Katonai konliktusra számít a vezérkari főnök

Embereket fognak vezetni hamarosan, akár konfliktusban is – fogalmazott a magyar vezérkari főnök.

A magyar hadseregnek fel kell arra készülnie, ami az alap rendeltetése: nem béketámogató műveletekre, nem katasztrófavédelemre, hanem konfliktusra, ami egész embert kíván – mondta Böröndi Gábor, vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke a Ludovika Fesztivál részeként megtartott Száznapos ünnepségen, szombaton Budapesten.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának rendezvényén elmondta, a magyar honvédség jelenleg történének legnagyobb átalakításán megy keresztül. A leendő tisztekre, vezetőkre vár az a feladat, hogy a 21. század magyar honvédséget vezessék – tette hozzá.

Határaink mellett háború dúl, a Nyugat-Balkán biztonsága kétséges, migránshullámok érhetik el Európát, Gázában hadműveletek folynak, az egész világ forrongásban, átalakulóban van. Azok a doktrínák, szabályzatok, amelyeket eddig hittünk, lehet, hogy már holnap nem érnek semmit – mondta.

A vezérkari főnök hangsúlyozta: soha nem volt annyira szükség felkészült, elkötelezett tisztekre, mint most.

“Elvárom önöktől, hogy ugyanúgy, mint ludovikás elődeik, jó tisztek legyenek. Embereket fognak vezetni hamarosan, akár konfliktusban is” – fogalmazott.

MTI