Pázmándy László posztumusz kötetének bemutatója
Élénk érdeklődés előzte meg Mezőkövesden a Szíki Károly Arany Érdemkeresztes színművész által szerkesztett, a Pázmándy Emlékbizottság által kiadott Pázmándy László posztumusz kötet bemutatóját.
A költő 76 éves korában mintegy fél éve hunyt el. Daragó Károly tangóharmonika játékával és 76 fotó vetítésével vette kezdetét a bemutató.
Szíki Károly egy nagyméretű gyertyát gyújtott meg, s elmondta :
Iszom a bort, ölelem a babámat
Úgysem érem keresztül a hazámat
Nem érem körül erdő fölött a csillagos eget
Ezzel a kis gyertyával közel hozom barátunkat neked
Bodor Sarolta, a rendezvény mediátora felolvasta Tállai András államtitkár, a terület országgyűlési képviselőjének köszöntőjét:
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Szerkesztő Úr!
Tisztelt Irodalombarátok!
Megtisztelő számomra, hogy ma, a magyar költészet napján szólhatok Önökhöz, méghozzá egy olyan jeles alkalomból, amikor egy verseskötetet mutatnak be a lakóhelyemen.
Pázmándy László mezőkövesdi költő költeményeit gyűjtötte össze, és szerkesztette egy csokorba Szíki Károly, mely kiadvány címe: Palackba zárt üzenet. A posztumusz kötet megjelenéséért sokan dolgoztak együtt, mely munkáért mindannyian hálával tartozunk, hiszen az értékmegőrzés Mezőkövesd lakossága számára mindig is kiemelkedően fontos volt. Büszkeséggel tölt el, hogy a matyó fővárosban sokan élnek, akik szívügyüknek érzik a kultúra ápolását, és külön köszönet illeti azokat, köztük eme kötet szerkesztőjét, akik felkarolják és segítik a helyi művészeket.
Bár személyesen nem tudok részt venni az eseményen, mégis örömmel tölt el, hogy részese lehetek a kultúra újabb magjának elültetésének!
Szívből gratulálok a verseskötet megalkotóinak és támogatóinak, hiszen szándékuk, hogy egy mezőkövesdi költő szellemi-kulturális hagyatékát ápolják és megörökítsék az utókor számára, nemcsak rendkívül dicséretes, hanem követendő példa is!
József Attila születésének 120. évfordulóján, a magyar költészet napján kívánok minden jelenlévőnek örömteli kulturális feltöltődést a mai délutánon és bízom benne, hogy ezen verseskötet és üzenete minél több olvasóhoz eljut!
Hajdú Imre, Bogácson élő jeles irodalmár laudációjában az útkereső költőről beszélt:
„Kettős ünnep e mai, mert egyrészt a magyar költészet nagy egyénisége, József Attila születésnapját ünnepeljük, másrészt Pázmándy Lászlóra is emlékezünk. Azzal tisztelgünk munkássága előtt, hogy az itt lévők hathatós támogatásával megjelent a Laci barátunk verseit egybegyűjtő kötet, ami mintegy száz verset tartalmaz. Szerkesztője, Szíki Károly kért meg erre a laudációra. Sokan vannak itt barátok, kollégák, akik felidézik emlékeiket. Én is ezzel kezdem. A mi személyes ismeretségünk 1998 március végére datálódik, egy földosztáshoz. Bogácson földet osztottak a romák között. Jelen volt a jeles irodalmár, Csóri Daróci József is, Csoli bácsi. Akkor a mezőkövesdi rendőrség képviseletében ott lévő Pázmándy Lászlóval találkoztam. Én a megyei napilap képviseletében voltam ott. Akkor tudtam meg, hogy nem csak a bűnt üldözi, de verseket is ír.
A Bogácsi Borfesztivál meghirdetett pályázatára Laci 30 verset küldött Bogácsról. A Kaptárkövek irodalmi periodika szerkesztőjeként tette mind szervesebbé a mi kapcsolatunkat.
Derült égből villámcsapásként bekövetkező halálakor kétségbe esett ember módjára tettem fel a kérdést: miután már elment Juhász Jóska, Cseh Karcsi, Laboda Kálmán, lesz-e még irodalom Pátriánkban, itt a Bükk alján, jön-e még valaki, aki – Mécs László szavait segítségül híva-vadócba rózsát olt, hogy szebb legyen a föld?
A kérdésre pontos választ ma még nem tudok adni, de pislákol bennem a remény lángja.
Mindazok, akik a kötet megjelenése mellett bábáskodtak, azt üzenik nekem és másoknak, hogy igenis, akarják, hogy legyen folytatás! Legyen vers, legyenek poéták. Remény, ahogyan Juhász Gyula tette:
Szeretnék néha visszajönni még,
Ha innen majd a föld alá megyek,
Feledni nem könnyű a föld izét,
A csillagot fönn és a felleget.
Feledni oly nehéz, hogy volt hazánk,
Könnyek vizét és a Tisza vizét,
Költők dalát és esték bánatát:
Szeretnék néha visszajönni még…
Súlyos képeket feszegetek én a mai ünnep kapcsán, de lássuk be, az égbolt nem felhőtlen, mert a költő, elkeseredett pillanatában már arra is gondol: mi értelme van annak, amit csinál? Az emberi nem közömbös, kiölték a kultúra iránti igényt, érdeklődést. Jómagam is tapasztalva az irányító jelenséget, felteszem magamnak a megválaszolatlan kérdést: Ha Petőfi ma élne, verset írna vagy folytatná mesterségét mészáros lenne avagy korcsmáros?
A művészetek közül a vers, a költészet van leginkább válságban. Mégis újra feljön bennem a Nap, mert tudom, ha nem is látom, hogy a legsötétebb felhők mögött is ott van a Nap, ami egyszer majd újra kisüt. Ebbéli reményünket táplálja egy régen bekövetkezett eset. 1937 nyarát írták akkor. Budapesten könyvnapot tartottak. A fősátornál ott volt a magyar irodalom színe-java: Móricz, Kosztolányi, Babits, Márai. És most itt van a mi a sátrunkban Pázmándy László. Kévébe összegyűjtött kalászaihoz, verseihez ülünk le. Jórészt üzenet és álomkép, de ott van a tündéri és a félelmetes, a szívdobogás és a látomás. Az értelem mellett az érzelem húrjait pengeti. Szavai egyszerűek, mint a víz, ugyanakkor mélyek, melyek kezdenek bennünket elbizonytalanítani. Hangja különös, mintha öreg vályogos falak között imádkozna valaki, egy elhagyott pincében pókháló takarná le az öreg cimbalmot. A piac melletti kocsma zaja is elült már, hazamentek a legények, csend mossa el a kiürült poharakat. Egy szobában gyertya ég, virraszt az emlékezet. A dörrenéstől máig nem szabadult meg a lélek, lelőtt torony borzalmától most is reszket.
Máskor meg úgy érzem versei segítségével, hogy együtt lélegzünk a széllel, az elemekkel, hogy senki nem korlátozza létünket, hogy szabadon, tettre készen élünk a végtelen univerzumban.
Különös és sokszínű Pázmándy László hangja: megnyugtat és felizgat egyszerre. Olyan, akár a hullámzó víz, sodró és elsodró. Emberi sorsok hangja ez, olyanoké, melyeknek történetét vízre írták. Ez a hullám egyszer-egyszer kitakarja őket, de aztán végleg elnyeli.
Versei az életünk, dalban elbeszélve.
Ma, itt, a Költészet Napján egy barátunkra emlékezünk, de nem úgy, mint a temetéskor, kicsorduló fájdalommal, hanem megbékélve, sőt büszkeséggel, örömmel örülünk annak, hogy a költő annyi, de annyi kalásszal befogadott gondolatát mostanra sikerült kévébe gyűjteni. Megnyugvással és mértéktartó optimizmussal várjuk a jövőt, mert ebből van lelki táplálékunk.
Versei így egy kötetben olyanok, mikor egy táj summás népe: messze idegenből verejtékes munkával hazahozta a jövő- biztosította kenyérnek valót, az Életet.”
Mindezek után 3 olyan videofelvételt játszottak be, amelyen Pázmándy László verseket mondott.
Bodor Sarolta moderátor kérésére színpadra léptek a kötet támogatói, szponzorai, akik a tetemes nyomdai költségekkel szembeszállva kötelességüknek érezték, hogy korunk legjelesebb matyó alkotójának emlékét megőrizzék: Kovács István, Árvai Judit, Juhász Attila, Fridél Frigyes, Dohány József, Sebe Imre, Pázmándy Lászlóné , Pázmándy Erzsébet, Pázmándy Antal, Csiger Lajos, Bukta György, Pesti Ferenc, Dusza Bertalan, Hajdú Imre, Petrik László. Mindenki elmondott egy-egy történetet, ami életében legmeghatározóbb élmény volt. Kovács István, aki hat évtizedes ausztráliai emigrációból tért vissza, arról szólt, miért fontos neki ez a kötet megjelenése, amit ő hívott életre, hogy a korábban támogatott két könyv (Mezőkövesd 1956 I-II. kötet és Dólya I-II.) után a város mindmáig legjelesebb költője, közéleti személyisége emlékére egy könyv megjelenését szorgalmazza. Sebe Imre felkérésére Dinnyés János arról beszélt, hogyan sikerült megmenteni a Pázmándy-gyermeket, a Kaptárkövek irodalmi periodikát.
Szíki Károly a könyv megjelenését támogatóknak átadta a dedikált példányokat, megköszönte a segítséget, de szólt arról is, hogy a kövedieknek elküldött, támogató kérelemre szóló levelére mindösszesen ketten reagáltak, de még rosszabb az az arány, ami a város vonzáskörzetére vonatkozik: 20 önkormányzatnak két ízben is elküldte támogatói levelét, de egy választ sem kapott. Szíki úgy értelmezte ezt, hogy nincs tovább, ezen az úton haladni talán nem érdemes. Majd így fogalmazott:
Tekintsünk előre, Dólya irányába, ahol az elvándorolt matyóknak Virágvasárnapon 3 pap tart misét a könyvbemutató tiszteletére.
Csiger Lajos önkormányzati képviselő a nem rég megalakult Pázmándy László Emlékbizottság tervéről szólt, melynek értelmében lesz egy Pázmándy emlékszoba és hamarosan táblát avatunk a költő emlékére.
A színvonalas műsorban kiváló teljesítményt nyújtottak Daragó Károly zeneművész mellett fellépő előadók: Patkós Attila, Kisné Dudás Mária, Rubóczky Éva..
A rendezvény végén a szerkesztő dedikálta és átadta a példányokat mindazoknak, akik a kötet megjelenést támogatták. Közben Daragó Károly tárogatón játszotta a Cserebogár, sárga cserebogár című dalt.
Dusza Bertalan bórkóstolásra invitálta a megjelenteket és Pázmándiné Erzsébet a pogácsáit kínálta a vendégeknek,
Jó volt magyarnak lenni ezen a mezőkövesdi ünnepi napon.
Kép: A költő – archív