Freund Tamás, az MTA elnöke köszöntőjében felidézte, hogy 200 évvel ezelőtt Széchenyi és társai közüggyé és az MTA feladatává tették a magyar nyelv, kultúra, tudomány és technológia fejlesztését. Emellett, mint mondta, ünnepeljük a reformkori magyar politikai elit felismerését is, hogy nemzetpolitikai programját csak akkor tudja megvalósítani, ha a kultúra és a tudomány kiválóságait maga mellé emeli „a nemzet elitjébe„.
MTI