Minden épeszű ember tudja, Európának szüksége volna egy neutralizált, fegyvertelen ütközőállamra, mint Ukrajna. Ehhez persze szükséges volna leválasztani a más nemzetiségű területeket,
A világuralom rögeszméje nagy veszély
„Nehéz idők előtt állunk, sokkal jobban kell figyelni, mert a globalista imperialisták döntő ütközetre készülnek és győzelmük esetén a Világkormányt akarják létrehozni”
Lehet-e az orosz-ukrán háborúnak véget vetni fegyverszállítással és szankciókkal? Ennek a kérdésnek a megválaszolására érdemes Jens Stoltenbergnek, a NATO-főtitkárának szavait megismerni a
A NATO győzelemben reménykedik Ukrajnában, Moszkva viszont arra figyelmezteti, hogy a kompromisszum elutasításával szabad kezet kapott tőle – értékelte a kialakult helyzetet
Az ellenzéki mixelt koalícióban résztvevő pártokra 1 millió 947 ezren szavaztak április 3-án. Dr. Somogyi János ügyvédnek, politikai publicistának tett föl kérdéseket a
Ukrajna régióinak jövőjéről
Az orosz legfelső vezetés önrendelkezési jogot kíván biztosítani az Ukrajnát alkotó sokszínű népességnek. Azt akarja, hogy a különböző régiókban élők maguk döntsék
Klímahisztéria
Derék politikusaink szerint éghajlat változás megy végbe napjainkban. Ennek okozói természetesen mi vagyunk, mert rengeteg benzint, olajat, földgázt, tevetrágyát, fát és szenet
Béketüntetés
„Azért jöttünk ide, az amerikai nagykövetség elé, hogy világosan hallják, amit mondunk! Nem akarunk háborút sem Amerika, sem a NATO érdekében! Mi
Farkas fut át a réten, fölötte a Nap és a Hold. A város sok évszázados címere. Molnár Pál: Gyöngyös A Mátra kapuja