Amit posztmodernként emlegetünk, az éppenséggel a modernitás része, agonizálásának mintegy végső stádiuma, s nem valamiféle kimenet belőle. A posztmodern végsősoron egy dezorganizáló merénylet, méregkeverés, gyilkos szellem – fogalmaz Frenyó Zoltán.
A keresztény üzenet létjogosultsága és dialógusképessége a posztmodern társadalomban – erről a témáról zajlott tanácskozás Budapesten egy könyvbemutatón. Kifejtette véleményét Frenyó Zoltán filozófus, a Szent István Akadémia tagja, őt kérdezte a Gondola képviseletében Molnár Pál, a Présház főszerkesztője.
– Professzor úr, Szent István törvényekkel, Szent László lélekkel evangelizált. A posztmodern korban mi lehet a fő közvetítő?
Nehéz a formát és a műfajt megtalálni, mert valóban koronként eltérő lehetőségek adódhatnak, az egyéniségek is különbözőek lehetnek.
Azt hiszem, bármivel próbálkozunk, mindenek mögött a legfontosabb maga a jelenlét, a megmutatkozás. Jacques Maritain, a jeles katolikus filozófus azt mondta, a történelemben való létezést tekintve nem az a lényeges, hogy sikerrel járjunk, mert ez nem tart örökké, hanem az, hogy jelen legyünk, mert ez kitörölhetetlen. Azt hiszem, ezt az elvet érdemes szem előtt tartani.
Az azután, hogy milyen hatást váltunk ki, már nagyon sok tekintetben nem rajtunk múlik. Sokszor lehet hallani, hogy olyan hatást indított el valaki akár egy szavával is, amely később és nem várt módon ért célba. S ha jelen vagyok, s tudni lehet, hogy képviselek valamit, az önmagában tényező, s önmagában erővonalakat alakít.
A teljes anyag.
Kép: Molnár Csenge-Hajna felvétele