A besúgás – jellegzetes rendszerbűn

A kötet dedikálására a Nemzetközi  Könyvfesztivál ad hetőséget. Október 2-án 16,00-17,00 között a Millenáris (1024 Budapest, Kis Rókus u. 16–20.), K6 stand (Magyar Napló Kiadó).

Megjelent Dr. Marossy Endre hadtörténész Pesterzsébet 1956-os történetével, kiváltképp a jutadombi harcokkal foglalkozó sorozatának ötödik kötete: Váradi Gyula vezérőrnagy és társai hadbírósági peréről. (Magyar Napló, 188 oldal, benne 23 kép.) Váradi – az előző kötetek több szereplőjéhez hasonlóan több szálon kötődött Pesterzsébethez – 1956-ban a Magyar Néphadseregnek a honvédelmi miniszter után legmagasabb beosztású tábornoka volt, a páncélos és gépesített csapatok parancsnoka. Nem volt forradalmár, nem állt a forradalom és szabadságharc mellé. A kapott parancsokat teljesítette, ugyanakkor nem értett egyet a szovjet segítségnyújtással, még kevésbé az intervencióval. November 4-én a HM-ben tartózkodott, a telefonon jelentkező parancsnokoknak kivétel nélkül a fegyverletételt javasolta (beosztása szerint önálló parancsadási joga nem volt). A kötet szerzőjét kérdezte a Gondola képviseletében Molnár Pál, a Présház főszerkesztője.

– Tanár úr, Váradi a Tiszti nyilatkozatot nem írta alá, hadbírósági eljárás indult ellene. A Legfelsőbb Bíróság Katonai Kollégiumának külön tanácsa dr. Ledényi Ferenc hadbíró ezredes elnökletével hét évi börtönre és lefokozásra ítélte. Letöltött három évet és 18 napot. Mi volt a tényleges bűne?

– Váradi vezérőrnagy katonai pályafutásának meghatározó eleme volt a kifogástalan szolgálat, a parancs teljesítése. Október 28-áig nem is találtak rajta fogást a vizsgálók, az ügyészek, a hadbírák, a HM kádárista illetve szovjetbarát tisztjei.

Ezen az alapon nem hibáztathatták volna, hogy október 28. után is a Nagy Imre kormány, illetve honvédelmi minisztere utasításait követte, mint addig. Egyetlen – bár nem lényegtelen – ponton tért el Váradi vezérőrnagy tevékenysége a korábbitól: a honvédelmi miniszter parancsa értelmében megalakított Forradalmi Katonai Tanács elnökévé választották.

A teljes interjú.