Elkezdődött az ökumenikus imahét, a különböző felekezetű gyülekezetek egy héten át ökumenikus közösségben tartanak istentiszteleteket és imádkoznak a keresztények egységéért. Vejkey Imre kereszténydemokrata országgyűlési képviselőt, a parlament imacsoportjának vezetőjét kérdezte a Gondola képviseletében Molnár Pál, a Présház véleményportál főszerkesztője.
– Képviselő úr, az embert az őszintesége és a szeretete teszi alkalmassá arra, hogy találkozzon Jézussal és megtapasztalja erejét. Miért fontos ez ma, amikor Nyugat a hazudozás hálójában vergődik?
– Mindenekelőtt emlékezzünk arra, hogy pár napja még Karácsony volt, amikor Isten kisdedként történő világba lépését ünnepeltük, Jézus születése által!
Jézus Krisztus nem csak új irányt adott a történelemnek, hanem egyúttal a megváltásunkat is meghozta, mert általa a végleges bűnhöz kötöttségünk megszűnt!
Ne feledjük azt sem, hogy Isten országa akkor vette kezdetét, amikor az Angyal a pásztorokat a jászolhoz küldte és elhangzott a „Gloria in Excelsis Deo” (Dicsőség a magasságban Istennek) „Et in terra pax homínibus bonae voluntátis” (És a földön békesség a jóakaratú embereknek)! Ne feledjük, az igazi örömöt és boldogságot akkor tapasztaljuk meg, amikor szívünkben mi is a jászolhoz érünk! Ahhoz a jászolhoz, ahová mindenki meg van hívva, nem hatalomból, hanem őszintén és szeretetből! Csak rajtunk múlik, hogy elfogadjuk-e ezt a hívást!
A teljes anyag.
Kép: hirado.hu