Jevgenyij Prigozsin, a Wagner különítmény vezére szombat este visszarendelte embereit, akik, mint mondta, 200 kilométerre közelítették meg Moszkvát. Bánó Attila publicistának tett föl kérdéseket a Gondola képviseletében Molnár Pál, a Présház főszerkesztője.
– Szerkesztő úr, a Wagner-lázadás miatt legalább húszan meghaltak, ám több ezer orosz fiatal megmenekült az értelmetlen haláltól. A felbérelt sajtó azt írja, hogy Putyin gyengeségét mutatja: csak közvetítő révén tudta rendezni a helyzetet. A józan értékelők szerint profi politikusi megoldás volt Minszk bevonása. Miért akarja a jót rossznak láttatni az atlanti spekuláció?
− A józan értékelőkkel értek egyet. Mielőtt ezt megindokolnám, egy pillanatra kitérnék Wilhelm Richard Wagnerre, a 19. század egyik legnagyszerűbb zeneszerzőjére, a német opera megreformálójára, akinek a harmadik felesége Cosima, Liszt Ferenc lánya volt. Őszintén mondom, sajnálom szegény Wagnert, mert nevét a rossz nyelvek gyakran összekapcsolják Hitlerével, mivel a náci vezér rajongott a zenéjéért, most pedig az ugyancsak hírhedt Wagner-sereg hadakozik a neve alatt. Az utókortól ennél jobbat érdemelne.
Ami Vlagyimir Putyin magatartását illeti a Wagner-lázadással kapcsolatban, arról az a véleményem, hogy az orosz elnök ezt a válságos helyzetet remekül kezelte. Prigozsin őrült lépése az ukrajnai háború kellős közepén, orosz szempontból hihetetlenül veszélyes volt. Olyan polgárháborúval és belső válsággal fenyegetett, amely megrendíthette volna Oroszország belső rendjét, és az oroszok számára hátrányosan befolyásolta volna a háború kimenetelét.
Ez a helyzet még a nyugati hatalmakat is megrémítette. Egyedül Zelenszkij dörzsölte a kezét és beszélt zöldeket, szokása szerint. Tudjuk, a nyugati vezetők nem kedvelik Putyint, diktátornak tartják, de azért felrémlett bennük, mi történhet, ha a világ legerősebb atomhatalma őrültek irányítása alá kerül. A fehérorosz elnök gyors bekapcsolása az ügybe Putyin részéről zseniális húzás volt. Az is kiderült, hogy az orosz elnök iránt erős a társadalmi bizalom, a polgárság és a hadsereg mögötte áll. Prigozsinnak nem sok esélye volt, de egy ideig ezt nem lehetett biztosan tudni, mert elég ijesztően közeledett Moszkva felé. A nyugati fősodratú sajtó a történtekből azt igyekszik leszűrni, ami az oroszokra rossz fényt vet, mert számára ma mindennél fontosabb az oroszellenes propaganda.
– A felbérelt sajtó azt sulykolja: fülsiketítő volt Budapest csendje. A józan értékelők szerint a lehető legbölcsebb volt tartózkodni a nyilatkozattételtől. A szélsőség miért szerette volna nyilatkozattal belerángatni a magyar vezetőket a véres konfliktusba?
− A hazai balliberális oldal minden esetben keresi az alkalmat a magyar kormány lejáratására. Ha a kormány bővebben kommentálja a történteket, akkor abba kötött volna bele, így viszont azért próbálta bírálni, mert csendben volt. Pontosabban kiadott egy rövid nyilatkozatot, amelyben az állt, hogy hazánk érdekeit tartja szem előtt, s ebből a szemszögből kíséri figyelemmel a fejleményeket. Ebbe persze nehéz volt belekötni. A hazafias magatartással nem vádolható ellenzékünk régóta szorgalmazza, hogy Magyarország kapcsolódjon be Ukrajna oldalán a háborúba, de erre, miként korábban, úgy most sem kapható a nemzeti elkötelezettségű magyar kormány.
– Ha nem is most, de mondjuk két év múlva Prigozsin kiesik az ablakon, mekkora esélye lesz arra, hogy a felbérelt sajtó „a demokrácia mártírjává” avassa?
− Ma még nem látjuk Prigozsin jövőjét, de azt hiszem, mostanában sokat fog szerepelni a nemzetközi médiában. Az ilyen lehetőségeket eddig is kihasználta, a bulvársajtónak pedig ideális szereplő. Úgy látom, hogy Prigozsinnak a Wagner-sereghez fűződő jövőbeni viszonya romlani fog. Ha ugyanis a pénzügyi helyzete meggyengül – ennek jelei már mutatkoznak −, akkor a katonái előtt elveszíti a tekintélyét, hiszen zsoldosokról van szó, akiknek Putyin már felajánlotta a reguláris hadsereghez való csatlakozás lehetőségét.
Nem tudom, hogy Prigozsin egy szép napon kiesik-e valamelyik ablakon, de az egészen biztos, hogy Putyin soha nem bocsátja meg neki a lázadást. Erre a renitens katonai akcióval kapcsolatos beszédéből is következtetni lehet. Az orosz elnök ebben kijelentette, hogy a fegyveres felkelés szervezői felelni fognak az árulásért. Putyin sokáig tűrte a Wagner vezér harcias bírálatait a frontról, sőt, ezek igazságtartalmát talán respektálta is, hiszen a sereg nagy veszteségeket szenvedett, és a katonák Bahmutnál figyelemre méltó eredményeket értek el. A lázadással, a zsoldossereg Moszkva ellen vezénylésével azonban Prigozsin átlépte a tűréshatárt. Arra viszont jó esélye van, hogy elhalálozása esetén a balliberális sajtó a demokrácia mártírjává avassa, mert ez beleillik a Putyinellenes hadjáratba.
Molnár Pál
Kép: Bánó Attila – családi képtár