A keresztény egyházak és a keresztény vallás, valamint az európai nemzeti államok mindenhol politikai, gazdasági, pénzügyi és lélektani támadás alatt állnak – fogalmazott felföldi beszédében Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke. Kövesdi Károly Európa-érmes újságírót kérdezte a Gondola képviseletében a Présház főszerkesztője.
– Szerkesztő úr, a szabadkőművesek szélsőséges gondolkodását, gyűlölködését idézik fel Kövér László szavai. A XX. század elején szőtt összeesküvés az első világháborúhoz, majd a Versailles-washingtoni „békerendszerhez” vezetett, amely később Hitler hatalomra jutását okozta. Ez a borzalmas történelmi tapasztalat sem tudja megállítani a Nyugati lezüllését. miért?
– A történelmi tapasztalatok jobbára csak a történészeket érdeklik, s ahogyan a „békét”, a béke feltételeit sosem kompromisszumok hozzák létre, hanem mindig a győztesek diktálják, és ők szállítják hozzá a magyarázatot is, hiába várnánk el a középtől, hogy okuljon vagy változtatni próbáljon a történteken. Milliók szenvedik el az értelmiség és a politikum árulásait, ezért fordulhat elő, hogy többször (állandóan) ugyanabba a folyóba lépünk. Mert a folyók valahol erednek, hol Londonban, hol a Wall Streeten. Évszázadok óta vergődünk a (természetesen nem létező) háttérhatalom fogságában, amelyet – a pénzéhségbe beleőrülve – csak a saját gazdagodása érdekli. Se vallása, se istene, se embersége, csak aranyborja van.
Bár napjainkban inkább mondanék aranydisznót; azt hizlalja, elvárva, hogy a tudatlan polisz boldogan röfögjön hozzá, és elégedetten dagonyázzon az általa épített karámban. Ezért vagyunk tanúi (és elszenvedői) annak a hadjáratnak, amelyet napjainkban a woke „kultúra”, az LMBTQ, a lakosságcsere, a rombolás és az agymosás más eszközeivel viselnek ellenünk. A helyzetet súlyosbítja, hogy míg azelőtt „csak” a sajtót, a kommunikáció csatornáit uralták, most már kiépítették azt a virtuális teret, amelyben mindenki szabadnak és véleményformálónak hiheti magát. A szellem totális szolgaságba vetésének korát éljük, és kegyetlenül nehéz lesz ezt a folyamatot megállítani, vagy akárcsak lassítani.
A teljes anyag.
Kép: pixabay