Modernkori nemzetpolitikáról 1990 után beszélhetünk, amikor megindult a nemzetpolitikai intézményrendszer létrehozása – emlékeztetett az államtitkár, hozzátéve, hogy ennek a nemzetpolitikának voltak “hullámhegyei és hullámvölgyei”. Az előbbire példaként az első Orbán-kormány idején elfogadott státusztörvényt, a legsúlyosabb hullámvölgyre pedig a 2004. december 5-i népszavazást említette. Bánó Attila publicistának tett föl kérdéseket a Gondola képviseletében Molnár Pál, a Présház főszerkesztője.
– Szerkesztő úr, 2004 óta 19 év telt el, de az az akkori miniszterelnök, aki harsányan nemzettársaink kirekesztéséért kampányolt, még mindig nincs elszámoltatva, miért?
− Attól tartok, hogy nemzetellenes kampánytevékenységért a törvény erejével nehéz elszámoltatni egy politikust. Gyurcsány Ferenc tisztességtelen meggazdagodása, a miniszterelnöki pozícióból elkövetett túlkapásai, a számos feltárt, de következmények nélkül maradt lépése miatt persze megérdemelné a felelősségre vonást.
Az, hogy egy ilyen gyenge kaliberű és jellemű politikusnak nálunk a haja szála se görbül, a kommunista időkből ránk maradt „kéz kezet mos” és a „a mi kutyánk kölyke” felfogásával függ össze, s erre nem lehetünk büszkék.
A teljes interjú.
Kép: mti