Németország lezárja a határait. A közúti határállomásokon egyenruhás fegyveresek igazoltatják a személygépkocsiban utazókat. Minden német polgár megnyugodhat. Vége szakadt az illegális bevándorlásnak, az illegális határátlépéseknek. Németországba már be sem teheti a lábát, akinek nincs útlevele, beutazási engedélye, személyét igazoló hivatalos iratai.
Ahogyan azt Móricka elképzeli.
Mintha az a több millió illegális határátlépő, akik az elmúlt években elözönlötték Németországot, hivatalos okmányokkal érkezett volna az országba, személygépkocsival, a határállomásoknál jelentkezve.
Érkeztek ezek vonaton, repülővel szervezetten és a zöldhatáron, minden formában. És ezután is fognak. De nem a hivatalos határállomásokon, vagy az országutakon gépkocsival furikázva, úti okmányok nélkül, jelentkezve.
Az egyszerűen csak úton lévő autósok fegyveres határőrök, rendőrök általi vegzálása csak egy barba-trükk, szemfényvesztés, a választópolgároknak, akik már kapisgálnak valamit arról, hogy egy nagy átejtés áldozatai és a németországi legutóbbi tartományi választásokon véleményt is nyilvánítottak erről.
További tartományi, majd szövetségi parlamenti választások lesznek Németországban és félő, hogy az AfD ellenzéki párt politikai karanténba zárása már nem elég a globalista nemzetellenes német kabinet hatalmának megőrzésére. Még az is előfordulhat, hogy az AfD nem 32 %-ot ér el a választásokon, hanem 52 %-ot, vagy még többet, és nem lesz szükségük koalíciós partnerre a kormány alakításhoz. (Persze a globalista birodalmi elkötelezettségű CDU-CSU-SPD, stb. egységbe tömörülő pártalakulatok vezérei akár az egész AfD is betilthatják, megsemmisítve a választási eredményt is, de azért ezt egyelőre még szeretnék elkerülni, inkább próbálkoznak a barba-trükkel).
A svédországi globálbarát vezetők is beijedtek, és most az illegálisan az országban lébecoló betolakodóknak fejenkénti 12 millió forintos (egy nem ritka 5 tagú családnak ez már 60 millió) ajánlatot tesznek (majd 2026. január 1.-től életbelépő ígérettel), ha kitakarodnak az országból. Tanulva a korábbi hasonló távozási apanázsokkal elmenők rossz példájából, a más néven való visszatérésétől, most bióbillogot is kapnának az önként távozók, amit vélhetően egyszerű sebészi beavatkozással ki lehetne iktatni, de ez már legyen a svédek problémája.
Mindemellett a spanyol, az olasz, a görög tengerparton és számos más embercsempész útvonalon özönlenek továbbra is az illegális bevándorlók, ahogy azt a Soros Tervben a vén lókötő már évtizedekkel ezelőtt előírta Európa őshonos lakosságának felhígítása, majd lecserélése érdekében.
Európának az alakuló Globalista Világbirodalomba való betagozódása céljából.
Európa, legalábbis a nyugati fele, végveszélyben van. Az ébredező nyugat-európai lakosokat most éppen barba-trükkel terelik, kábítják. Igyekeznek bizonygatni a hazájukat eláruló hatalmon lévő politikusok, hogy észlelik a bajt és segíteni fognak „népüknek” a hiba orvoslásával. Természetesen hazudnak, mint mindig, és eszük ágában sincs az illegális bevándorlást megállítani, vagy az egyre tarthatatlanabb állapotokon változtatni. (Vagy van olyan ember, akit megnyugtat, hogy hatóságilag előírták, hogy milyen pengehosszúsági kést tarthat magánál valaki, vagy tömegközlekedésen semmilyet sem. A gyilkos szándékú terroristát ez a tiltás vajon mennyire érdekli).
Ezzel a határellenőrzési és késviselési barba-trükökkel a jelenlegi kormány egyetlen célja a politikai hatalomban maradás és a soron következő választás megnyerése.
Ékes példája ennek a júniusi Európai Parlamenti választások előtti biztató reménykeltések és az azt követő választási eredmény. Sikerült a velejéig romlott brüsszeli szélsőségnek megőriznie a hatalmát, a mézes-mázos ígérgetések győzelemre vezettek. Európában tovább dübörög a Soros Terv sikeres kivitelezése. Sőt…
Európa megmentésének egyetlen megoldása van. A még meglévő európai nemzetállamokban, ahol még a szabad választás lehetősége biztosítva van, el kell érni a nemzeti erők 50 % feletti választási győzelmét. Kizárva ezzel az árulókkal való koalíciós kényszert. Le kell váltani, el kell zavarni az amerikai Globalista Birodalomnak elkötelezett, lekötelezett hazaáruló politikusokat, akár kormányon, akár álellenzékben vannak és saját hazájuk iránt elkötelezett, a többi önálló nemzeti elkötelezettségű európai országgal szövetséget alkotni. Egy ilyen újragondolt európai közösségben megmaradva magyarnak, németnek, olasznak, franciának és így tovább, függetlenül, szabadon, kölcsönösen előnyös szövetségben, barátságban élni.
Budapest, 2024. szeptember 14.
Dr. Somogyi János