FELSAJDULÓ SZÉKELYFÖLDI ÉRZÉSEK

Matyóföldről Székelyföldre vezető út

Sebe Imre mezőkövesdi művészetpártoló vállalkozó, a Kaptárkövek szerkesztője, Szíki Károly színművésszel indult egy különleges, de előre még nem látható kimenetelű útra, hogy Makfalvát érintve a lehető legtöbb bútorfestői remekművet hozzanak haza a kövesdi kiállításra, mely június 29-én 14 órakor nyílik meg Mezőkövesden.

A művészpártoló delegáció az Összetartozás napján indult el és először a Vass Imre vezette Makfalván állt meg, mely településsel rendkívül szoros kapcsolatot ápol Szíki Károly. Éppen ezért különösen fontosnak tartotta, hogy innen is hozzanak népművészeti termékeket, mert ő e település díszpolgára és a kapcsolat élénkítését szívügyének tartja.

Vass Imre a Trianon évforduló kapcsán ünnepséget szervezett a templomkertben elhelyezett emlékmű elé. A kitörő napsütésben így emlékezett a Trianon-traumára: 

„Koós Károly Kiáltó szó című művéből idézek: Valahol aláírtak valamit, valahol megalkudtak valamit, valahol leosztottak valamit; valahol egy nyitott ajtót becsaptak, hogy legyen az zárva örökre. Ahová a magunk erejével, ezer esztendő munkájával kapaszkodtunk, és minden lépcsőfokot a magunk izmaival és eszével vágtunk a magunk vérével öntözött irdatlan sziklába: onnan dobtak le minket.

Tudjuk miért.

Több nemzedék nőtt fel a máig feldolgozhatatlan rémálom, a Trianon-diktátum meghozatala óta. Így lettünk mi őshonos államépítő, intézményteremtő, a haza védelmét felvállaló nemzetből határon túli megtűrt, másodrendű, kisebbségi polgárok. Ezért ne kérdezze senki, hogy vagyunk! Válaszunk egyszerű, Reményik Sándor szavaival: Ahogy lehet.

Fogcsikorgató türelemmel,
Összeszorított szájjal –
Krisztus-követő bús próbálkozással,
Majd daccal, lobbanóval,
Fojtott igével és visszanyelt szóval,
Tenyérrel, mely sima örökké,
Csak a zsebben szorul ököllé –
Keserű, tehetetlen nevetéssel
Békülve meg akármi rendeléssel –
Nem csodálkozva már – és csodálkozva mégis,
Hogy rajtunk ez is, az is megesett:
Hordozzuk, testvéreim, ezt a hordhatatlan,
Kínszenvedést virágzó életet.
Ahogy lehet… 


Pedig lehetnénk jobban is, ha hagyták volna és ha hagynák, ha ez a 104 év nem az elrománosítás, a beolvasztás jegyében telt volna. Lassan megnyirbálták nemzeti létünk alapjait: az anyanyelv használatát, az iskolarendszerünket. Egyetemeink leépítése,történelmi városain átalakítása, lakosságának lecserélése, épített örökségünk tönkretétele zajlott le. Manapság az európai vezetés támogatásával folyik a magyargyalázás. De köztudott, hogy ami nem öl meg, az megerősít, így hát megmaradva, erős ellenszélben dolgozunk, élünk. Itthon vagyunk szülőföldünkön, és ezt az itthon vagyunk– érzést tőlünk senki el nem veheti, el nem vitathatja. Erre tanítanak őseink, akik itt, Makfalván is évszázadokon át megtartották nyelvüket, szokásaikat, iskoláikat, hagyományaikat.  Ezért üzenjük itthonról mindenkinek, azoknak, akiknek ünnep és azoknak is, akiknek gyásznap a mai, Magyari Lajos Dal című versével:

A felhők itt nyugatra járnak,

a felhők itt keletre szállnak,

madaraink délre húznak,

viharaink északra zúgnak.

 

A felhőt szelek kergetik.

A vihart törvények vezetik.

Ösztönére hallgat a madár,

hová ösztöne űzi, arra jár.

 

De az ember itt marad,

hol szánt, vet, vasat önt, arat.

E talpalatnyi föld jogunk.

Hát maradunk.

Mi maradunk.

 

Az idő száll, futnak évszakok,

a vén bolygó közönnyel forog,

millió év és nincs változás,

más nemzedék jön és újra más.

 

Épültek várak s templomok,

romban már régvolt otthonok,

de lelkünkben itt a folytatás:

csak ez a föld kell, soha más.

 

Mert az ember itt marad,

az ember, az ember megmarad,

hol szánt, vet, s talán majd arat.

E talpalatnyi föld jogunk.

Hát maradunk.

Mi maradunk.

 

Nyárra ősz hull és őszre tél,

az ember messze néz, s remél,

nézi a felhőt, a madarat,

és befödi arcát az alkonyat.

 

Mi maradunk, mert itthon vagyunk. Az Isten segítse a megmaradásunkat!

Vass Imre  beszéde után Szíki Károly lépett pódiumra és a Trianon-dráma messzire nyúló hátteréről, annak megtervezett voltáról és a veszteségeinkről részletesen szólt, majd megnevezte a román bűnözőket, akik Masarik, Benes és a többi csürhe, bűnöző gazember segítségét megkapva megkaparintották az ősi magyar földet:

Masaryk csehszlovák köztársasági elnök:“nagyon nehéz volt meggyőzni a nyugatiakat arról,hogy Ausztria-Magyarországot le kell rombolni.”

Masaryk hazugságaihoz hasonlóan a román Bratianu is kitett magáért az osztozkodásnál Trianonban. Kijelentette a tárgyalásokon:” Az 55 %-ban román lakosságú Erdély visszacsatolása Romániához nem lehet kétséges, hiszen csak egymillió, zömében katona és tisztviselő magyar él a román zónák közé befurakodva. Cserébe magyarok által körülvett számos románlakta helységet, várost nem kérünk vissza. Ez Debrecen és környéke, ahol csak a csendőrök magyarok. “

Ionel Bratinau román miniszterelnök 1920. július hó 1-én mondta: „nem nyughatunk addig, amíg a magyar népet gazdaságilag és katonailag teljesen tönkre nem tesszük, mert mindaddig, amíg Magyarországban az életképességnek szikrája is van, magunkat biztonságban nem érezhetjük.”

Nicolae Iorga, Gyulafehérvár, 1918. december 1.: “Nekünk a jellemtelenség és megbízhatatlanság kell legyen a fegyverünk”. 

 

Szíki a beszédét József Attila Magyarokhoz című versének elmondása után így zárta: Dólya, az a kis falu, melynek történetét a közelmúltban megírtam, innen néhányszáz kilométerre található a Partiumban, közel Margitához. A román tengerben a székelység helyzeténél is nehezebb körülmények között megmaradt színtiszta magyar falunak, így a székelyek megmaradásához sem férhet kétség. Vagytok és lesztek tartópillérek, megrendíthetetlen példák! Zárjunk össze és ez valódi összetartozás legyen, gyakorlati cselekedetekkel, ne csak szóban hirdessük azt!

 

A rendezvény után átvették azokat a kiállításra szánt bútorfestői termékeket, melyekkel a székelyföldiek is megméretik magukat a június 29-i mezőkövesdi kiállításon, majd Sebe Imre és Szíki Károly útja Székelyudvarhely felé vezetett. A színművész folytatta a Vass Imre megkezdte Koós Károly írást:

Régi zászlónk összetépve, fegyverünk csorba – lelkünkön bilincs.

De tudom: talpra kell állanunk mégis.

De tudom: újra kell kezdenünk az izzadságos, nehéz munkát.

Tudom: vágni fogjuk kemény, vad sziklába az utat, melyen egy kemény, régi nép lép majd velünk és utánunk újra csak felfelé!

 Halljuk, látjuk és tudjuk immár, mert valóság: a régi Magyarország nincs többé!

 Nem akkor halt meg, amikor Párizsban temetését rendezték, de akkor amikor ő maga is bejelentette, hogy igenis: nem vagyok már a régi. Ez az igazság!

 Hetven esztendeje, hogy apáink kimondották azt a szót egy akarattal, és fél évszázada, hogy megtestesült az ezeresztendős álom; az a Magyarország, amelynek fejére Párizsban mondották ki az ítéletet.

 Félszáz esztendeig élt az egy Magyar föld, a nagy, ifjú, erős magyar műhely. Nem hagyatott úgy továbbdolgoznia.

 Erdély, Bánság, Körös-vidék és Máramaros magyar népe: minket kiszakítottak, kidobtak abból a műhelyből, amely a mi izzadságos munkánk segedelmével épült fel egykoron.

Nem kérdezték: akarjuk-e?

Mi pedig mai napig nem akartuk elhinni, hogy ez megtörtént, hogy ez megtörténhetett.

 

Az Orbán Balázs-kútból vizet töltöttek a palackokba és nekivágtak a Vargyasra vezető kacskaringós, felújítás alatt álló, mintegy 40 kilométeres útszakasznak.

Az Közbirtokosság szállásán Farkas Sándor vargyasi közbirtokossági elnök, Imecs Lajos, a település polgármestere és Ilkei Árpád, az unitárius egyház lelkésze jelenlétében átfogó programtervezet készítésével telt az este, Szíki Károly részleteket mutatott be a Trianon-Halálbéke című összeállításából. Reményik Sándor verseket szólaltatott meg. E bemutató részleteit Imecs Lajos polgármester azonnal facebookra tette, ezzel is ébresztve a Vargyasra irányuló figyelmet.

Másnap Sebe Imre a község jeles bútorfestőitől gyűjtötte be azokat a rekviziteket, melyek a kiállításnak minden bizonnyal gerincét képezik.

E nap fő programját képezte a Szárazajtai emlékmű megtekintése, valamint a Zalánpatakán található III.Károly király házának a meglátogatása.

 

Aki arrafelé jár, meg kell állnia Szárazajtán, mely falu a székelyek lefejezésének valóságos és szimbolikus  példája is:

  1. szeptember 26-án az erdővidéki faluban a Iuliu Maniu Erdélyi Önkéntes Ezred Gavril Olteanu vezette brassói különítménye tizenkét helybéli magyart végzett ki – közülük kettőt lefejezett –, egyet súlyosan megsebesített, néhányat pedig súlyosan bántalmazott.

Ezt az információt erősítette meg már Zalánpatak határában egy földjét kapáló idős úr, aki – elmondása szerint – sokszor medve társaságában múlatja az időt. Józsi bácsi a következőképpen foglalta össze a szárazajtai történetet:

A magyarok ellen az volt a mondvacsinált vád, hogy fegyveresen segítették a németeket a falu térségében az 1944. szeptember 4-én kibontakozott román–német katonai összecsapásban, de 1944. augusztus 23-án már a román átállt és szeptember elején befészkelték magukat Szárazajta térségében, ahol összetűzésre került sor. Ez  mindkét oldalról áldozatokat követelt. A  román lakosok a helybeli magyarokat tették felelőssé, tizenhárom román katona halála miatt. 

Sepsiszentgyörgy szeptember 8-i elestét követően a román csapatok visszatértek és a szovjetekkel közösen újra megszállták Szárazajtát. A Gavril Olteanu vezette brassói Maniu-gárda a szárazajtai románok közreműködésével szeptember 25-én éjszaka megtervezte, hogy másnap reggel végrehajtja a vérengzést. Partizánvadászat és elrejtett fegyverek összegyűjtése ürügyén sorozatos gyilkosságokat és rablásokat követtek el.

(A gárdisták saját otthonában lőtték meg a 34 éves Gecse Bélát, a 35 éves Málnási Józsefet, az iskolaudvarba erőszakkal összeterelt falunépe szeme láttára lefejezték a Nagy fivéreket, a 21 éves Sándort és a 25 éves Andrást. Ugyanott agyonlőtték a 49 éves Szép Albertet és feleségét, az 50 éves Málnási Reginát, a 38 éves Tamás Lászlót, a 38 éves Elekes Lajost, a 42 éves Szép Bélát, a 62 éves Németh Gyulát, a 62 éves Szabó Béniámot és az 51 éves Németh Izsákot. Sortüzet lőttek még a 39 éves Nagy D. Józsefre, akinek a lövések egyike csak a fogsorát roncsolta szét, sebeiből pedig felépült. A gyilkosságokat és fosztogatásokat követő napokban mintegy hetven férfit hurcoltak el a földvári internáló táborba, akiknek nagy többsége ott elpusztult. Gyergyószentmiklós felé vonulva a gárdisták további 8 székelyt gyilkoltak meg. Szentmihály községben egy birtokost és három magyar gazdát lelőttek. Gyergyószentdomokoson 11, Gyergyószentmiklóson a téglagyárban 3 székelyt agyonlőttek. Magyarzsomboron  3, Egresen 13 embert legyilkoltak, október 30-án Bánffyhunyadon 11 helyi magyar lakost gyilkoltak le.A fentieken kívül számos helyen voltak gyilkosságok, fosztogatások. Romboltak és nőket erőszakoltak meg. Egyedül Maros-Torda vármegyéből 4000 magyar lakost hurcoltak el a Maniu-gárdisták, akiknek egy része meghalt az internálótáborban.

A medvekaland és a tragédia elbeszélése után III.Károly király házának a meglátogatása következett. A főkapu zárva volt, de mintegy 20 méterre egy oldalkapu nyitva állt, könnyű volt besétálni és felvételeket készíteni a világ egyik legvédettebb személyének nyári lakáról. Az ajtók minden lakosztályban nyitva álltak, úgy tűnt, az ágyneműket és a lakosztályokat szellőztetik. Sokak elmondása alapján ebben az időben várják a királyt haza, aki sokak szerint nem azon a rossz úton jön, hanem helikopteren szállítják, s ilyenkor a környező erdők megtelnek titkos rendőrökkel, fegyveres katonákkal. A kérdés már csak az, hogy egyéb időkben miért nem védik ezt a házat, hiszen bárki bemehet, ha nem is a főkapun, de kisebb leleményességgel az oldalréseken.

Visszafelé egy perc néma csenddel adóztak a Szárazajtán legyilkoltak emlékművénél. A tragédia 50. évfordulóján a falu központjában emlékművet avattak. Vargha Mihály sepsiszentgyörgyi szobrászművész alkotása az áldozatokat jelképező alsórákosi bazaltoszlopokból áll, melyek egyben tuskókat szimbolizálnak

Harmadnap reggelén a delegáció betért Oklándra, hogy Godra Lehel polgármesternek átadják az egri Szent István Hotel igazgatója, Flaskay István üdvözletét. Nem mellékesen szövetséget kötöttek arra vonatkozóan, hogy a legközelebbi alkalommal az oklándi bútorfestők műveit is elviszik a mezőkövesdi megméretésre.

 

Heti Hang Szóró—-Hangosan mindenről, ami nekünk fontos