Ezzel a csapattal a magyarországi bajnokság megnyerése is kérdőjeles. Talán jobb is, mondhatnánk, de nincs a mezőnyben érdemi klub. A középszintre beállt
A békéhez katonai erő kell
Magyarország katonanemzet volt, és ha a későbbi századokban meg akar maradni, akkor ezután is annak kell lennie, mert csak a harckészség, a
Az amerikai Médiakutató Központ (Media Research Center, MRC) által létrehozott szólásszabadság-párti ernyőszervezet, a Szövetség a Szólásszabadságért (Free Speech Alliance, FSA) bejelentette az
Hatalmas profitot zsebelhet be a következő években a nyugati hadiipar, rengeteg ukrán és orosz katona fog meghalni, a háború vége a beláthatatlan
Harmincéves a Protestáns Műhely
Cél a helyi KDNP, Protestáns Műhely csoportok ismertebbé tétele és a kereszténydemokrata szellemiség terjedését elősegítő „technikai” tanácsadás. Az idén 30 éves a
A Soros birodalom új ura, Alexander Soros, beígérte, hogy politikailag keményebb lesz, mint a papája volt. Ennek már látható jelei is vannak.
Prigozsin lázadása
Jevgenyij Prigozsin, a Wagner különítmény vezére szombat este visszarendelte embereit, akik, mint mondta, 200 kilométerre közelítették meg Moszkvát. Bánó Attila publicistának tett
Oroszországnak totális katonai vereséget kell szenvednie az Ukrajna ellen indított háborújában – jelentette ki a svéd külügyminiszter egy szerdai lapinterjúban. Stier Gábornak,
A NATO-szövetségesek egyetértenek abban, hogy Ukrajna az elmúlt évtizedben közelebb került a csatlakozáshoz, ezért szövetségünk ajtaja nyitva áll előtte – jelentette ki
Mikszáth az egyik ironikus karcolatában arról ír, hogy a politikai hatalom csak annak jelent gyönyörűséget, aki visszaél vele, mert aki csupán él