Oroszország vs Nyugat

„Ilyen szintű és intenzitású katonai műveletekkel a modern Oroszország még nem találkozott. Országunk és fegyveres erői ellen ma gyakorlatilag az egész Nyugat lép fel” – mondta Geraszimov, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke az Argumenti i Fakti című lapnak adott, a hírportálon hétfő éjjel megjelent interjúban. Stier Gábornak, a moszkvater.com főszerkesztőjének tett föl kérdéseket a Gondola képviseletében Molnár Pál, a Présház főszerkesztője.

– Főszerkesztő úr, Moltke porosz generális már a XIX. században rögzítette, hogy egyik haditerv sem éli túl az ellenséggel való találkozást. Erről miért nem szóltak Putyin elnöknek?

– Putyin ezzel már csak németes műveltsége és a történelem iránti érdeklődése okán is tisztában lehet. Ennek ellenére talán túlságosan ragaszkodott az eredeti elképzeléseihez, és minden áron szerette volna elkerülni a háborút. Az elmúlt közel egy év tapasztalatai alapján tudjuk, hogy miért. Mentségére szóljon, hogy a kihívás nem volt egyszerű. Előbb-utóbb meg kellett oldania az „ukrán kérdést”, ugyanakkor el kellett kerülnie Oroszország gyengülését. Máig látjuk, hogy a politikai szempontok fontosabbak a katonaiaknál, és ez sok mindent megmagyaráz. Ráadásul az is látszik, hogy az orosz hadsereg nem állt készen egy ilyen kiterjedt háborúra, és közben kellett felpörögnie, és Putyin sem igazán tűnik háborús vezetőnek.

Az eredeti tervek alapvetően emellett azért dőltek meg gyorsan, mert a Kreml nem számolt azzal, hogy a Nyugat ennyire képes összefogni. Ez sem tart azonban örökké, és Moszkva most a kifárasztásra játszik gazdasági-politikai, míg a felőrlésre katonai értelemben. Megjegyezném egyébként, hogy az elmúlt közel egy év paradox módon cáfolja a Putyinról, mint vérgőzös vezetőről kialakított képet is.

A teljes interjú.

Kép: Geraszimov – Moscow Times