– felvidéki beszélgetés a 80 éves közéleti íróval, Máté Lászlóval –
Dr. Máté László tanár, népművelő, kultúrdiplomata, pedagógiai író, meseíró. 1942. november 22-én Felvidéken, egy szilicei parasztcsaládban látta meg a napvilágot. Ez a falu akkor Magyarországhoz tartozott.
Munkásságát a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével és 2009-ben Czine Mihály-díjjal jutalmazták.
Iskolai tanulmányait szülőfalujában kezdte, a rozsnyói pedagógiai gimnáziumban érettségizett 1960-ban. A nyitrai Pedagógiai Főiskolán levelező szakon 1969-ben tanítói, a budapesti ELTE BTK-án középiskolai tanári oklevelet, 1982-ben doktori címet szerzett Fábry Zoltán életéről és munkásságáról írt disszertációja alapján. 1960–1971 között Buzitán volt tanító, majd az 1989-es rendszerváltásig alapiskolai, illetve középiskolai tanfelügyelőként tevékenykedett. 1990 után Gál Sándorral elindította a Keleti Napló c. folyóiratot, amelynek 1995-ig főszerkesztője volt. 1996-tól a kassai főpolgármesteri hivatalban, majd a Felvidék budapesti nagykövetségén mint kultúrattasé dolgozott, végül Rudolf Schuster köztársasági elnök tanácsadója volt.
Egy zenés-irodalmi estet tartottunk az Aggtelek határon túli területén elterülő Szilicén a múlt évben. Akkor találkoztam vele először, szerényen ült a sor szélén feleségével, de nem lehetett nem észrevenni azt a kisugárzást, amivel a műsort követte. Az est végén könyvet cseréltünk, én a Trianon-Halálbéke kötetemet, adtam át, ő viszonzásul a Sziliceföld, Sziliceföld-et nyújtotta át. Ahogy ilyenkor szokás, ezek a könyvek a polcokon porosodnak évtizedekig olvasatlanul, de ezúttal nem így történt. László elismerő sorokkal reagált a Trianon-ra, magam pedig végre valahára, sorvezetőnek használva könyvét, közlöm a vele készült interjút.
- Globalizáció és manipuláció. Ezzel indítod Sziliceföld, Sziliceföld… könyvedet.
Veszélyes helyzetbe került a világ és benne a zsugorodó magyarság?
- Egyre inkább elbizonytalanodik, a tanácstalanság érzete hatja át az embert, teljes összezavarodás állapotában van, ahogyan ezt az információforradalom akarja is. Mint egy vízzuhatag alatt állva szakad a nyakunkra a modernitás. A pártok szavazógépnek használják az emberiséget, s eközben kicsempészik alólunk a termő talajt is.
- Ki védheti meg ebben a bábeli zűrzavarban az egyes egyedül élő egyesegyedüli embert?
- Csak önmaga önmagát.
- Hogyan?
- Ásson mind mélyebbre a lelkébe és a szívébe, hogy megismerje hazája, s benne önmaga történelmét, kultúráját.
- Ami kitörölhetetlen, mert a génekben él, továbböröklődve rügyezik az új generációnak is, még akkor is, ha nem tudja vagy éppen nem akarja tudni.
- A gyökerek felfedezése az eredő pont.
- Így a szülőhely megtöretett, megpróbált, de kitörölhetetlen valósága!
- A felvidéki magyarok inkább érzik hazájuknak szülőföldjüket, mint az országot, amiben élnek.
- Ezt jó hallani, mert a Trianon-kilökte székelyeknél Reményik Sándor hasonlót mond a Torzszülött című versében:
Népek cseréje: ó, szörny-gondolat!
Ezen az áron nem kell a haza.
Nem a haza a legmélyebb gyökér –
Inkább kell az a kicsi föld-darab,
Mely sorsközösség, Ige és Kenyér,
Testvér-közösség, szűkebb haza, s szent –
S akkor is magyar, mikor nem mienk.
Ha ez nincs: a mi életünk hiába,
Hiába álltunk ki a vár fokára.
Mert itt minden a szent gyökérbe szállott
És minden menekült a szent gyökérbe.
Elbújt a haza és elbújt az állam,
Mint vén gyermek a szülőtáj ölébe.
Ezért gáncsolgattuk a távozókat,
Marasztásukra ezért költögettünk
Méznél édesebb szókat
És az epénél keserűbbeket.
Ezért vívtunk Erdélyben egeket,
S Erdély földjébe alá ezért szálltunk,
Egy soha nem-álmodott új világot,
Új magyar lelket mi ezért találtunk…
– Beléd villant, hogy ki írja meg szülőfalud történetét? Amikor én ezt láttam az én szülőfalum,Tiszaföldvár esetében, gép mellé ültem és elvégeztem hazafiúi kötelességemet.
- Ezt tettem én is. Igen sokáig vártam, halasztottam az írást…
- Mintha az élet örökké tartana. Rettenetes, elviselhetetlen volt a nyomás, míg végre elkezdted?
- Igen, mert Szilice csak várt, várt és kivárta alkotója döntését.
- Mi volt a döntő érv, hogy tedd le a közszereplői, a családfenntartói, a nemzetmegváltói nagykabátot és írd meg a visszahozhatatlanságból ez a könyvet?
- Az ember örökké adósa az őt fölnevelő közösségnek és bölcsőhelynek.
- Sziliceinek lenni nem volt könnyű sosem, ezt könyvedben érzékletesen, minden korra visszatekintve, nevekkel példázva hozod. Nem könnyű ma sem. És mégis?
- És mégis!
- Mert örökséget kapott, aki ott született? Én Tiszaföldvárból nem tudok kigabalyodni semmiképpen és sosem. De nem is akarok. Nem is szeretnék. Mert akkor nincs szilárd alap a talpam alatt. Fütyül a szél.
- Visszalapozom az életem könyvét és jobban megértem magam, a mai magam, aki 40 éve már Kassán élek.
- Ahogyan én 50 éve Földvártól távol. És mégis…
- És mégis!
- A könyved lehetetlen letenni, ha valaki kezébe veszi. Amolyan egy lélegzetvételre, még ma! Rakod egymásra a századokat, a háborús veszteségeket, a kommunizmus borzalmas bomlasztását, bűncselekményeit, a deportálást, a Benesi torzszülemény-csomagot, és te a fenyegetettség állapotában közösséglelket kovácsolsz, magad is erőt merítesz az elődök munkáiból a folytatáshoz.
- Kellett ez az erőtartalék Trianon után, hogy hazámtól elszakítva a térkép szélére kerültünk. A Szilice-terület egy részét otthagyta a diktátum magyarhonnak…
- Kisebb része meg itt maradt egy más ország területén. Országvesztés, vagyonvesztés, megvillant a kufár zsebkés… Finoman, kissé rejtve, de róla el nem feledkezve beékeled azt is, hogy a szlovákok karmaiba lökő Trianon-tervet, határcsipdesést milyen alkudozások előzték meg, és egyesek, akik maradtak az odaát-oldalon, ők nem jártak rosszul.
- Ez az egész, úgy, ahogy van, fájdalmas csapás, mely a mai napig tart.
- A sziliceiek kemény, de jószívű emberek. Előadásunkat moccanás nélkül hallgatták végig, majd megejtő szeretettel öleltek át minket.
- Olyan ez a földrész, különös, kedves, mint dalai, táncai.
- Sok szép ilyen szövegnek szentelsz helyet könyvedben.
- Írók és költők gyakran megfordultak errefele és azt tapasztalom, hogy vissza-visszatérnek.
- Mint Czine Mihály irodalomtörténész, író is. akinek volt füle, szíve, lelke hozzá és akinek ilyen tárháza van, azt elhozza ide IV, Béla szellemisége, aki itt pihent meg a vesztes csata után. Írásod szerint ő nevezte el ezt a fennsíkot Szilicének (szilfából készült icce: SZIL-ICCE).
- Visszavárunk mindenkit egy iccére!
- Mi is a barlangok, tájegységek, források és fafaragók, meseírók vonzáskörébe jövünk vissza.
- A fennsík varázsát megkíséreltem megfogalmazni e könyvemben, de igazából leírhatatlan, mert teljességében ott, legbelül él és beszél.
- Mert a fennsíkon legközelebb vagyunk Istenhez, talán ezért.
- Talán ezért. Hiszen több száz méterre a tengerszint fölött másképpen szusszan a tüdő. A zord időjárás tartást adott az itteni embernek.
- Meg a zord történelem, amiről apró részletességgel beszélsz. A veszteségekről, a megaláztatásokról, a kitelepítés és háború rémségeiről, a téeszesítés -, meg a reszlovakizáció diktatúrájáról.
- Ez nem csak a gombák, vadon termő gyümölcsök, végtelen erdők világa, de a végtelen fantázia és szeretet világa is.
- Hol vagyunk, milyen magasságokban?
- 633 méterre, s körbetekinthetünk, teljes panorámában láthatod a Magas-Tátra eget szurkáló csúcsait, de a Bükk-hegység Diósgyőr feletti magaslatait is. Száznál több barlang és karsztos üreg, jégbarlang van itt.
- A könyved mellékletében hozott fotók vonzóak, de közelből igazán megrendítőek, beleborzad az ember, például az egyedülálló jégbarlangba.
- Mondom, ilyen tájegység kevés van a világon. Az UNESCO Világörökségi Listáján is szerepel.
- Tompa Mihály járt itt és a barlang megihlette, s megírta a Lófő című versében:
Derék nyárban itt vastag jégcsapot
Fagyaszt mély barlangjában Szilice,
És benne a lég télben lágymeleg.
Ott Aggtelek csudái vonzanak,
Melynek barlangja lenn a föld alatt
A szomszéd Torna határába fut.
S míg rejtekén bolyongnak lábaid:
Lelked mély gondolatban téved el. –
Regényes völgyek s emlékezetes
Romokkal messze-látó bércorom,
Tar szikla, zöld mező, erdő s patak,
Rom és patak környékén ősregék
Szólnak lelkedhez mindenütt.
– Jókai is elidőzött ezen a tájon, sok gondolata köti ide.
– Rozsnyótól délre, a híres Szilicei-fennsík közepén, az államhatár mentén található ez a megrángatott sorsú magyar falu.
– Ez a területet már az 1243-as tatárjárásnál nevezetes helyként említi. Egyike volt a német jog alapján alapított településeknek. 1371-ben a Csetnekyek megalapították az ottani pálos kolostort, majd azt követően az egész helység a pálosoké lett. 1555-ben Bebek György elfoglalta és a kolostort várrá alakíttatta. 1566-ban a császári hadakat vezető Schwrndi Lázár foglalta el és rövidesen a várral együtt a falut is elpusztították. Azóta pusztaság.
– Gondolom, hogy már az elindulásod is nehéz volt. Szegény vidék parasztcsaládjában, nehéz körülmények között…
– Ez jó alapozó volt. Gyermekkorom háborúval kezdődött. Megpróbáltatásokkal, kiszolgáltatottsággal folytatódott, hiszen naponta ott lebegett felettünk a deportálás, kitelepítés, reszlovakizáció réme. Szülőfalum és egész kisebbségi közösségünk nagyon zaklatott éveket élt meg abban az időben, de rángatták még évtizedeken át, amit ma is átélünk.
– Iskoláid?
– Az általános iskolát szülőfalumban jártam ki, majd Rozsnyón, a pedagógiai gimnáziumban folytattam.
– A Drázus-parti Athénban, ahogyan Fábry Zoltán, nagy példaképed fogalmazta!
– Meghatározó élmény lett az életemben Rozsnyó. Ezt követte a nyitrai pedagógiai főiskola levelező tagozata, ahol alapfokú képesítést szereztem, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudománya Karán, levelező tagozaton szereztem középiskolai képesítést. Néhány évvel később Fábry Zoltánból doktoráltam.
(Fábry Zoltán, „a stószi remete”(1897-1970) neve és személye kisebbségi glóbuszunk megkerülhetetlen része. Hiteles tudósítója a két háború közötti létünkről, különösen a második világháború utániról. Következetes kisebbségi és nyelvvédő magatartása példa és mérce a mai napig. Az izmusokból kiábrándulva hittel vallotta: Minden közösségi erkölcs eltörpül a jézusi mellett…, Jézus: a szeretet bölcse.)
– Pedig az értékőrzést, értékmentést autentikus személyektől tanulhatnák, s a színes választékkal rendelkező szokáskultúrát megismerhetnék úgy, ahogyan azt kellene.
– Tévedéseid ezen a göröngyös nehéz úton voltak-e?
– Igen. Például:a párteszmében csak egy pillanatig is hinni! A puhítás már az apám esetében megtörtént. A jó atyám ugyanis az Istenért nem akart belépni a kolhozba. Ezért 1958-ban egy szombati napon a rozsnyói pedagógiai iskola igazgatója behívott magához: „Lacikám, menj haza! Szólj apádnak, hogy lépjen be a szövetkezetbe, mert ha nem, akkor már hétfőn nem kell visszajönnöd.”… Nem tudom elmondani, szüleimnek ez a hétvége mit jelentett!
– Megtörtént?
– Megtörték apám, aki a fia jövőjére való tekintettel megtette. Hétfőn befogta a két lovát, szekerét, tehenét és „visszasorakozott” a közösbe.
– Ez a döntésed gyümölcsöző volt?
– Nem igazán jött be ez a történet. Igaz, hogy elvégezhettem a rozsnyói pedagógiai iskolát, mely fontos intézményünk volt abban az időben, de mikor tovább is akartam folytatni tanulmányaimat, hiába jelentkeztem négyszer is a pozsonyi Comenius Egyetemre, „helyszűke” /!/ miatt nem vettek fel.
– Megtudtad valaha is, mi volt ez a játék veled?
– Húsz évvel később, Turczel Lajos, a neves egyetemi tanár és irodalomtörténész a Fábry Napokon bevallotta az igazat: „Téged nem vehettünk fel, mert apád kilépett a termelőszövetkezetből, és a szilicei pártszervezet olyan kádervéleményt adott, hogy tanító lehet belőled, de tanár nem.”… 1953-ban ugyanis, mikor a Sztálin halála utáni időszak enyhülést hozott, édesapám a szilicei gazdák egy csoportjával kilépett a termelőszövetkezetből.
– Ezt a lom-hatalom nem tudta lenyelni és rajtad élte ki perverzitását. Édesapád egyszerű gondolkodásával úgy látta, szembe lehet menni az árral.
– Öt évig harcolt a beszolgáltatási kötelezettségek teljesítésével. Olyan magasra tették a beadási szintet, hogy azt lehetetlen volt teljesíteni!
– Ember az embertelenségben! Ebben a patthelyzetben, hogy tanulmányaidat folytathasd, be kellett lépned a pártba? Még egyszer: a tévedésed?
– Így történt. Levelező tagozaton két egyetemet is elvégeztem: Nyitrán és Budapesten. Habár Nyitrán volt marxista-leninista tanszék, mégis másodjára el kellett végeznem a „foxi-maxi” egyetemet is.
– Foxi-maxinak gúnyolták a Marxizmus-Leninizmus Egyetemet…
– De ez nem ment ez jól nekem, többször is pártfegyelmit kaptam a magyar ügyek melletti kiállásaimért.
– A Nagyvezérhez nem tudtál igazodni, de a vezéreszméd mi volt a tanításban?
– Mikor már a Kassai Járásban található Buzitán tanítottam, ott döbbentem rá, mennyire fontos a gyerekek és szülők szeretete. Iskolai gyermeklapot hoztam létre Rügyek címmel, néprajzi szobát létesítettem. Mikor a Csemadok alapszervezete elnökének választottak, gyűjteni kezdtem a környék mondavilágát.
– Álljunk meg egy percre, a világháborús történetednél! 2014-ben adtad ki Nagyapám Isonzón címmel a könyvedet. Beszélj valamit erről.
– Ez a nagyapám tragikus történetéről szól. Őt szintén Máté Lászlónak hívtak és Isonzónál esett el. A felvidéki Televízió egyik rendezője filmet készített arról a történetről, hogyan találtam meg a nagyapám sírját. Isonzónál tizenkét csata zajlott, ebből az ötödik volt a legvéresebb és ott esett el a gyalogos nagyapa. Mindez 1916. március 20-án történt.
– Gyönyörű vidék az és véresen tragikus.
– Azon a magashegyi terepen mindent háton kellett szállítani: lőszert és élelmiszert. Egy-egy hátizsák 46 kg-t nyomott. Nem mindig volt mit enni, miközben rettenetes harcok folytak. Halálos golyók és betegségek, fagyások, gyulladások, járványok tizedelték a katonákat. Nagyapa a 25. losonci gyalogezredbe vonult be, melynek tamburmajorja Lehár Ferenc volt.
– Hányan harcoltak ott, mit lehet tudni?
– A mai Felvidék területéről 400 ezren harcoltak különböző hadszíntereken. Ezek közül 70 ezren sohasem tértek vissza. A tizenkét isonzói csata során 1 100 000 olasz katona tűnt el, halt meg vagy sebesült meg.
– A Monarchia veszteségét jóval kevesebbre becsülik.
– Igen, nagyjából 50 ezer katona halt meg vagy tűnt el.
– Napjaink történéseiből is levonható, hogy a világhódítók nem akarnak tanulni a világégésekből, sőt! De lehetett-e a felfölcdi önkény nyomása alatt ezekről beszélni? Egyáltalán bármi sorskérdést felhozni?
– Ez nem mindig sült el jól. Járási, majd kerületi tanfelügyelőként, a magyar iskolák megtartásáért, színvonalának az emeléséért küzdöttem. 1984-ben felfüggesztettek állásomból, mert tiltakoztam az alternatív oktatás bevezetése ellen. Megróttak a kassai Társadalomkutató Intézet által elkészített felmérésért (1988) is, amelyben elemeztem annak okait, hogy a magyar szülők miért íratják gyermeküket szlovák iskolába.
– Az pedig egy önként vállalt, kollektív nemzeti öngyilkosság, nem?
– A félszáz oldalas tanulmány megtalálható az említett intézményben. Jó lenne elővenni és újra kutatások tárgyává tenni ezt az egyre riasztóbb méreteket öltő botrányos jelenséget.
– A kommunista titkosrendőrség is kitüntetett a figyelmével! Miért loholtak a nyomodban?
– Részt vettem különböző magyar rendezvények, nyári művelődési táborok szervezésében. Egy alkalommal a somodi táborban fiatalok az éjszaka folyamán elénekelték a magyar himnuszt. Ez kihallgatásokat, fenyegetéseket és egyéb tortúrákat vont maga után.
– Nem lehetett leszorítani mégsem a pályáról, hiszen a rendszermódosulás után a Csemadok központi titkáraként dolgoztál. Mikor és hol?
– Pozsonyban 1991-95 között, majd a Kassai Főpolgármesteri Hivatalban helyezkedtem el 1996-2000 között.
– Kulturális szakelőadóként nagy dolgok megvalósítása fémjelzi a nevedet.
– A Márai Sándor emlékszoba kialakítását, a Nemzetiségi Kisebbségek Klubjának és a Nemzetiségek estjének megszervezését, beindítását kezdeményeztem. Szorgalmaztam és egyengettem Kassa kulturális együttműködését Miskolccal, Budapesttel, Ungvárral és a régió más városaival.
– Ezután diplomáciai pályára léptél 2001-2005 között.
– A helyi Köztársaság budapesti Nagykövetségének főtanácsosaként, kultúrattaséjaként tevékenykedtem, s néha kellemetlen szókimondással szembesítettem a valóságot a rózsaszín diplomáciai köddel.
– Négy évet követően visszavonultál Felvidékre.
– A kerületi önkormányzat lett az utolsó munkahelyem 2006-2007 között. A Kassai Kerületi Önkormányzat kulturális előadójaként programokat szerveztem a kisebbségi és a roma kultúra megőrzése érdekében, a határ menti kapcsolatok és programok megvalósításáért.
– De szervezted a gombaszögi országos rendezvényt is!
– Meg a Kazinczy és Fábry Napokat, a rimaszombati szavalóversenyt.
– Mielőtt az erre tévedt látogató elindulna a tűkanyarokban bővelkedő úton a fennsík felé, bizton megáll Gombaszögön, ahol elkezdték helyreállítani a középkori pálos kolostort. A Sajó menti települést az Ákosok alapították. (Ákos, ősi magyar személynév, jelentése fehér sólyom.) E nemzetség régi birtoka volt itt, ezen kívül Tura, Bag is az övéké volt. Ő Borsodban, többek között: Diósgyőrben, IV. Béla király udvari káplánja is volt.
– Nos, ez az ismeret támasztja alá azt a történelmi választ, hogy miért menekült errefelé a király.
– Ezt dolgozza fel könyved mellékletében a Királykút című írásod. Gombaszögön országos kulturális ünnepély szervezése folyik, ahol 1995-ben két köztársasági elnök is vendég volt, amelynek felélesztése szintén a nevedhez fűződik.
– A felvidéki magyarok legnagyobb rendezvényközpontja lett Gombaszög, amelyről azt mondják, kik végigmulatták az egy hetet: ott szabadság, mámor és csoda van. 1928-ban alapították és ma is ezreket vonz. Színházi előadások, politikai viták, melyeken nagy gyakorisággal tűnnek fel az anyaországból kormánytagok, miniszterek is.
– Láttam felvételről azt a rendezvényt, ahová először látogatott el felvidéki miniszterelnök (Eduard Heger kormányfő). Úgy értékeltem, hogy választási év volt, kellettek a szavazatok. Csak remélni merem, hogy senki nem tévedett meg a Benes dekrétumot éltető szlovák szlogenektől. A szlovák–magyar kapcsolatokról kérdezte 1 óra 10 percen át a riporter a kormányfőt, ahol egyetlen magyar szó sem hangzott el. A végén 3-4 tenyér rövid összecsapásából következtetni lehetett, hogy gyér érdeklődés kísérte ezt a szlovák bepróbálkozást.
– 6 színpad ontja kínálatát. Jó látni azt a lelkes felvidéki magyarságot így együtt, hiszen egyenként olyanok, mintha felszippantotta volna őket a szlovák sovinizmus.
– Hogy a 30 ezer látogatóból hányan mennek fel Szilicére, nehéz megbecsülni, de minden bizonnyal nagyon kevesen vagy egyáltalán nem. Szerteágazó munkád főbb részleteibe avass még be!
– Kassán az én kezdeményezésemre kapott emléktáblát Kazinczy Ferenc és Baróti Szabó Dávid, a Csemadok kassai székházában Rákosi Ernő festőművész, akinek köszönhető, hogy a magyaroknak van szerény otthona Kassán. Alapító tagja vagyok, majd alelnöke lettem a felvidéki Magyar Pedagógusszövetségnek. Alapító főszerkesztője a Kassán megjelenő Keleti Napló folyóiratnak.
– Gál Sándor nem régiben elhunyt költőbarátommal alapítottátok, ha jól tudom, 1990 után. Sándor Kassa után Buzitán nyert otthonra. Ott is halt meg 2021 májusában.
– Így igaz.
- Publikációs tevékenységed sem elhanyagolható.
- A közélet, politikai nyomorúságunk tépelődései foglalkoztatnak, ezeket vetem papírra. Jegyzetekben, tanulmányokban és esszékben teszem közzé véleményemet.
- A legkisebbek számára is írsz.
- A Kis Építőben és a Tücsökben meséket, történeteket. Feldolgoztam Buzita és környéke mondavilágát, a Rozsnyói Pedagógiai Iskola történetét is.
- Majd kijelentetted:több könyvet nem írsz! Szerencsére nem tartottad be a szavad és így született meg a kassai Batsányi Körről szóló köteted.
- Mindezek felett legfontosabb nekem, hogy elnyertem Czine Mihály irodalomtörténész, Dobos László, Sütő András írók és más jeles magyarok barátságát.
- Mi köt még Szilicéhez? A vadászat
- A szülői ház fenntartása az én feladatom, így nem szakadtam el szülőfalumtól. Szabadidőmet szeretem vadászattal eltölteni.
- Milyen gondolatok foglalkoztatnak mostanában?
- Ha most az életem közelgő végét nézem, a „létvégi hajrában” ismét háború van, és édesanyám intő szavai jutnak eszembe: „Akármilyen szegények is vagyunk, csak háború ne legyen!” Mégsem a nagyvilág dolgairól kívánok beszélni, habár aktuális volna arról szólni, hogy az emberiség a végzetébe rohan, inkább a mi mikro-, kisebbségi közösségünk helyzete foglalkoztat. Ha az ember az elmúlt 50-60 évre visszatekint, amikor aktívan szolgáltam, csak azt tudom mondani, hogy közösségünk helyzete aggodalomra ad okot. Válságosnak ítélem meg. Ezt nem csak a népszámlálás adatai tükrözik. Iskoláink számának csökkenésében is tetten érhető. A gazdasági és szociális helyzetünk riasztó. Az ország legszegényebb vidéke a Bodrogköz, Nógrád és Gömör. Rozsnyó és Rimaszombat környékén a munkanélküliség a legmagasabb. A közösségünket elborító sorvadás, marazmus aggasztó. Az elbizonytalanodás következménye az asszimiláció, mely az elmúlt évtizedekben komoly sorokat vágott közösségünkben. A megosztottság, az önzés, a másokkal szembeni kiközösítősdi-kiszoritósdi a kisebbségi politizálásunk jellemzője. A csoport- és klikkérdekek kerülnek előtérbe, nem a közösség általános érdeke.
- A Szilice-fennsík közepén a 13. század közepétől magasodik az egyhajós, eredetileg későgótikus templom, egyenes záródású szentéllyel és átépített toronnyal. A 15. században a huszita seregeknek köszönhetően kerülhetett sor a templom védőfallal történt megerősítésére – erődítésére. Itt mindig pusztul és megújul valami.
- Igen, itt őrt kellett állni és őrt kell állni mindenkor, mert az életünk és a jövőnk a tét.
Csend.
Az idő sem moccan.
Temetőinkben sírköveinkről.
Nevünket lefújja a szél.
(Gál Sándor verse)
Szíki Károly