Sejtettük, hogy nagy fába vágjuk a fejszénket, amikor arra vállalkoztunk, hogy életútinterjút készítünk Pakucs Jánossal, aki egy évtizedig töltötte be a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal mellett működő Innovációs Testület elnöki tisztét, hiszen ha csak és kizárólag az innovációról, az innovációhoz fűződő viszonyáról beszélgettünk volna, az is megtöltött volna jó néhány oldalt. Ennek ellenére úgy gondoltuk, hogy szélesebbre nyitott ablakon tekintünk be Pakucs János életébe, és megpróbáljuk megmutatni az eredmények, az alapított szervezetek, és felelős beosztások mögött álló, fáradhatatlanul alkotó és küzdő embert is.
– Az életrajzodat böngészve láttam, hogy Budapesten születtél, de a győri bencésekhez jártál gimnáziumba. Hogyan lett a pesti srácból győri bencés diák?
– Nekem sajnos nem adatott meg egy klasszikus értelemben vett szép gyerekkor. A háború idején születtem: édesapámmal 14 éves koromban találkoztam először, amikor hazatért a hadifogságból, a pesti lakásunkat elvették, édesanyámmal Győrbe kerültünk. Jó tanuló voltam, és amikor arról kellett döntenem, hogy az általános iskola után hol folytatom a tanulmányaimat, a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnáziumot választottam, mert úgy gondoltam, hogy ott a legmagasabb a tanítás színvonala. Mindenki le akart beszélni erről a döntésről, mert igazán jó továbbtanulási esélyeik azoknak voltak akkoriban, akik állami gimnáziumban érettségiztek. Én azonban tudtam, hogy mit akarok, bementem a bencésekhez, és kerek perec megmondtam, hogy én ide és csakis ide szeretnék járni.
Látván az elszántságomat, fel is vettek. Édesapám, amint említettem, akkoriban tért haza, édesanyám pedig nagyon beteg volt, úgyhogy csak magamra számíthattam a gimnáziumi évek alatt.
– Ekkor már tudtad, hogy műszaki pályára szeretnél lépni?
A teljes anyag.
Kép: archív