A politikai címkézés ma is szennyezi a demokráciát

„Megbeszélést folytatott a szélsőjobboldali nézeteket valló, populista, konzervatív, leváltott államfővel” – írta nemrég egy hazai magántelevízió hírportálja, a Dél-Amerikában járt magyar kormányfő argentínai tárgyalásával kapcsolatban. Bánó Attila publicistának tett föl kérdéseket a Gondola képviseletében Molnár Pál, a Présház főszerkesztője.

– Szerkesztő úr, az 1990-es évek elején, az akkor nagy parlamenti részvételt nyert SZDSZ propagandájában, melyet az akkori sajtó nagy többsége terjesztett, szinte mindenki szélsőséges vagy szélsőjobboldali volt, aki nem tartozott a párthoz. Ettől a stílustól ma, 2023-ban miért fordul fel a gyomrunk?

– A szabaddemokraták egykori retorikája, stílusa és szóhasználata ma is visszaköszön egyes szélsőséges, balliberális irányultságú fórumokon. Ez valóban ízléstelen és felháborító. Orbán Viktor és a brazil Jair Bolsonaro argentínai találkozójáról a bevezetőben idézett szövegnél cifrább fogalmazást is megengedett magának egyik-másik portál. Olvashattuk például, hogy „A tömeggyilkossággal is vádolt volt bukott elnök láthatóan örült annak, hogy van még, aki komolyan veszi, de így lehetett ezzel Orbán is. A két diktátort üdvrivalgás fogadta a rájuk fogékony közönség körében”.


Nos, a volt brazil elnököt azért vádolták tömeggyilkossággal a politikai ellenfelei, mert szerintük rosszul kezelte a covid járványt, s miatta halt meg a betegségben 700 ezer ember. Bolsonaro jobboldali politikus, ennélfogva − az ilyen portálok szóhasználatában − elnökként csakis diktátor lehet, miként Orbán Viktor miniszterelnök is. Innen már csak egy lépés kell ahhoz, hogy Orbánt egy tömeggyilkos barátjaként jellemezzék.

A teljes anyag.

Kép: Bánó Attla – archív