Tőkés László győzött a hungarofóbok ellen

Jogerősen megnyerte Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke az Antena 3 hírtelevízió, illetve az őt kémnek és hazaárulónak bélyegző egykori szekustisztek ellen hitelrontásért és rágalmazásért indított pert – tudatta az erdélyi Krónika pénteken az EMNT-elnök irodájának közleményét ismertetve.

A 2014-ben indult erkölcsi kártérítési perben Románia legfelsőbb bírósága az elhúzódó fellebbezések és újratárgyalások után a fővárosi táblabíróság 2019 decemberében hozott végzését emelte jogerőre.

A Krónika felidézte: a bukaresti televízió főműsoridőben sugárzott talk show-jának 2014. szeptember 15-i adásában Filip Teodorescu, a román kommunista politikai rendőrség (Securitate) egykori tisztje, Ioan Talpes, a külügyi hírszerzés (SIE) volt vezetője, valamint az azóta csatornaigazgatóvá előléptetett Mihai Gadea műsorvezető az 1989-ben Temesváron kitört népfelkelésben dicstelen szerepet játszó Securitatét igyekeztek tisztára mosni, miközben hazaárulással és Magyarország számára végzett kémkedéssel vádolták meg a református lelkipásztort, akinek diktatúraellenes kiállása szolgált szikraként a rendszerváltó forradalom kirobbanásához.

A teljes anyag.

Kép: EMNT