A színes forradalmak lehetővé tették, hogy egy-egy országban a demokrácia lehetőségeinek felhasználásával idegenek vegyék át a hatalmat. Galló Béla politológusnak tett föl
Tanulni belőle
Minden rosszban van valami jó is. 1/ Ha a gyakran bérmálkozó furcsány nem osztogatja szét az elavult páncélosainkat, most oda kellene adnunk
Egy délelőtt a Ludovika Campuson
– Az Elysée-szerződés 60. évfordulóján –
1998-ban elindult egy sorozat a Polisz, majd az ezredfordulótól már, folytatólagosan, a Napút folyóiratban, amelyben az adott évben hetvenedik életévüket betöltő ismert
„A nemzeti kormányok törekvéseit a családok támogatására és a magyarság összefogására – jó szívvel támogatjuk.” A Százak Tanácsa legutóbbi állásfoglalásáról olvashattunk a
Felvidéki elemző
Ha szlovákként vicces akarnék lenni a Facebookon, azt írnám, hogy Zelenszkij a Kreml legjobb ügynöke. Mindössze 3 hónap alatt létrehozta, ami lehetetlennek
A megújuló energia elpazarlása?
Az európai energia- és környezetvédelmi miniszterek útra indították az EU történelmének egyik legátfogóbb klimavédelmi csomagját. 2022 junius 22-én Luxemburgban megállapodtak klímaelőírások messzemenő
A bálványimádó sztálini mintája
„Erre a politikai teljesítményre nem mehetnek rá a szabadság utolsó ‘kis körei’, az önkormányzatok, a szabad városok, a szabad kerületek” – írta
Az élet működtetői – innováció!
Barna Benedek László UV megvilágító berendezés fejlesztése fotokémiai ligand kapcsoláshoz – ezzel a címmel alkotott első díjas pályaművet Barna Benedek László a
Így szurkolt 35 ezer gyerek
A magyar nemzeti tizenegy a Puskás Arénában egy-nullra megverte az angol válogatottat. Az UEFA tilalma miatt üres stadion előtt kellett volna lejátszani