Nagy lehetőséget hagyott ki a magyar futballélet: sztáredzőnk lehetet volna az európai futballélvonalban. Máté Csaba betörhetett volna – valamennyire már így is betört – az edzőcsillagok elitjébe.
Elpuskáztuk a lehetőséget.
A Fradi, amely nemcsak hogy a Bajnokok Ligája csoportkörébe akart bejutni, hanem korábbi edzőjének, Csercseszovnak egyik nyilatkozata szerint a csoportkörből is tovább akarta verekedni magát, mindjárt az elején elbukott. Egy feröeri csapat győzte le, méghozzá a Groupamában, és nem is kicsit: három-nullra.
Az oszét edzőnek mennie kellett.
Ebből a szörnyűséges blamából egyetlen pozitívum fénylett föl: a pillanatnyilag legjobb magyarországi csapatnak magyar edzője lehetett. Máté Csabának nyolcévi belgiumi futballgyakorlata volt, a Ferencvárosban pedig tíz évig közelről látta a nagy pénzért idehívott edzők munkálkodását.
Sokkal jobb edző vagyok, mint tíz éve voltam – nyilatkozta a televízióban, miután csapata egy litván együttest búcsúztatott kettős győzelemmel a Konferencia-liga selejtezőjéből.
A teljes anyag.
Kép: MTI/Kovács Tamás