Hubai Gruber Miklós Fegyverneken született 1949. április 16-án; rádiós, író, újságíró, erdőmérnök, méhész. A Zólyomi Erdészeti és Faipari Egyetemen szerzett erdőmérnöki diplomát. Dolgozott a termelésirányításban, természetvédőként a Bükki Nemzeti Parkban is. A rá való emlékezés a kultúra része: küzdelem a felejtés ellen.
Első irodalmi próbálkozása Karol Guliš, szlovák író Polnočný striptíz/Éjféli sztriptíz – című novellájának a fordítása volt. 1973-tól tartott kapcsolatot Karol Gulišsal. Tőle kapta a Poviedky pod kyvadlom – Leng az inga – című novelláskötetet, melyet átültetett magyarra. Az 1983-as esztendő igen jelentős változást hozott életében, amikor a Magyar Rádió szlovák nyelvű adásában kezdett el dolgozni, majd ugyanott belső munkatárs lett. Magyarok és szlovákok között műfordítóként is – Mács Ildikóval összefogva – szellemi hidakat épített az „Értjük egymást – Rozumieme si” jegyében.
Főként természetvédelmi témájú rádiós jegyzeteket, újságcikkeket, riportokat írt. Témaválasztása kiterjedt az élet számos területére. Írásai főleg a Miskolci Rádióban és a Kossuth Rádióban hangzottak el, és napilapokban (Déli Hírlap; Észak-Magyarország; Nógrád Megyei Hírlap; Heves Megyei Népújság, Szabad Föld hasábjain jelentek meg.
Szépírói pályája Az öreg c. kistörténettel kezdődött. Élmény- és tapasztalatbőség késztette írásra. Főleg erdőmérnöki, majd rádiós munkája során találkozott történeteinek szereplőivel. Egyéniségük, karakterük, életük meséje írásra inspirálta. Toll után nyúlt a mikrofon mellett. Gyarapodó novellatermése kötetté állt össze. Hőseinek prototípusaira rádiós, erdész, méhész, borász, buszsofőr ismerősei körében rátalálhatunk.
A 80-as évek első felében fölkereste névrokonát, a drámaíró Hubay Miklóst. Tőle a Hubai név használatára jogosultságot, az írásra pedig biztatást kapott. Első novelláskötete: Hajoljunk közelebb egymáshoz. (2000) Címét Sütő Andrástól kölcsönözte, könyve a Mestertől kapott engedéllyel jelent meg. A címadás ismert bibliai inspiráció: „Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük,” (Mt 18. 20) Adynál ugyanez a szentírási inspiráció érvényesül: „Itt valahol- ott valahol (…) Négy-öt magyar összehajol / Miért is, miért is, miért is?”
Pintér Dezső – jeles rádiós, televíziós személyiség – írja Hubai Gruber írói pályát nyitó novelláskötetéről: „Ez a könyv azokról szól, akik az országnak ebben a szegletében talpon maradnak az őrülten pörgő világban. Ki-ki döntse el, hogy gyönge-e, vagy éppenséggel nagyon erős a kapaszkodó. Ezek az emberek ugyanis elsősorban saját erejükbe, hitükbe, vágyaikba fogódzkodva élik meg a változásokat. Meg lehet-e, érdemes-e maradni a megszenvedett és kipróbált életigazságoknál? Hogyan játszhatók el a vállalt és kiosztott szerepek ezután? Egyáltalán mi lesz ezután? Hiteles sorsokról olvastam ebben a hiteles kötetben. Bepillantottam egy ablakon, de tükörbe is néztem.”
Kondor Katalin – jeles médiaszemélyiség, a Kossuth Rádió hajdani főszerkesztője, 2001 és 2005 között elnöke – lényeglátóan összegezi véleményét: „Köszönöm Nemes István juhászembert, az ő háromlábú pásztorkutyájával. Jó tudni, vannak fiatal pásztorok is. Ez a Nemes alig negyven, és olyan, mint juhász ősei: emberszámba veszi az állatot. Aztán köszönöm a hatéves Barbarát, aki öccsének költ meséket, mert Anyát, aki meghalt, helyettesíteni kell. Köszönöm Húsvét Gyulát is, aki 47 évesen talált rá az igazira, s ezt az igazit annak titkával – szégyenével – terhével is képes volt szeretni. És köszönnék még sok-sok igazi novellahőst, de 54-szer nincs hely leírni, hogy köszönöm.”
Rapcsányi László – neves rádiós, televíziós főmunkatárs, szerkesztő, a ’70-es évek elején elsőként készíthetett nem marxista sorozatot a Szentírásról – arról is szól, hogyan érdemes ezt a könyvet olvasni. Terentianus Maurus stilisztikai tankölteményében a máig ismert szentencia, Habent sua fata libelli változata nemcsak a könyvek („olvasnivalók”) tárgyi mivoltának sorsára vonatkozik: Pro captu lectoris habent sua fata libelli. Az olvasó „kapacitásától” függ a könyvek sorsa. A befogadó felkészültsége, képessége szabja meg az írásművek „üzenetét”, azt, hogy milyen fokú megértésre számíthat: „Ez a könyv nem az elején kezdődik és nem azzal ér véget, hogy vajon mit tud a tövéről leszakajtott vörös rózsa. Úgy kell olvasni, ahogy a régi idők embere forgatta a Lelkek kertecskéje gyűjtemény lapjait: találomra felütni valahol, és csendben belépni a példázatba. Néhány lap után már ismerős a mesélő hangja, bizalommal követjük, és a jártában-keltében papírra vetett életképek felkeltik saját szunnyadó emlékeinket. Apró melódiák, kis költemények prózába zárva.”
A Hajoljunk közelebb egymáshoz című könyv bemutatójára a Magyar Rádió Márványtermében került sor – a 2000-es év Ünnepi Könyvhetének nyitónapján. Az egyéni hangú és stílusú kötetről írja Tarján Tamás: „Szociológiájukban jelen idejű, stiláris tradíciójukban móriczi szövegek ezek, mindig kimérve, megtalálva a legszebb, legízesebb szóalakot.” Stílusa világos és egyértelmű, mindenki számára érthető, mint a példázatoké.
Hubai Gruber írásai ekkor már irodalmi lapokban is megjelentek. Hevesi Szemle, Palócföld, Duna-part stb. Rádiós jegyzeteit rendszeresen hallhattuk a Kossuth Rádióban. Közben egyre több, figyelmet érdemlő novellát írt.
A 2002-es esztendő Ünnepi Könyvhetére állt össze az Ünneplőruhában (2002) című kötete, benne az írói példaképnek tekintett Karol Guliš novelláinak fordítása is. Legfőbb témája: a család- és emberszeretet.
Kondor Katalin pontosan, szépen fogalmaz könyvajánlásában: „Egy sóhajtás a szomorú sorsú magyar erdőkből, egy hervadt rózsacsokor Miska bácsi kezében, egy hullócsillag apa és fia éjszakai beszélgetésének, egy öreg tanár könnyes szeme az érettségi találkozón… Emlékképek, melyek belém vésődtek Hubai Gruber Miklós új könyvét olvasva. Páratlan témagazdagság és nagyon érzékeny lélek jellemzi az írásokat. Eddig is tudtam: jó, hogy Hubai Gruber Miklós ’rákapott’ a novellaírásra! Most már azt is tudom: örülhetünk, hogy fordítani is szeret.”
Rapcsányi László nóvumként konstatálja: „Meglepő és erotikus epizódok egy hivatalos barangoló tollából. Nem bölcselkedik, csak mesél. Olykor nyomoz, vagy elszomorít, olykor ünneplőbe öltözik. Ugyanazzal a busszal utazunk vele, mint előző kötetében a Cserhát, a Mátra, a Bükk regényes tájain. Ha úgy fordul a kerék, már Szlovákiában szomszédolunk. Történetei a valóságból szövődnek, magukkal sodornak; a szelíd egyhangúságban dráma izzik.
Sediánszky János – író, újságíró, szerkesztő, riporter – jellemzése a novellista írásmódjára és sokrétű tematikájára is rávilágít: „Élet- vagy inkább vágóképek Hubai Gruber írásai. Társadalmunk, embertársaink, honpolgáraink arcai kire mi illik az egyes, olykor szívbevágó történetekben. A szerzővel együtt éljük át a létezés, az emlékezés szép, megtartó élményeit: a kukoricaszemekben játszó-kártyázó, fiait mindig nyerni engedő édesapáról; a mátraszelei lakodalmas vigasságról s a meggyalázott, felhasított, telefirkált busz-üléseket esténként kijavítgató-visszafoltozó sofőr-családról. A riport – véljük szakmabeliek – a jelen, a pillanat krónikája. Kollégánk szikár, olykor csúfondáros stílusa mögül azonban a meggyőzés, a líra hevülete, az igazságkeresés szenvedélye is áttör, mert nemcsak ábrázolni, közölni, láttatni, hanem jobbítani is akar, amiért írni vagy rádiózni igazán érdemes.”
Hubai Gruber harmadik kötete az Altatódal. (2005) Már csak saját novellákat tartalmaz. (OSzK: http://mek.oszk.hu/05100/05174/05174.htm) Hámori József – a fegyverneki születésű földi, az Akadémia egykori elnökhelyettese, nemzeti oktatásügyi és kulturális örökség miniszter – joggal hangsúlyozza: „Hubai Gruber Miklós – most megjelent könyvének 23 novellájában – az egymástól eltérő emberi sorsok ábrázolásán keresztül a humánum ma különösen fontos értékeire összpontosít. A történetekben nem filozófiai fejtegetések, hanem egyéni sorsok kiválóan ábrázolt részletein keresztül illusztrálja azt, hogy erkölcs és humánum: elválaszthatatlanok, egyik sincs a másik nélkül.”
Kondor Katalin felismeréseinek hiteles foglalta az Altatódalról: „Hubai Gruber Miklós nem először bizonyítja be, hogy kitartóan hisz a ’kisemberi’ történetekben, amelyek itt születnek közöttünk. Ám többnyire észre sem vesszük ezeket a ’hétköznapi hősöket’. Rohanunk. Hubai Gruber nem rohan. Pedig eredeti szakmája, a rádióriporteri mesterség örökös sietségre kényszeríthetné. De ő makacs ember, nem hagyja magát. Lát, érez, nem csak néz. A szívbe markoló, gyönyörű történetek meg újból és újból rabul ejtenek, megkönnyeztetnek bennünket. S mintha mégsem lenne olyan felszínes a világ.”
Tekes Rozália, az irodalomtanár szakszerűségét kiválóan kamatoztatva, a jellemábrázolás, az írói szemléletet jellegzetességeit emeli ki: „Megrendítően szép ez a könyv. Apró kis történetek, már-már balladisztikusak. Hőseit, az esendőket, a megtévedteket is a szívünkbe zárjuk, mert életük legnehezebb pillanatában a szeretet ad erőt a továbblépésükhöz. Személyes ismerősünk valamennyi: némelyikük, mintha a gyerekkoromból bukkant volna elő. Egy szomszéd, egy távoli rokon vagy régi osztálytárs. Ki a legkedvesebb? Nem lehet választani. És nem lehet el nem olvasni a könyvet, az elejétől a végéig. A történeteken túl különös gyönyörűség ízlelgetni azt a sajátos nyelvet, amelyen a szereplők beszélnek. Szavaik egyszerűek, ízesek, tele érzelmekkel. A szép szót, tiszta emberi hitet, őszinte érzést szomjazó olvasónak üdítő lehet ez a kötet, mint a vízért sóvárgónak a tiszta forrás.”
Hubai Gruber Miklós születésének 60. évfordulójára – Németh László kedves metaforájával szólva – „fényre bábáskodta” negyedik opusát: a Döntetlent. (2009) Kötetcímadó novellája a hajdani alma materében, a törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Gimnáziumban kétszer is szóbeli érettségi tétel volt.
Tekes Rozália értékelése szabatos és hiteles: „Hubai Gruber Miklós korábbi köteteinek olvasói számára ismerősen csenghetnek a falusi mesemondó hangján megszólaló ízes beszédű, fordulatos meseszövésű történetek. Nem is lehet véletlen, hogy a számtalan megismert emberi sorsból éppen ezeket választotta kötete anyagául az író. A történetek szereplői kemény harcot vívnak ebben az egyre embertelenebbé váló világban. A szeretet és a hűség az a megtartó erő, amely átsegíti őket a hétköznapok küzdelmein, és amely példát ad nagyapáról unokára, nemzedékről nemzedékre tisztességből, szorgalomból, felelősségvállalásból. Egyikük, másikuk elbukik, ha már nem bírja erővel, mint Borkövi Márton vagy Bádog Juli, akiknek sorsa mélyen megrendít bennünket, vagy fölkavar, mint Szálka Simon esete, hiszen ezek az emberek köztünk élnek, és kiszolgáltatottságukért mindannyian felelősek vagyunk. Hubai Gruber írásaiból sugárzik, hogy hisz az emberi jóságban, és ha elolvassuk a könyvét, mi is hinni kezdünk benne.
Jáki Sándor Teodóz, a „csángók bencés vándorapostola”, Hubai Gruber Miklós novelláinak szakrális dimenzióját értelmezi: „Jól csak szívével lát az ember”, de Saint-Exupéry imádságának a lényegét is ismeri: „Uram! Nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz. (…) Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van.” A valóságból vett történetek lejegyzőjének tekinti magát. (Kodály több népdalgyűjtésének a végére ezt írta: „Tanultam…”) Az írás végső soron: kegyelem. Hubai Gruber érzelmekben gazdag, szellemi-lelki örömet szerző írásai ember- és természet iránti szeretetből, a tisztaság jegyében, csendben, áhítatban születtek. Számomra a ferences lelkiség lényegét is tudatosítják: az öröm a lélek olaja. Bárcsak mennél több embernek adnák meg ezek az írások az olvasás örömét, indítanák őket szépre, jóra, igazra, szent dolgokra, és vezetnék őket közelebb őket a legfőbb lelki forráshoz!
Kondor Katalin a szépírói önértelmezést őszinte észrevételekkel egészíti ki és helyesbíti: „Hubai Gruber Miklós azt állítja: nem ő írja a történeteket, hanem az Élet. A nagybetűs. Ez nem így van. Mert az élet ugyan másból sem áll, csak történetekből, ám ezek mellett a legtöbben úgy mennek el, hogy észre sem veszik őket. Vagy ha meg is látják, nem tudják úgy leírni, hogy még a derűs mesék is könnyeket csaljanak a szemünkbe. Hubai Gruber Miklós birtokában van ennek a mesélő tehetségnek. Megadta neki a Teremtő. Ezért aztán ő bizony szembemegy a világgal: nem rohan. S mert nem rohan, van benne valami „régimódi”. Ugyanis látnivalóan ráér. Ráér észrevenni a szépet, a jót, a tartalmasat, a meghatót, a szívszorítót; mindazt, amiért élni érdemes, mert emberi, s mert felemelő. Ha megismerkednek írásaival, rájönnek majd, régimódinak lenni miért is érdemes.”
Hubai Gruber Miklós utolsó, Nyaklánc (2012) című novelláskötetéről Lengyel Gyula, könyves-tudós katolikus plébános, aki lelkiatyaként kísérte végig Miklós szenvedéstörténetét, összegező értékelést ad: „Szavakba önteni, mondatokba gyömöszölni érzéseket, betűk szárnyán küldeni létsorsokat – ez az írás felelőssége. Emlékek, drámák, örömök és gyász sejlenek fel Hubai Gruber Miklós történeteiben. Mértéktartó humorral, bölcs élettapasztalattal átitatottan tárulkozik fel egy sokat megélt nagyapa lelkülete. Mindegyik léthelyzetből az életet tisztelő, szeretet elsőbbségét és elégségességét valló és vállaló ember szólít meg. Megerősödtem annak igazában, amit Szent Pál óta olvashatok: a szeretet jóságos, a szeretet türelmes, nem kirívó, nem keresi a maga igazát. Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent elvisel. A szeretet nem szűnik meg soha.”
Kondor Katalin az olvasó/befogadó nézőpontjából szeretetet sugárzó szavakkal szól a novellák filmszerűségéről is: „Léleképítő, léleksimogató novellák kerültek ki ismét kedves barátom, kollégám, Hubai Gruber Miklós keze alól. Az ő elbeszélésében az egyszerű, hétköznapi történetek is álomszerűen szépek és felemelők, s én csak azt sajnálom, hogy nem vagyok filmes szakember, mert akkor minden novellácskából filmetűdöt csinálnék. A szinte csak a tévét bámulók kedvéért. Csak az a Basa-történet ne fájna annyira!”
Lélek szerint barátom volt, lelkemnek is őre: amicus et custos animae. Lelkiismereti kérdés, hogy személyes emlékeimről is szóljak. Vele mindig öröm volt a találkozás. Számos célra/feladatra irányuló és ritka barangoló utazásainkból sok tanulságos emléket őrzök. Ezekre igazából emlékeznem sem kell, bennem élnek, csak elő kell hívnom őket.
Szülőföldjén, megcsodáltuk az alföldi szép nagy rónaságot: ’Hova szíved, lelked / Mindig mindenhonnan / vissza-visszavágyott’. A fegyverneki sírkert csendjében, szülei és Laci bátyja sírjánál láthattam az arcát. Amikor pedig elcsukló hangon róluk beszélt, a szeméből kiperdült a hálakönny. Olyan segítőkész barátom volt, akiben örömöm sokszorozódott, aki jó ügyeimből, gondjaimból is részt vállalt. Benne sosem csalódtam.
Jó rágondolnom, hogy kedves földijétől, a szintén fegyverneki születésű Hámori Józseftől, hányszor vittem/hoztam üdvözletet. Az egyik Egerszalóki Ifjúsági Találkozón és Lelkigyakorlat táborban tanúja lehettem, amikor odament Kerényi Lajos atyához, hogy interjút kérjen tőle. Lajos atya, amint meghallotta a bemutatkozni akaró riporter hangját, vidáman nyújtotta a kezét kézfogásra: „Ismerlek. Reggelenként a Rádióban a te hangodat szoktam hallani. Neked örömmel adok interjút…”
Törökszentmiklóson, a ma már Bercsényi Miklós Katolikus Gimnáziumban, többször is részese lehettem Hubai Gruber Miklós ez „Ez a hazám” közösségi örömének. Írói, gondolkodói testamentuma távlatos, metafizikai üzenetet is hordoz, szellemi-lelki értékekkel gazdagít. Tiszta emberségének, lelki intelligenciájának fokmérője: jó párszor láthattam a siker fényében szívből örülni, de a siker fölénye sosem ült ki az arcára.
Rokonszenves habitusú barátom nagy kincset: derűs alkatot, tanulékony szívet kapott. Mindig kész volt másoktól tanulni, különösen munkatársaitól, barátaitól. Magabízó erőt jelentett számára homo faber típusú kézműves sokoldalúsága. Örvendezett, amikor Jáki Sándor Teodóz, a csángómagyarok bencés apostola kifejtette: a csángómagyarok nem használják a terhes nő kifejezést. Azt mondják a szíve alatt gyerekét hordozó, várandós édesanyáról: „Jövője van”. Jövője van az életet vállaló édesanyának, édesapának, a nagyszülőknek, de az egész közösségnek is.
Kiváló kvalitásérzéke volt. Erősen vonzotta a minőségeszmény, amint a „Legyen a költő hasznos akarat” célkitűzés is. A diófát, almafát, körtefát, cseresznye- és meggyfát többre tartotta minden trendi (evergreen) örökzöldnél. Szakállas alakjával, megjelenésével, legendásan empatikus, kommunikációs képességével, férfiasan karakteres hangjával mosolyt tudott varázsolni ismerősei, barátai, hallgatói arcára. Gárdonyi nyomán vallotta: „A könnycseppel megszentelt humor” az igazi. Sokakat lélekerősítő élményekkel ajándékozott meg az éter hullámain. Bőséggel és jókedvvel sózta, fűszerezte sok-sok ember életét. Érdeme, hogy azokról a pereméletűekről is szólt, akiknek a nézése is dadog…
Munkásságát a Magyar Rádió 2001-ben Nívódíjjal ismerte el, 2005-ben pedig „Az év riportere” kitüntetetéssel. 2009-ben megkapta „Az év rádiósa” kitüntetést. Öt és fél éven át tartó szenvedéstörténete agonia christiana, küzdelem volt – keresztény módra haldoklás az életért. Életének időkerete Arany költői jóslatát idézi: „Életem hatvanhatodik évébe’ / Köt engem a jó Isten kévébe…”.
Hubai Gruber Miklós mennyei születésnapja: 2014. december 17-e. Temetésén, 2015. február 14-én, déli 12 órakor az engesztelő szentmisét dr. Lengyel Gyula atya, a jó barát celebrálta. Sok-sok barátja, munkatársa, köztük Kondor Katalin, a törökszentmiklósi alma mater baráti köre, a Magyar Rádió Miskolci Stúdiójának munkatársi gárdája – Hajnal Józseffel, az észak-magyarországi regionális szerkesztőség korábbi vezetőjével az élen – testületileg vett végső búcsút. Az egri barátok Nagyboldogasszony templomában érette szólt, nekünk is üzent, a gyászszertartás kezdetét jelző déli harangszó. Lelkierőt sugárzó emberi példát, hagyatékot kaptunk. Tőlünk függ, hogyan sáfárkodunk vele.
Cs. Varga István
Kép: kulturpart