Vlaardingerbroek kockázatvállalása

Vlaardingerbroek kimondta azt az igazságot, amellyel a nyugati kormányok tisztában vannak, de nem beszélnek róla, nevezetesen azt, hogy szoros kapcsolat van a migráció és a bűnözés között. Kijelentette, hogy „új valóságunk Európában a gyakori nemi erőszakokból, késelésekből, gyilkosságokból, lövöldözésekből, sőt lefejezésekből áll”.

Eva Vlaardingerbroek holland újságíró budapesti rendezvényen leplezte le az Európa-ellenes brüsszeli szélsőséget. Bánó Attila publicistát kérdezte a Gondola képviseletében Molnár Pál, a Présház főszerkesztője.

– Szerkesztő úr, a fiatal holland újságírónő, Eva Vlaardingerbroek éles elmével mutatott rá budapesti beszédében, hogy miközben a fősodor sajtó a nemzetek megszüntetését erőlteti, ugyanakkor az ukrajnai háborúban az ukrán nemzet megmentéséért kéri a fegyvereket és a pénzt a politikai központtól. Miért köszönhetjük meg ennek a fiatal nyugati értelmiséginek, hogy valóban, egy bohózatba illő ellentmondásra ő hívta fel a figyelmet?

– A mai nyugati, hangadó, balliberális politikai vezetés valóban úgy tesz, mintha nagyon aggódna a nemzetállam Ukrajna sorsáért, területi épségéért, miközben mindent megtesz a nemzetállamok szuverenitásának, társadalmi erejének gyengítéséért. Eva Vlaardingerbroek, az Alapjogokért Központ által szervezett budapesti CPAC Hungaryn olyan beszédet mondott, amely Magyarországon, a valódi demokrácia európai szigetén nyugodtan elmondható. Elhangzott benne néhány tényszerű közlés azokról az aggasztó európai incidensekről, amelyeknek a nyugati sajtó nem tulajdonít jelentőséget.

A teljes anyag.

Kép: Bánó Attila – archív