A névadója előtti tisztelet jeléül került sor április 10-én Ipolyi Arnold mellszobrának leleplezésére az ipolybalogi alapiskola bejáratánál. A múlt értékeinek megőrzése mellett Ipolyi Arnold hagyatékának ápolása is fontos a teljes szervezettségű Ipolyi Arnold Alapiskola számára.

Mint Molnár Barnabás, az Ipolyi Arnold Alapiskola igazgatója köszöntőjében elmondta: a mai napon egy hiánypótló cselekedet válik valóra azzal, hogy névadójuk emlékének, örökségének és hitvallásának adózva mellszobrot avatnak. Ipolyi Arnold szellemi öröksége a magyar kultúra és tudomány szerves része.

„A mellszobor az intézmény diákjai és a helyi magyar közösség számára állandó értékhozóként szolgál majd, ösztönözve a szülőföldön való boldogulást, az anyanyelv és a kulturális örökség ápolását, valamint az anyaországgal való kapcsolat mélyítését” – fogalmazott az intézmény vezetője.

Ki volt Ipolyi Arnold?

Ipolyi Arnold, született Stummer Arnold  (Ipolykeszi, 1823. október 18. – Nagyvárad, 1886. december 2.) 1871-től besztercebányai, majd halála évében, 1886-ban nagyváradi püspök, az MTA igazgató tagja, a Kisfaludy Társaság tagja, a törökszentmiklósi templom plébánosa (róla nevezték el a város könyvtárát). 

A magyar művészettörténet egyik úttörője. Terényi Lajos alispán és országgyűlési képviselő bátyja. 1878-tól 1886-ig a Magyar Történelmi Társulat elnöke.

Élete

A gimnázium I. és II. osztályát Kamiss Ferenc magántanítása mellett otthon, a többit Korponán és Selmecbányán végezte, ahol a német és szlovák nyelvben első ismereteit szerezte. Tanárai közül különösen Lőrincz György klasszikai képzettségével volt a magyar irodalom megkedveltetésében az ifjúra nagy befolyással.

Már 13 éves korában fölvették az esztergomi papnövendékek sorába. Ifjúkora és gyenge testalkata miatt eleve a Szent Imréről nevezett pozsonyi előkészítő papnevelőbe küldték, ahol két évig Hévánszky aligazgató és tanár vezetése alatt tanult, akinek iránya az ifjúra meghatározó befolyással volt papi elhivatására nézve, amit utóbb apja többszöri felszólítására sem volt hajlandó megváltoztatni. Innen a nagyszombati szemináriumba ment át, ahol két évig a filozófiát végezte. Gály Ferenc történelemtanár benne a már addig is leginkább a történelem iránt megnyilvánult előszeretetét megerősítette. Azután Bécsbe a Pázmány-intézetbe küldték, ahol a bécsi egyetemen négy évig a teológiát tanulta. Itt minden szabad idejét a külföldi művelt szépirodalom és nyelvek tanulmányozására fordította; majd később egészen a történelmi tudományoknak szentelte magát, ezen a téren a magyar általános és egyházi történelmet, annak különösen a történet-kútfői vizsgálatát gyakorolta. 

1844-ben az esztergomi presbitériumba ment át, magántanulmányai mellett még az általános és hazai jogtanban való kiképzését folytatta több évig, melyet már a bécsi egyetemen nyilvános előadások hallgatásával megkezdett. 1845-ben, nem lévén meg szabályszerű ideje, alszerpappá szentelték.. 1847. augusztus 4-én miséspappá szentelték föl. Nagy előnyére voltak ez idő alatt tanulmányai gyarapításában báró Mednyánszkynak gazdag könyv-, levél- és okiratgyűjte- ményei, melyek rendezésével is meg volt bízva. Eközben, már előbbi szünideje alatt, Magyarország nagyobb részét beutazta, növendékével külföldi,különösen németorszá- gi utazásokat tett. Első küldetése segédlelkészi minőségben a Komárom melletti Szentpéter volt, ahonnan 1848 októberé -ben Pozsonyba ment hitszónoknak.

1849 elején gróf Pálffy Lipót Ferdinánd volt pozsonyi főispán hívására Bécsbe ment gyermeke nevelőjéül; de még ezen év végén Zohor (Pozsony vármegye) lelkészévé nevezték ki. Előbbi tanulmányai mellett a magyar ősvallásnak és erre vonatkozó emlékeknek és hagyományoknak vizsgálatát is éber figyelemmel kísérte és végül 1850-ben megkezdte összeállítani és feldolgozni a Mythologiájára gyűjtött anyagot, amibe 1846-ban, a Kisfaludy Társaságnál belekezdett. A Bécsben a műemlékek fönntartására szervezett központi bizottság által Pozsony vidékére konzervátorrá nevezték ki (1855), beutazta a gondjaira bízott egész területet, fölkutatta a műemlékeket és azoknak rajzban rögzítette.

Ipolyi Arnold fényképe a Vasárnapi Ujságban

A Magyar Tudományos Akadémia 1858. december 15-én választotta levelező tagjává (rendessé 1861. december 20-án lett). 

Eközben (1860) Bartakovics Béla egri érsek Törökszentmiklós ra nevezte ki plébánosnak és még abban az évben pápai tiszteletbeli kamarás lett.

Közelebb jutva a fővároshoz, élénk részt kezdett venni az Akadémia munkálataiban és az archeológiai bizottság megválasztotta előadójává. 

1862-ben Kubinyi Ferenc és Henszlmann Imre társaságá -ban Konstantinápolyba utazott, ahol sikerült a Corvina-könyvtár maradványait fölfedeznie. 1863-ban egri kanonok lett, 1864-ben pedig a királyi dániai északi archeológiai intézetnek Koppenhágában, a morva–sziléziai császári és királyi társulat történeti osztályának és a tartományi rendek levéltári intézetének tagja. 1865-ben teológiai doktor, 1867-ben borsmonostori apát, a Kisfaludy Társaság tagja, a germán nemzeti múzeum választmányának és az osztrák birodalmi geológiai intézetnek levelező tagja. Ez évben a magyar Történelmi Társulat megalakításában nagy része volt és annak kezdetén harmadik, 1877-től második és 1878-tól első elnöki tisztét viselte.

1869-ben a pesti központi papnevelő kormányzójává és a pesti egyetemen a hittan-szak igazgatójává neveztetvén ki, a fővárosba tette át lakását. Ugyanabban az évben a Szent István- és Szent László Társulatok megválasztották alelnökükké és ő ezen katolikus irodalmi egyesületek körében nagy tevékenységet fejtett ki, új föladatokat tűzvén ki és magasabb színvonalra emelve kiadványaikat. Ugyanekkor megkezdte a műkincsek gyűjtését és rövid idő alatt régi festményekből jelentékeny gyűjteményt létesített, melynek legbecsesebb részét az országos képtárnak ajánlotta föl. 1871. szeptember 23-án besztercebányai püspökké nevezték ki és székét a következő év május 2-án foglalta el. 1872-ben az országos képcsarnok számára 60 régi festményt ajándékozott.

Az Akadémián, amely őt 1874. május 24-én igazgatótaggá, majd a II. osztály elnökévé és a történelmi bizottság elnökévé választotta. –         

1886. február 18-án nagyváradi püspökké nevezték ki. Július 12-én foglalta el a Szent Lászlóáltal alapított püspöki széket. De már öt hónap múlva, december 2-án szélütés hirtelen véget vetett munkás életének. Az MTA rendkívüli összes ülésén adott kifejezést gyászának e veszteség fölött; küldöttséget delegált a temetésre és az elhunyt arcképének a képtárban való elhelyezését határozta el. Végrendeletében összes vagyonát egyházi és kulturális célokra hagyományozta; az Akadémia javára is jelentékeny alapítványt tett, ahol Fraknói Vilmostartott fölötte emlékbeszédet.

Prof.em Makovitzky József (Univ. Heidelberg és niv. Reiburg i. Br.)

Kép: wikipedia